Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Fogarasi György: Fikció és tanulság: Wordsworth anekdotája a nem-morálisan felfogott hazugságról
115 a profánra fordítva a hétköznapi döntéshozatal kézikönyveként tekint a textusra, és próbálja abból kinyerni a tanulságot, ami a mindennapokban segítségünkre lehet (és aminek hiányát Kafka elbeszélője olyannyira fájlalja A hasonlatokról [ Von den Gleichnissen ] szóló rövid írásában). A tanmesék – s mindenekelőtt az állatmesék – sokrétű hagyományán belül ez az erkölcsi tanulság, amit egyes nyelveken egyszerűen csak „morálnak” neveznek, általában a mese végén kap helyet (Aiszóposztól La Fontaine-en át James Thurberig). De arra is akad példa (mondjuk a Pancsatantrá ban), hogy az egyes meséket követő álta lános igazság nem az épp elhangzott mese tanulságául szolgál, hanem a következő mese felvezetése, csábító előzetese gyanánt, vagyis annak megelőlegezett leckéjeként jelenik meg, melyet az illető mese mintegy utólagosan lesz hivatott illusztrálni, ezzel késztetve továbbhaladásra a mesefolyam olvasóját. S persze számtalan mese van, melynek „leckéje” teljességgel burkolt marad, így a mesélés althusseri értelemben vett „ideológiai apparátusa” tudattalan mechanizmusként működik közre a nevelés munkájában, a szubjektumok egy következő generációjának előállításában. Hangsúlyosan efféle burkoltság jellemzi William Wordsworthnek a Lírai balladák 1798-as első kiadásában megjelent, majd később többször is (1800, 1802, 1845) átdolgozott elbeszélő költeményét, az Anekdota apáknak (Anecdote for Fathers ) című verset. 3 A vers a Heten vagyunk ( We Are Seven ) mellett egyi ke annak a két párbeszédes darabnak, melyben a költő alteregója vidéki környezetben egy kisgyermekkel bocsátkozik mindennapi társalgásba. E verseket stiláris és tematikus egyszerűségük miatt több parodista vagy karikaturista (Lewis Carroll, Max Beerbohm, Karinthy Frigyes) tette céltáblává, akik ebben az egyszerűségben már csupán együgyűséget, ostoba felnőtt gügyögést láttak. Mindez különösen amiatt érdekes, mivel a balladák Wordsworth utólagos előszava szerint kifejezetten kritikai indíttatásból születtek, s a kritikai gesztust az említett két darab a szereplőként és elbeszélőként is megjelenő felnőtt férfialak ironikus ábrázolásával éri el . A cím határozott műfajmegjelölést ad az olvasónak. Az anekdota műfaj i kódjai alapján csattanós hétköznapi történetet várhatunk, valamilyen jelentéktelennek tűnő esetet, egy „incidenst” (ahogy Wordsworth gyakran nevezi), melyet az elbeszélés és sajátos költői láttatás gesztusa hivatott kiemelni a mindennapok szürkeségéből. Ahogy a L í rai balladák többi, Wordsworth által írt darabjánál, úgy itt is pontosan ez jelenti a kihívást a költé szet számára: milyen eszközei vannak arra, hogy kritikai távlatot képezve észrevétesse az olvasóval az észrevétlent, jelentőséget kölcsönözzön valaminek, ami épp megszokott mindennapisága, túlzott közelsége miatt marad látókörön kívül vagy tűnik figyelemre érdemtelennek? A kérdés számára az, milyen lehetősége van elidegeníteni, eltávolítani, s ezzel kritikai reflektálás tárgyává tenni a túlontúl ismerőset. „A legfőbb cél, amelyet ezekben a versekben magam elé tűztem, az volt, hogy a mindennapi életből vegyem az eseményeket [incidents] és szituációkat, s ezeket mindenütt, amennyire csak lehetséges, az emberek által valóban használt nyelven írjam le és meséljem el; hogy a képzelet sugallta színek segítségével a hétköznapi dolgokat szokatlan fényben állítsam a tudat elé; s mindezeken túl és mindenek fölött, hogy ezen eseményeknek és szituációknak azzal adjak jelentőséget, hogy híven, 3 A verset alapvetően az 1798-as változat szerint idézem majd, az alábbi kiadásból: William Wordsworth és Samuel Taylor Coleridge , Lyrical Ballads , szerk. L. R. Brett – A. R. Jones, Routledge, London – New York, 2005, 65–67. (A központozást kissé módosítottam.) Az 1800-as és 1802-es változatot ugyanebből a kiadásból veszem a szerkesztői jegyzetek alapján. Az 1845-ös változatot az eredeti kiadásból idézem: The Poems of William Wordsworth, Edward Moxon, London, 1845, 60.