Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Fogarasi György: Fikció és tanulság: Wordsworth anekdotája a nem-morálisan felfogott hazugságról
121 Could I but teach the hundredth part Of what from thee I learn.10 (57–60. sor) Az elbeszélő szerint bőven van mit okulni, van mit tanulni az előadott esetből, ám hogy konkrétan mi is volna a tanulság (lore ), az kifejtetlen marad. Így az olvasóra hárul annak feladata, hogy számba vegye a szóba jöhető lehetőségeket, és különféle literális vagy figurális értelmezésekkel próbálkozzon a szélkakas vonatkozásában. Egy kezdeti, szó szerinti értelmezésben a szélkakas vakító ragyogása kínálkozik magyarázatként, amelyhez szélrohamok idején talán fülsiketítő csikorgás is járul, bár erről e szélcsöndes, napsütéses reggelen érthető okból nem tesz említést a szöveg. A szélkakas zavaróan harsány érzékisége kínálkozik egyetlen lehetséges okként a szöveg literális olvasatában. Több lehető ség merül fel viszont figurális szinten. A szélkakas a gyermeki képzeletben először is a nyomasztó apai jelenlét fallikus jelképévé válhat, mely uralja környezetét, kiemelkedve ágaskodik minden felett, és ellentmondást nem tűrően ad iránymutatást . 11 Másodsorban jelképezheti magát a gyermeket is, az apai akaratnak való kiszolgáltatottságában, hiszen ahogy a szélkakas sem dönthet arról, mikor merre irányul vagy fordul, úgy a gyermek mozgása, költözése, életútja is számára beláthatatlan erők vagy döntések eredőjeként adódik, s mint ilyen, szeszélyes szülői akaratnak kitett önkéntelen mozgás ként jelenik meg előttünk. Áttételesen így – immár harmadik lehetőségként – a szélkakas általában a kiszámíthatatlanság, az esetlegesség, a sodródás megtestesítője is lehet, melytől a gyermek nyilvánvalóan mentesülni szeretne. Mindezen esetekben – akár az apai önkény , akár a gyermeki szorongatottság, akár az általános esetlegesség figurális megjelenítéseként tekin tünk rá – a szélkakas metaforikus hasonlóság által tesz szert jelképi funkcióra, s felemlítése a válaszban abszolút motiváltnak mondható, amennyiben a fiú – még ha tudattalanul is – a hasonlóság alapján hozza fel végső indokként. Közelebbről szemügyre véve a szöveget azonban úgy tűnik, a válasz pillanatában hangsúlyosan nem a fiú az ágens, hanem a megpillantott tárgy. A szélkakas mintegy rákényszerítette magát a fiúra: „megragadta tekintetét” (it caught his eye ). Ahhoz persze, hogy ezt a szélkakas megtehesse, először is be kell kerülnie a látómezőbe, in sight (itt a korábbi in view köszön vissza) , ehhez viszont a fiúnak fel kell emelnie a fejét, s vele a tekintetét, melyet azután a napsütésben megvillanó, látványból kiugró szélkakas megragadhat. A szélkakasnak is van tehát egyfajta kezdeti tehetetlensége vagy kiszolgáltatottsága, hiszen abban nem lehet ágens, hogy egyáltalán bekerüljön a látványba. Csak azután léphet akcióba, hogy a fiú látóterébe került. Viszont a fiú fejmozdulata sem irányulhat szándékosan arra, hogy megpillantsa a szélkakast. Így az, hogy a szélkakas a tekintet felemelése nyomán a látómezőbe kerül, szándékolatlan következményként adódik. Mihelyt adott ez a feltétel, a szélkakas átveszi az irányítást. Nem a fiú pillantja meg, hanem az kapja el őt. A fiú válasza tehát már maga is abban a kiszolgáltatottságban születik meg, amelyről az apai akarat kapcsán fentebb szó esett. Így viszont nem tekinthetjük belsőleg motiváltnak, hanem arra kell következtetnünk, hogy a szélkakas megemlítése maga is esetleges, véletlenszerű. A szélkakas mint kép ezért teljességgel üres, nem hordozhat semmilyen metaforikus, lényegi megfelelésen alapuló jelentőséget. Nem metafora, hanem véletlen térbeli érintkezésen alapuló metonímia, még akkor 10 „Ó, drága, drága fiú! szívem / sosem áhítana jobb leckét, / bárcsak a századát is taníthatnám annak, / amit tőled tanulok.” 11 Ebből az értelmezésből indul ki Don Bialostosky pszichoanalitikus olvasata: Don H. Bialostosky , Narrative Irony and the Pleasure Principle in „Anecdote for Fathers” and „We Are Seven”, The Journal of English and Germanic Philology 81.2, 1982/április, 233.
