Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 9. szám - Orosz István: Emlékek apámról IX.

34

fatáblát, amelyben hangosan zörögtek a figurák, miközben hazafelé vittük. A kollégiumokban, ahol lakott, sokat játszhatott, de saját készlete korábban nem volt (máig ezt a táblát használom, bár ma már online sakkot sokkal többet játszom, mint „igazit”). Csépán inkább a kártya dívott, Szegeden pedig Monopoly

t játszott anyu a húgával és az unokatestvéreivel (Liptay Lacival és Évával), ami nemcsak azért érthető, mert Nitsovits nagypapa igazi kereskedő volt – ne szépítsük: egy valódi kapitalista –, hanem azért is, mert a játékban szegedi helyszínek is felbukkantak; az Oskola utca, ahol a boltjuk állt, a harisnyabolt, és a száz méterrel arrébb elterülő Dóm tér. Hogy monopolyztak – vagy capitalyztak? –, abban azért vagyok biztos, mert amikor a betiltott társasjáték (a nagypapafélék miatt tiltatott be) szocialista verziója, a Gazdálkodj okosan!

megjelent, meglepve kiáltott föl, de hisz ez a Capitaly

! Volt egy másik sakktáblánk is, alighanem Kárpátaljáról származott, szovjet útisakk volt, beszúrós talpú műanyag figurákkal, s a doboz belsején a leningrádi Admiralitás tornya díszelgett. Ezt főképp Szepezden meg az oda történő vonatozás során használtuk. Az igazán vérre menő partikat az osztálytársaimmal játszottam, gyakran gyűltünk össze valamelyikünknél, s a Cifrapalotában látott Tóth László-emlékversenyek mintájára komoly bajnokságokat rendeztünk, sőt egy igazi sportkört is létrehoztunk, a KHSC-t, vagyis a Kecskeméti Hannibál Sport Clubot. A legjobb általában Czik, vagyis Tornyai Jenő volt, aki később Szegedre kerülvén nemcsak a városi szimfonikus zenekar gordonkása lett, hanem a SZVSE csapatának versenysakkozója is. Fejben is tudott sakkozni. Én általában a középmezőnyben végeztem. A sakkozók és a gombfocizók köre nagyjából azonos volt, utóbbi azonban komoly technikai felkészültséget igényelt. Nem volt elég a tudás, nyesni, csavarni, pörgetni csak profi játékosokkal lehetett. Az ideális az volt, ha az ember maga csiszolja tökéletessé a gombokat, bár arra is volt példa, hogy egy teljes csapatot vásároltam. Szecskay András 100 forintért eladta legendás tizenegyét. Köztük fényesre polírozott plexisztárok: Albert Flórián, Eusebio, Mazzola, Boby Charlton, Beckenbauer, Mészöly. Peléről végül nem volt szíve lemondani. Kárpótlásként ötven évvel később úgy döntött, tőlem vásárol ügyvédi irodája legjobb munkatársai számára karácsonyi rézkarc ajándékokat. És ezt teszi évek óta. Visszatérve a sakkhoz, legkomolyabb sakksikerem nem Kecskeméthez kapcsolódik, hanem Budapesthez. A fővárosban addig legföljebb egy-egy napot töltöttem, 1965 nyarán azonban két teljes hetet, úttörőcsapatunkat ugyanis, pontosabban őrsünket, a Mohikánt (tagsága többé-kevésbé egyezett a Hannibállal) valami hulladékgyűjtő nekibuzdulás jutalmaképpen – „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!” – beutalták a csillebérci táborba. Öten-hatan lehettünk, akik gyanútlanul vállaltuk, hogy beköltözünk a Május 1. altábor számunkra kijelölt zokniszagú sátrába. Kovács Géza, Saskői Gabi, Könyves Zoli... Hajnali trombitás ébresztő, reggeli torna, zászlófelvonás, hosszú vonulások egyszerre lépve és hangos indulókat énekelve. Mint a mókus fenn a fán... Bárhova mentünk, énekelni kellett. Lent, hol a tölgyek őrzik a völgyet ... Napiparancs, akadályverseny, tablókészítés, számháború, faliújság-szerkesztés és nóta. Az idő persze megszépíti az emlékeket, bár a csillebérci két hétből egyelőre keveset sikerült megszépítenie. A sakkversenyen azért vettem részt, mert továbbjutóként megúszhattam a körletrendezést,