Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - A. Gergely András: In ex-territorium – ha érti, miről van szó (Még nem arról, de talán közelítésként!)
90 ző utak és sorsok) göröngyei, vízmosott pártázata, megszikkadt talaja és csuszamlós alakváltozásai felé kanyarog. Sőt, kanyargása még lehetne célba, végállomásba vezető, a kötet fortélyos anyaga mégis mintha a céltalanságba fordult irányzatosság hiányérzete, elmúlt világok definiálható milyensége révén a megesett-elszenvedett, kivárt és kiérdemelt nyugatosodás csalfa élményétől kapna alaptónust. Az önironikus búcsú a szocializmustól, az önkritikus találkozó 1988 Berlinjével, a lepusztulni hagyott újvidéki belvárosi kávézó névváltoztatásai és lerobbanásának mikrotörténete mint ellenpont a bécsi kapucíneres világ Fal utáni Berlinjének képtelenségével – oly hangulatos dramaturgiai események, melyek még igazolni is képesek a címlapra került „BerlYn” falfirka esetlegességét, a Berlinre hangolt naplóregény több fejezetét, s valamiképpen a rendszerváltó posztjugo korszak egész újhullámosan képtelen identitászavarát. Van-e tehát bűne a bűnhődést invokáló bácskai írónak? S övé-e, vagy mindjárt közös is? Mert van-e még jelentése a bácskainak, a vajdaságinak, a szenttamásinak vagy a kikindainak, a szerb íróvá lét és magyar nyelvűség „katalogizálhatatlan” mivoltának, aki/ ami a Nyugat számára csupán „balkáni”, a balkáni számára csak kisebbségi magyar, a magyarhon számára nem definiált sorsközösség szószólója, a saját közösség számára kívülálló, a nemzetépítők felől nézve meg valaminő „egységet bomlasztó”, a tépelődő széplelkek felől nézve pedig egy morális gondolkodó leírhatóságának jegye lenne, ekként pedig mintegy egész entitásának, egzisztálásának vitatására alkalmas. Ha nem élcelődne-példálózna Végel maga is a kötetben családneve származási, besorolási, eredeti mivoltával, vagy nem hivatkozná örömmel egyik kedves irodalomkritikusa „hogyan lettünk végeliánusok” kifejezését – akkor talán túlzás lenne a sekélyes meghatározás: Végel-számolást készít Végel László arról a pre/posztszocialista világról, mely naplóformán a rendszerváltást a váltás rendszereként jeleníti meg, ami még belefér a közlésmódok kortárs rendszerébe, s beleillik megannyi további műve stiláris egységébe is. Az „éppen rendszert váltunk” pillanata nyilván nem a bűnelkövetés ideje, az azt megelőző már sok bekezdésben, a kötet alaptónusában ugyanakkor az egész posztjugoszláv többnemzetiségű háborús katyvaszt és pártprivatizációs cirkuszt jeleníti meg mint potenciális bűnbeesést, beleértve a Délvidék megfontolt világnézeti vágyképét a Nyugatról is, meg a megtapasztalt Nyugat valódi arcának honosítási trükkjeit is. A bűn ekként „közös bűn”, a feloldozás ekképpen képtelen elvárás is, a bűntelenség miatti bűnhődés meg még ezekre rárakódó abszurdum is. Az abszurdtól Végel távol van – de az abszurditások kelet-európai válogatott gyűjteményétől bizony korántsem. Stiláris tisztasága, visszafogott és önkreatív közlés-ökonómiája olyan íróra vall, aki nem heveny indulattal és sebesen, hanem szóról szóra és bejegyzésről asszociációra aprólékosan építkezve konstruálja meg saját világát. Szituatív énelbeszélés, történéstükör, szerepkontrasztok közé ékelt mormogás, közérdekű erkölcslázadás, vallomásos identitáskörkép. Kreálja hozzá a „regény” szót, melynek fő- és mellékszereplője szinte csak egymaga, ugyanakkor vallottan első személyű (a napló révén), melybe a közeli vagy messzi Mások leginkább úgy férnek bele, ha nevet vagy funkciót, szerepet vagy habitust ad nekik, esetleg mindössze megnevezi, ami ismert, ami tudott, ami az egész szocializmus keltetőgépében mindenkori üzemzavar és önemésztő nyűg volt, s ami már előtte sem volt kevésbé kifacsart, hogy ugyanis mily szép is az a múlt, amelyben a „balkáni népek” oly testvéries egységben és harmóniában éltek. Mert hát ez nem így volt, s nem is maradt így. De ami még nem maradt „úgy”, az maga a magyar identitás, vagy ha úgy egészségesebb a kifejezés: a (bácskai) magyarlét. Az a létezés, mely mintegy útban van szerbnek és olykor horvátnak is, melynek még neve is alig van, ha bosnyákok vagy albánok köré-
