Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 1. szám - Fogarasi György: Fikció és tanulság: Wordsworth anekdotája a nem-morálisan felfogott hazugságról

115 a profánra fordítva a hétköznapi döntéshozatal kézikönyveként tekint a textusra, és pró­bálja abból kinyerni a tanulságot, ami a mindennapokban segítségünkre lehet (és aminek hiányát Kafka elbeszélője olyannyira fájlalja A hasonlatokról [ Von den Gleichnissen ] szóló rövid írásában). A tanmesék – s mindenekelőtt az állatmesék – sokrétű hagyományán belül ez az erkölcsi tanulság, amit egyes nyelveken egyszerűen csak „morálnak” nevez­nek, általában a mese végén kap helyet (Aiszóposztól La Fontaine-en át James Thurberig). De arra is akad példa (mondjuk a Pancsatantrá ban), hogy az egyes meséket követő álta ­lános igazság nem az épp elhangzott mese tanulságául szolgál, hanem a következő mese felvezetése, csábító előzetese gyanánt, vagyis annak megelőlegezett leckéjeként jelenik meg, melyet az illető mese mintegy utólagosan lesz hivatott illusztrálni, ezzel késztetve továbbhaladásra a mesefolyam olvasóját. S persze számtalan mese van, melynek „leckéje” teljességgel burkolt marad, így a mesélés althusseri értelemben vett „ideológiai apparátu­sa” tudattalan mechanizmusként működik közre a nevelés munkájában, a szubjektumok egy következő generációjának előállításában. Hangsúlyosan efféle burkoltság jellemzi William Wordsworthnek a Lírai balladák 1798-as első kiadásában megjelent, majd később többször is (1800, 1802, 1845) átdolgozott elbeszélő költeményét, az Anekdota apáknak (Anecdote for Fathers ) című verset. 3 A vers a Heten vagyunk ( We Are Seven ) mellett egyi ­ke annak a két párbeszédes darabnak, melyben a költő alteregója vidéki környezetben egy kisgyermekkel bocsátkozik mindennapi társalgásba. E verseket stiláris és tematikus egyszerűségük miatt több parodista vagy karikaturista (Lewis Carroll, Max Beerbohm, Karinthy Frigyes) tette céltáblává, akik ebben az egyszerűségben már csupán együgyűsé­get, ostoba felnőtt gügyögést láttak. Mindez különösen amiatt érdekes, mivel a balladák Wordsworth utólagos előszava szerint kifejezetten kritikai indíttatásból születtek, s a kritikai gesztust az említett két darab a szereplőként és elbeszélőként is megjelenő felnőtt férfialak ironikus ábrázolásával éri el . A cím határozott műfajmegjelölést ad az olvasónak. Az anekdota műfaj i kódjai alapján csattanós hétköznapi történetet várhatunk, valamilyen jelentéktelennek tűnő esetet, egy „incidenst” (ahogy Wordsworth gyakran nevezi), melyet az elbeszélés és sajátos költői láttatás gesztusa hivatott kiemelni a mindennapok szürkeségéből. Ahogy a L í rai balladák többi, Wordsworth által írt darabjánál, úgy itt is pontosan ez jelenti a kihívást a költé ­szet számára: milyen eszközei vannak arra, hogy kritikai távlatot képezve észrevétesse az olvasóval az észrevétlent, jelentőséget kölcsönözzön valaminek, ami épp megszokott mindennapisága, túlzott közelsége miatt marad látókörön kívül vagy tűnik figyelemre érdemtelennek? A kérdés számára az, milyen lehetősége van elidegeníteni, eltávolítani, s ezzel kritikai reflektálás tárgyává tenni a túlontúl ismerőset. „A legfőbb cél, amelyet ezekben a versekben magam elé tűztem, az volt, hogy a mindennapi életből vegyem az eseményeket [incidents] és szituációkat, s ezeket mindenütt, amennyire csak lehet­séges, az emberek által valóban használt nyelven írjam le és meséljem el; hogy a képzelet sugallta színek segítségével a hétköznapi dolgokat szokatlan fényben állítsam a tudat elé; s mindezeken túl és mindenek fölött, hogy ezen eseményeknek és szituációknak azzal adjak jelentőséget, hogy híven, 3 A verset alapvetően az 1798-as változat szerint idézem majd, az alábbi kiadásból: William Wordsworth és Samuel Taylor Coleridge , Lyrical Ballads , szerk. L. R. Brett – A. R. Jones, Routledge, London – New York, 2005, 65–67. (A központozást kissé módosítottam.) Az 1800-as és 1802-es válto­zatot ugyanebből a kiadásból veszem a szerkesztői jegyzetek alapján. Az 1845-ös változatot az eredeti kiadásból idézem: The Poems of William Wordsworth, Edward Moxon, London, 1845, 60.

Next

/
Oldalképek
Tartalom