Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Orosz István: Emlékek apámról IX.
32 szobába, hogy megkérdezze, akarjuk-e, hogy ez a kisgyermek az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten szövetségébe, a keresztyén anyaszentegyházba befogadtassék? Mindenki meg volt szeppenve, legjobban én, mert váratlanul ért a dolog, nem tudtam biztosan, hogy nekem is kell-e akarnom, vagy csak a felnőtteknek, de velük együtt suttogtam, hogy akarjuk. Még valamit megkérdezett, amire az ígérjük volt a helyes válasz. Ott maradt az ünnepi ebédre is, nagymama grízgaluskalevest csinált, az obligát rántott húsban azonban nem vagyok biztos, elvégre böjti időszak volt, amit ugyan nem vettünk halálosan komolyan, de Sanyi bácsi miatt lehet, hogy mégis. Nem sokkal Andi születése után piros pattanások meg fekete mitesszerek borították be az arcom. Anyu ugyan néha nekiállt, hogy kinyomjon néhányat – sárga kukacok kunkorodtak elő a homlokomból és az orromból –, de világos volt, hogy azért inkább a baba körül forog a világ. Almát reszeltek, tejbegrízt főztek, és ujjongtak, ha böfizett, pláne, ha kakit találtak a pelenkájában. Ő a húgod, te vagy a bátyja – mondogatták, de mivel gyermekkorom legtöbbször ismételt története a Toldi volt – írtam már, hogy nagymama kívülről fújta az egészet –, a báty szó fölért egy kiátkozással. Azt ugyan nem pontosan tudtam, miféle gonoszságot követ el, aki a királynál a tányért váltja, de világos volt, hogy tisztességes ember ilyet nem tehet, csakis egy bátya. Andi megérkezésével hirtelen nagyfiú lett belőlem. Én álltam sorba tejért, én szereltem le a biciklikereket, hogy beadjam sallerezni, én dobtam be a leveleket, és én vittem a cipőket Csoszogihoz. A Mária és a Hosszú utca sarkán lakott Csoszogi, az öreg suszter. Nem tudom, hogy hívták, de az ábécéskönyvben volt egy ilyen olvasmány. Pici boltja volt, az ajtóval szemben ült, amit nyáron nyitva tartott, kihallatszott a kopácsolása. Ha új cipőt kaptam, el kellett vinni, hogy üssön rá spiccvasat. Meg persze sarokvasat. Meg is lehetett várni. Ha talpalás volt, sarokszegzés vagy foltvarrás, kéregpuhítás vagy tágítás, az hosszabb ideig tartott, akkor vissza kellett menni. Anyu találta ki, hívjuk Csoszoginak, bár csoszogni sose láttuk, sőt fölállni se. Ülve vette át a cipőket, úgy is adta vissza, a pénzt a köténye zsebébe tette. Talán nincs is lába, amivel csoszogjon. Tréfának szánta, de megrémített. Ha nincs lába, akkor cipője sincs? Valami magasztos önfeláldozást sugallt a kép. Az állomáson láttam olyan embert, akinek nincs lába, s Pista bácsinak is csak egy volt. A láb nélküli suszter épp olyan ijesztő volt, mint a süketnéma borbély. A Lugosi utcában, a Hetessel szemben volt a műhelye. Talán hentes? – kérdezte méltatlankodva Andi egyik barátnője. Nem hentes, hetes. Számozva voltak a boltok, a „közértek”, ez a borbéllyal szemben történetesen a hetes számot kapta, s így is hívta mindenki. Kuti volt a maszek, Hetes az állami. Volt-e benne állásfoglalás, ki hova járt? A Balogh fiúk a süketnéma borbélyhoz jártak, én az Arany János utcába, ami messzebb is volt, meg drágább is. Nemrég arra akadt dolgom, most is megvan. Ahogy megvan a papír- és írószerbolt (Ápisz!), s megvan a gyógyszertár, Katona Margit néni gyógyszertára. A süketnéma borbély nemcsak közelebb volt, de olcsóbb is lett volna, mégsem mertem bemenni hozzá. Már szégyellem. A Balogh fiúk kinevettek, de azért magukkal vittek vasárnaponként az orosz moziba, ami az egykori Iparosotthon helyén működött. A Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett szecessziós
