Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Orosz István: Emlékek apámról IX.
47 keztetek, hogy a hasznosnak tekintett munka jutalma lehetett a hivatásos informátorrá történő előléptetés. Az „F” dosszié a „figyelő” dosszié rövidítése volt, rovott múltja miatt aput és a szintén elítélt Szabadi Sanyi bácsit automatikusan illette meg a megfigyeltek státusza. A fedőnév azonosítása meglepően könnyen sikerült, „Kiss Anikó” ugyanis, miközben az általa megfigyelt személyekről jelentett, oly sok adatot fecsegett ki magáról – milyen tantárgyat tanít, hol dolgozik a férje –, hogy másfél óra múlva már nem csak a valódi nevét tudtam, de a gimnáziumi tablóképét is megtaláltam. És ráismertem! A jelentések dátuma szerint 1968 és 1971 közt volt aktív, s mivel épp ebben az időben jártam én is a Katonába (1966-tól ’70-ig), tényleg nem volt nehéz dolgom. A mi osztályunkban ugyan nem tanított, de néhány párhuzamos osztályban igen. Nincs kedvem ideírni a nevét, de voltaképp okom sem lenne, hiszen az előkerült dokumentumok szerint apámról semmi komolyan kompromittálót nem tudott összegyűjteni. A legtöbb jegyzőkönyvben az áll, hogy zárkózott, hogy csak az iskolai dolgokról és a szakma kérdéseiről hajlandó beszélgetni vele. Minden többi csak feltételezés. „A csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatban a gimnáziumi tanárok feltűnő passzivitást mutatnak, de szűkebb baráti körben valószínűleg megtárgyalják az eseményeket....” „Többször felmegy a könyvtárba Szekér Endre magyar szakos tanár, de hogy miről beszélgetnek Orosszal, azt nem lehet megállapítani....” Leggyakrabban az iskolai könyvtárban kereste fel ő is, ám hiába kezdeményezett beszélgetést, apám csak a kölcsönzéssel kapcsolatos információkra korlátozta a kapcsolatot. „...érdeklődjön visszahúzódásának okáról, és hivatkozzon arra, hogy egy időben egész barátságos volt hozzá” – ajánlja egyik eligazítás során a tartótiszt. Az „eligazító beszélgetések” és a „beütemezett találkozók”egyébként hol a főhadnagy szolgálati gépkocsijában, hol „nyilvános helyen”, hol a Toronyház eszpresszóban zajlottak. Legtöbbször ott, a Szentháromság temető fölé épült, Leninvárosnak nevezett panellakótelep közepén, a névadó szobra mögötti betonpresszóban, tíz perc sétára a gimnáziumtól. „...egy időben egész barátságos volt hozzám...” Hm? Izgalmas mondat, különösen a tablófénykép ismeretében. „Kiss Anikó” apámnál nagyjából húsz évvel fiatalabb, attraktív, hol barna, hol szőke bombázó volt akkoriban (a tablók tanúsága szerint titkos ügynökhöz illően időnként megváltoztatta a haja színét), alighanem kedves és intelligens, úgy emlékszem, mi, gimnazista fiúk is fölkaptuk a fejünket, ha megláttuk a folyosón. Magától értetődik, hogy kezdetben apám is „barátságos” volt vele. Vajon mikor s hogyan jött rá, hogy óvatosnak kell lennie. Azt, hogy figyelik, nyilván tudta, arra viszont, hogy kicsoda, neki kellett rájönnie. Eleinte talán imponált neki, hogy ha lyukas órája van, a dekoratív kollegina fölkeresi könyvtári magányában. És hogy kikölcsönzi a Rozsdatemető t vagy Lengyel József Igéző jét, a Saulus t vagy Konrád Látogató ját, a G. A. úr X-ben t vagy Sántha Húsz óráját... és Kafkát és Brechtet és Szolzsenyicint... Aztán meg akarja beszélni vele az olvasottakat. Ha egy szájszagú, kopasz bumburnyákot küldtek volna, biztos sokkal előbb észbe kapott volna. Szerencsére még így is idejében. Kösz, apu! Az én bőrömre is ment a játék, ott álltam a felvételik küszöbén, nem hiányzott valami újabb kalamajka.
