Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Orosz István: Emlékek apámról IX.
31 Orosz István Emlékek apámról IX. „Miért írom ezeket a jegyzeteket? Azért-e, hogy később elolvassam? Gyermekeimet, unokáimat majd érdekelni fogja? Én szívesen olvasnám apám, nagyapám naplójegyzeteit.” Apám visszaemlékezéseit és naplóit olvasva kezdtem gyűjtögetni és leírni a vele kapcsolatos emlékeimet, de be kellett látnom, az összeállítás nemcsak róla szól, belőlem is megmutat valamit, talán többet is, mint kéne, engem is jellemez, hogy mit választok ki a sok száz oldalnyi kéziratból, s az még inkább, hogy mi jut eszembe róluk. Az előző rész a levert forradalom, illetve a börtönhónapok utáni újrakezdéssel zárult. A következmények szorításában – ezt a címet adta a Memoár 1958 és ’60 közti eseményekről szóló fejezetének. Újrakezdést írtam, de a tabula rasa szóba sem került. A tiszta lap. A nagypolitika, Kádárék újrakezdése is csak szavakban fordult el a Rákosi-korszak előzményeitől, valójában arra épült, rá támaszkodott. Mert mire is épülhetett volna? A '61–62-es tanévben már tanítani is engedtek: latint kaptam az egyik osztályban, s két hónapig – Hordóst helyettesítve, aki Perugiában volt – olaszt is tanítottam kettőben. ’62 őszétől azután osztályfőnök is lettem. Közben megszűnt a függetlenített könyvtárosság, órakedvezmény ellenében láttam el a könyvtári teendőket. Kezdetben csak latint és olaszt taníthatott, vagyis a magyar nyelv és irodalom órákat még veszélyesnek ítélte Elekes Mihály igazgató. Vállalkozó kedvünk föllendülését jelzi, hogy 1962. március 14-én megszületett Andi. Március 14-én, vagyis éppen aznap született, amikor az édesanyja, igaz, anyut másnap, a nemzeti ünnepen anyakönyveztette Nitsovits nagypapa, akinek Andi lett a harmadik unokája, az első lány. Pici baba volt, olyan pici, hogy esténként Irénke néni, a szomszéd fiúk anyukája jött át megfürdetni, Balogh Irénke néni ugyanis védőnő volt. Egy vasárnap délelőtt Szabadi Sanyi bácsi is eljött, hogy megkeresztelje. Fekete kisbőrönddel érkezett, papírok voltak benne, egy ezüstkancsó, meg egy nagy, zsinóros ruha, az is fekete – később megtudtam, reverendának hívják –, amit a konyhában öltött magára. Alig ismertem rá, amikor bejött újra a kisebbik
