Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Orosz István: Emlékek apámról IX.
33 épületet az első világháború után rövid ideig a román, a második világháború után viszont hosszabb időre a szovjet megszállók foglalták el. A táncteremből lett a vetítőterem, ami ma Otthon mozi néven működik. A szovjet időkben nem volt ugyan nyilvános, de a magyar katonatisztek (Sanyi bácsi százados volt, később őrnagy) és gyerekeik azért látogathatták. Csapajev, A jégmezők lovagja, Rettegett Iván. És Pitkin . Vajon milyen csatornán kerültek a kecskeméti orosz mozi műso rára az angol komikus legfrissebb filmjei? Talán ott, az oroszoknál láttam először a Ballada a katonáról t is. Ott vagy más hol? Az Árpádban? A Városiban? Nem könnyű eldönteni, ez volt ugyanis az a film, amelyet legalább egyszer egy évben (április negyedikén) minden kecskeméti iskolásnak meg kellett néznie. A film rendezője, Grigorij Csuhraj részt vett a Kecskemét körüli harcokban, megsebesült, és egy itteni katonai kórházban lábadozott. A kórházból később iskola lett, ráadásul épp az az általános, ahol anyu is tanított, a Zrínyi Ilona. Csuhraj olykor visszalátogatott, volt, hogy az ünnepi vetítés után virágcsokorral hajolt meg a vászon előtt. Szép és megható történet. Egy véletlenül hőssé váló kiskatona jutalmul hazamehet az édesanyjához, kalandos út végén csak megölelni marad ideje, máris indulnia kell vissza. Ő még nem tudja, a nézőtér már igen, hogy utoljára látták egymást. A konyec filma és a leblende után minden lány sírt. A fiúk is, de mire fölgyulladt a lámpa, már megtörölték a szemüket, és hangosan nevettek a lányokon, milyen buták, hisz ez csak mese. A Kéttemplom közben volt a nyomda. Nyáron az ajtók nyitva, bent szedőszekrény, ólombetűk, litókövek. A rotációs magasnyomók zakatolásától nem mindig hallották, mit akarunk. Kapszula, kiabáltuk újra, túlharsogva a nyomdagépet. Markoljatok csak bele, intett a kék köpenyes segéd. Enyves hátú gyógyszercímkékkel jártuk a várost, a járókelők vigyorogtak, ha valakinek a hátán látták: székrekedés ellen. Nem sejtették, hogy rajtuk is ott van már. A Tompa Mihály utcában lakott a boszorkány. Szipinek hívták, ha alacsony ablakán bekopogtunk, kiugrott, és kezdődhetett a versenyfutás. A Koháry utcai fodrászatba be is lehetett kiabálni – Figarrro, gyerrre ki! A pofozkodó pedagógusok (összefoglaló név, amit takar: bezárás, ellenőrzőbe írás, körmös, fejesvonalzós fenekelés, intő, rovó, gyűrűnyomos pofon, fülrángatás, fenéken rúgás, pajeszhúzás, ja és a százszor leíratás) biciklijén rendszeresen lecsavartuk a szelepsapkát, és ha megfelelt a gombfocicsapat csatársorába, az illető tanárok és tanárnők egyetlen télikabátgombja sem úszta meg. Egyszer az osztályfőnök, Karácsonyi Klára hosszú lelkizésbe kezdett. Van valaki a díszes társaságban (a kifejezés eleve rosszat sejtetett), aki valami botrányos dolgot követett el, egyelőre nem szégyeníti meg az illetőt, nem árulja el a nevét, meg akarja adni a lehetőséget a jóvátételre. Mire kiderült, nem is rólunk van szó, már virágot vittünk – Czik és én – az előző nap meghógolyózott gesztenyeárus asszonyságnak. A családi feladatmegosztás szerint apám dolga lett, hogy ébredező másodrendűségi érzelmeimet oldja. A felnőttes hangsúlyra – beszéljünk egymással, mint férfi a férfival – is emlékszem. A szigorúbb változat szerint: nézz a szemembe, ha hozzád beszélek! Egymással szemben ültünk, idővel közénk került egy sakktábla is. Ő tanított meg sakkozni. A Rákóczi úti játékboltban vettük az összecsukható
