Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Wölfinger Kitti: A rejtőzködés és a föltárulkozás rendje (Balla Zsófia: A darázs fészke)
128 együtt, amelyek [...] bár korántsem mindenkor, meglévő művekhez csatlakoznak”16 – írja a kötetről Gyergyai, hangsúlyozva a műfajimmanens értelmező-értekező jelleget. Később, a fiktív párbeszédben a műfaji jellemzők számbavételekor visszatér ez a gondolat („Az esszéíró [...] már meglevő, kész tárgyról, alkotásról, egyszóval műve előzményeiről ír”17 ). Összeér a fentebbi versmeghatározás és az esszé körülírása. Mindkét idézett szöveghely utal a teremtés aktusára, amelyhez a látás képessége kapcsolódik elsősorban (a műalkotás is a látható tartományában van), valamint a reflexió munkája (amely belső látás is). A leírást megelőzi a megfigyelés. (Vagy az elképzelés: „[A vers] a valóságos tárgyat, amely nincs jelen, érzéki képekkel [...] helyettesíti”18 ). A szem a racionális megismerés szerve, azonban a megértéshez vezető megismerés folyamatában a közvetettséget időleges közvetlenség váltja fel. Gyergyai, Nemes Nagy és Balla szövegében, szövegeiben a megismerés történik, s nem megtörténik („A költő, míg viszonyt ecsetel, állapotra gondol”19). Az esszéíró „az egész ismeretére vágyódik”,20 de ezt a fajta teljességet nem éri el. A tiszta ismeret birtoklásának lehetetlensége és a felé törekvés, a vágy kiiktathatatlanságának kettőssége feszíti Az ismeret című Nemes Nagy-vers lírai énjét („Nem ismeret, csak szom júság, / mely mind felé vezet”). A tárgy című Balla-esszében, mely részleteiben tartalmazza A harmadik történet kötet azonos című záró versét (ekképpen alakítva azt „értekező lírává”, példaként a költészet és a költészetről való beszéd, az esszé és a vers egymásba játszására), a megfigyelő és a megfigyelt a jótékony, gazdagító távolság, az odafordulás révén kapcsolódik össze, az „érintés” pillanatnyiságában („A tárgy a tekintetemtől gyarapodik. Szemem egészíti ki. A figyelem. A kiemelés. A viszony. Az a tény, hogy valami elemien fontosra emlékeztet. Hogy emiatt – miközben megérintem, nevet adok neki – le kell írnom. Hogy megmutathassam”21 ). A Tárgyaim című Nemes Nagy-esszé párdarabja a Metszetek ből. A fentiek alapján látható: a két műfaj között, ha csak korlátozottan is, de működtethető az azonosságot feltételező helyettesítés művelete. A Balla-esszékötetet hasonlóképp a 16 Gyergyai Albert: Esszé az esszéről. In: A magyar esszé antológiája IV. Esszék a kultúráról. (Szerk.: Ta káts Jó zsef) Bp., Osiris, 2007. 31. https://www.szaktars.hu/osiris/view/takats-jozsef-szerk-a-magyar-esszeantologiaja-esszek-a-kulturarol-4-osiris-klasszikusok-2007/?pg=32&layout=s&query=luk%C3%A1cs Lukácsra hivatkozik, akinek szövege az Esszék a kultúráról kötetet nyitja. A Levél a „kísérletről” (1910) ugyancsak előszó, a Lélek és a formák kötetből. Az esszét (amelyet kísérletnek és kritikának is nevez) a költészettel látszólagosan szembeállítva a következőképp fogalmaz: „...a kritika a már megformáltról, vagy legalábbis a már egyszer valahol létezettről beszél, és lényegéhez tartozik, hogy nem új dolgokat teremt az üres semmiből, hanem csak újra elrendez egy már egyszer valahol elevenet.” (Lukács György: Levél a „kísérletről”. In: i. m. 12. Közelíti a költészetet és az értekező prózát akkor is, amikor azt írja, „nincsen poézis a dolgok elrendezése nélkül” (uo., 8.). A kritikus és a költő is „újra elrendez”, kreál. Új formát ad a dolgoknak. Elgondolása szerint a költő képekkel teremt, a kritikus/ esszéista számára pedig csak fogalmak léteznek. A szöveg későbbi pontján reflektál a különbségtétel esetlegességére, közös alapként az „érzékeltetést”, érzékítést nevezi meg: „Továbbmegyek: absztrakció a kép és a jelentőség éles elválasztása is, mert képbe van burkolva minden jelentőség, és minden képen keresztülcsillog valami a dolgokon túlról is. Minden kép, igaz, a mi világunkból való, és a létezés öröme ragyog az arcán, de mindegyik emlékezik és emlékeztet valamire, ami volt valamikor, valahonnanra, ahonnan jött” (uo. 8–9.) – Az érzékelés és az emlékezet összekapcsolása, hogy a megértés alapja a kép, hogy a forma életet ad, elevenné tesz (élet-/sorsprobléma): Balla Zsófia reflektált szövegalakító gyakorlatából is ismerős észjárás. 17 Gyergyai Albert: i. m. 37. 18 Balla Zsófia: A tárgy. In: uő: i. m. 333. 19 Uo. 20 Gyergyai Albert: i. m. 38. 21 Balla Zsófia: A tárgy. In: uő: i. m. 333.
