Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - ***: Borászok a Duna borrégióból (Interjú Font Gáborral, Frittmann Jánossal, Galántai Norberttel, Lantos Szabolccsal, Szentpéteri Attilával, Dabasi Gáborral, Hetényi Józseffel, Kökény Benővel, ifj. Kökény Benővel, Gálné Dignisz Évával, ifj. Gál Csabával, Gonda Jánossal, Koch Csabával, Koch Pálmával és Kovács Róberttel - az interjúkat készítette Bárdos Ferenc és Kriskó János)
206 Cegléd Kökény Benő A Kunsági borvidék egyik legelismertebb szakembere, a Cegléd környéki borosgazdák meghatározó egyénisége, az idősebb borász generáció képviselője. – Hogyan alakult ki ez az életre szóló kapcsolata a szőlővel? Mi ösztönözte a borászpályára? – Nagyapáink idejében, a negyvenes években Cegléd északi részén szántóföldek terültek el, míg a déli részen a szőlők határolták a települést. Szinte minden gazdának volt szőlője, így nekünk is. Az ötvenes években tőlünk is elvették ezt a földet, majd ’56 után sikerült valamennyit visszaszerezni belőle. A hatvanas években, a tsz-tagosítás során apám részes művelésbe kivett belőle 3-4 kishold szőlőt és azt művelgette a család. Így gyerekkoromban én is horolni jártam, szőlőt kötöztem, mindenkinek ki kellett vennie a részét a munkából. A későbbiekben az állami tangazdaság egy földcserével a Cegléd fölötti területeken szőlőgazdálkodást kívánt elindítani. Ceglédbercelen alakult egy szakcsoport, Aranyhegyi Szőlősgazdák néven, és ők szóltak nekem, hogy telepít sünk szőlőt. Akkor még nem nagy kedvem volt hozzá, de végül meggyőztek, és belevágtam. Hattized hektár szőlőt telepítettünk, háromtized hektár cserszegi fűszerest és háromtized hektár zalagyöngyét, részesművelésben. A tangazdaság végezte a gépi munkát, nekünk a szőlő 90%-át le kellett adni, és 10%-át hagyhattuk meg magunknak. Ekkor döntöttünk arról, hogy ha már van szőlőnk, akkor legyen borunk is. Az egyik barátunk pincéjében kaptunk két darab 5 hektós hordónak helyet, és ezzel kezdtük el a borászkodást. Ceglédbercelen, ahol több kiskertes gazda volt, már akkor is tartottak borversenyeket, ahová mind a két boromat elvittem, és az aranyérmesek között is az első helyet szereztem meg. Ez adott nekem egy nagyobb lendületet, és pár éven belül már 5-6 hektár szőlővel gazdálkodtunk. A rendszerváltás előtti időszakban, amikor a kinti piacok nagy része megszűnt, már nem akarták átvenni a szőlőt, és ekkor kínálkozott olyan lehetőség, hogy magunknak dolgozzuk fel. Időközben már nekünk is volt kb. 80 hektónyi edényünk (prések, hordók, szőlőskádak, darálók), amelyek a régi időkből maradtak ránk. Rendbehozattam őket, és ezzel indítottam el a saját borászatunkat. – Milyen szerepe volt a borkészítésben a családi hagyományoknak? – Az anyai ágon 3 kishold szőlőbirtokunk volt, amit a nagypapa művelt. A fiatal, aktív korosztály kint élt a tanyán, a gyerekek pedig a városban a nagyszülőktől jártak iskolába. A nagypapa kint dolgozott a szőlőben, ahol volt egy kunyhója, és munka idején két-három napig haza se jött, mi ballagtunk ki időnként a nagymamával hozzá. Természetesen bort is készített. Ez 1951-ig tartott, mert az utána következő hat-hét évben már nem volt saját szőlőbirtokunk. – Készült-e külön a borászszakmára? – Nem készültem, a mezőgazdasági technikumot végeztem el. De evés közben jön meg az ember étvágya, mivel volt gyakorlatom, és voltak ismereteim hozzá. – Mikor kezdődött el a saját borászkodása? – 1986-ban, ’87-ben és ’88-ban is telepítettünk szőlőt. Akkor már újabb fajtákkal próbál koztunk, chardonnay-val és rajnai rizlinggel.
