Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - A. Gergely András: In ex-territorium – ha érti, miről van szó (Még nem arról, de talán közelítésként!)
91 ben mutatkozik be, s aminek egész öntudata, lételeme, létértelme olyasféle kisebbségi egzisztálás, mely ha akarna sem tudna függetlenedni a szerb többségtől, akár két vagy négy nyelven szóljon is saját hangja. A Bűnhődés -kötet szinte úgy számol a bűnnel, mint leginkább azzal a kérdéssel: milyen az kelet-európaiként is marginalitásban, az út, vagy a határ, vagy a térkép, vagy a domborzat szélén lenni, avagy a történelem csuszamlós perifériáján élni. Merthogy e létnek még igazolása sincsen, sőt léte is kétséges, ha a körülötte dúló háborúságokat tekintjük. Mindezt még elbeszélni sem lehet „igazul”, bűn nélküli tónusban, hiszen vagy panasznak, vagy óberkodásnak, vagy nevetséges vágyképnek, néha provokatív másságnak hat leginkább. Ami meg „mögötte” van, a történések, a létezés módja, a kultúra, a társas kapcsolatok, a rokonságok valódi és képzelt közössége, a „határon túli nemzethez tartozás” valaminő képzete, ez meg aztán végképp a bűn partnere, cinkosa, gyanús fészke. Sőt, mindezt még kimondani sem igen lehet, hisz „Kelet-Közép-Európában a legnagyobb hazugság éppen a valóság...” – ahogyan pontos kíméletlenséggel megfogalmazza a kötet elején (is). Azután már az, kinek szól a valóság szóba öltöztetett tónusa, vágyakkal kisminkelt igazsága, reményekkel kibélelt feltételessége..., valóban csak hosszú bűnvallomás során derülhet ki. Végel azonban nemcsak átjárja a „centrum”Európa és a „háborús Balkán” közti élményvonalat, de határon kívülre is helyezi azokat a vaksi határolásokat, melyeknek engedelmeskednie sorskérdés, élethelyzet vagy állapot időlegessége, alkalmi kényszer vagy tanulási folyamat eredménye, vagy velejárója lehet. Első fejezetétől a még sokkal keményebb harmadikig folytonosan küzd az „énkép” és a másságkép kísérteteivel, oszlopszentjeivel, zsoldosaival és mellékszereplőivel. Átjárja a bambaságok és korlátoltságok útjait, elkerüli a politikusokra érvényes indulatáttételek kifejezését, átível a történelmi otrombaságok mai béklyói fölött, s elvágyakozik valaminő csudás Európába, egy Másikba, egy „olyanba”, amiben hihetett két generáción keresztül. Azután odaért, körülnézett..., hallott, értelmezett, elemzett..., majd szárnyaszegetten megsemmisült. Nemcsak mert mint „balkáni” magyar nem bír definiálható jelentéssel, s nemcsak mert mint „jugómagyar” nem kíván kivagyibb lenni, mint bárki lehetne a maga identitásával, hanem mert az a bizonyos „Európa” sincs, az is csak képzet, költemény, remény, önigazoló egység, képzelt entitás. Olykor épp azzal, hogy határai sincsenek a történelemtől függetlenül, a nemzetközi erőpolitikáktól befolyásolhatatlanul, a migrációs nyomások és mozgások adatai nélkül, a piaci kereslet és háborús részvétel históriája nélkül, az uniós centrum képzelt egysége nélkül... – s akkor a képzelthez a képzelhetetlent méricskélni hát miféle feladat...? S bár fennebb rákérdeztem, vajon miféle bűn is volt az, melynek bűnhődés a természe tes ára..., valójában a kérdés álságos volt, hisz jószerével az egész kötet erről és ennek képtelenségéről (is) szól. Mégpedig rétegekben, idői, térbeli, történeti, értelmezési rétegekben is, érzelmiekben mégúgy. Az időbeliség mintegy az „endékás” Berlin-élmény felől és Berlinből kérdez rá (Nach Berlin... ) a hovátartozás-hovávonzódás körülményeire; a második blokk a posztjugóból berlini gastarbeiter-lét felé mozgást és miliőt idézi meg (Bűnhődés ); majd a harmadik egység a „képzelt nemzet” képzelt országából ( What is Yugoslavia?) a háború dúlta valódi létbe vezet, és képzelt végkifejlet kapcsán halad a nyelv (több nyelv és a többnyelvűség) fordításképtelenségei felé, a definiált hovátartozásból az elveszített anyaország jelentésképtelensége felé, a nyelvi jelentés állítmányi minőségéből az identitás értelemközi ragozássá válása felé. Az időiséget minduntalan rétegző térbeliség a falutól a világvárosig, a nem helyektől a bécsi vagy trieszti kávézóig, az irodalmi életvilágok és az alkotói magány intimitásáig ível föl és le, megosztva dilemmát és kételyt – elsősorban is azokkal, akik megértik ezt a bűnös belső osztottságot és nyelviséget. Amúgy meg..., nemcsak nyelviséget, hanem másságosságot, a kelet-európaiság hordoz-
