Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Orosz István: Emlékek apámról IX.
37 dobozt is, rátesz még három forintot. Úgy mondta: rátöszi. Az volt az első grafikám, amiből pénzt csináltam. Magam is alig hiszem, mi mindent csináltam e talán legmunkásabb évtizedemben. Számos cikk, a Jókai Kritikai kiadások és az Ady-bibliográfia befejezése mellett megírtam a Spenót Katona-fejezetét, a felvilágosodást és a reformkort a Corvina-irodalomtörténetbe, könyvtári szakdolgozatként a Részvény Nyomda történetét. Irodalmi szakkört vezettem a művelődési otthonban. Újra tag, majd az irodalom szakosztály elnöke lettem a TIT-ben, számos előadást tartottam. 1970-ben tagja lettem az Irodalomtörténeti Társaság választmányának, 1968-ban a Forrás szerkesztőbizottságának, 1969-ben ügyvezető alelnöke – újra – a Katona József Társaságnak. Diákszínjátszókkal előadattam a Rózsát. Irodalmi színpadi műsorokat állítottam össze és rendeztem, kétszer is részt vettem (Pesten, Siófokon) színpadvezetők találkozóin. 1966-ban rászoktam a dohányzásra. Csernusék erős dohányosok voltak, alighanem a Szepezden együtt töltött esték során kezdett el cigarettázni, s kezdetben Fecskét szívott, mint ők. Akkortájt, a hatvanas évek közepén, szívhattam el én is az első cigarettám egy házibuliban vagy egy iskolai vécében. Eszembe sem jutott, hogy otthon nagyanyám Nikotex munkásából emeljek el egyet, csak a közös bűn édessége tudott dohányossá tenni. Azóta sem gyújtok rá egyedül, mindig csak társaságban, olykor párban valakivel együtt, de azért megtanultam, hogy kell szabályos karikát eregetni, és tudom, mit jelent valakinek a szeme közé lehelni a füstöt. „Spenótnak” a Sőtér István által szerkesztett hatkötetes magyar irodalomtörténetet hívták, nem összetévesztendő a „Sóskával”, ami az 1945 és ’75 közti irodalmat mutatta be. A Rózsa pedig egy Katona József-színdarab, teljes címe szerint Rózsa, vagy a tapasztalatlan légy a pókok között. Egyik előadását én is láttam. Úgy emlékszem, mintha a Piarista Gimnázium színpadán játszották volna. Katona korai, s meglepő módon önéletrajzi ihletettségű színdarabjáról van szó. A félénk költő szerelmes volt az ünnepelt primadonnába, Széppataki Rózába, de nem merte tudomására hozni. 1813-ban aztán elszánta magát, s levelet írt neki arra kérve, ha szíve nyitva áll, egy rózsaszín szalagot, míg ha elzárkózik, egy feketét tűzzön magára. A levélre csak monogramot írt – K. J. A körülrajongott Rózának fogalma sem volt, melyik K. J. nevű hódolójától érkezett a levél, a különc Józsi állítólag eszébe sem jutott. A szalagtűzés elmaradt. Egy évre rá, amikor a kedélybeteg Katona (írtam már, hogy ő is egy Skorpió?) visszatért Pestre, a színlapon új nevet olvasott: Róza immár Déryné ifiasszony néven szerepelt. Csak ekkor fedte fel, ő volt a rejtélyes levélíró. Talán a nem túl hűséges ara hírében álló Róza hajlandó lett volna vigasztalni a költőt, ám amikor elolvasta Katona darabját, a köztük megesett történetet színművé emelő Rózsát, mindennemű kapcsolatot megszakított vele, sőt azt is elérte, hogy a darab se kerülhessen színre. 1833-ban bocsájtott csak meg; a Bánk bán kassai ősbemutatóján ő játszotta Melinda szerepét. Igaz, akkor már Katona három éve halott volt. A Rózsáról azért írtam ilyen részletesen, mert magam is csináltam belőle egy animációsfilm-forgatókönyvet, reformkori grafikai világgal, kazinczys sziluettszereplőkkel, fikció és valóság összekeverésével, de aztán nem lett semmi a dologból.
