Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Orosz István: Emlékek apámról III.
102 a kérdés, de Dóra szikrát vető pillantása nyomán csak valami csuklásféle maradt belőle. Lehetne itt írni az ausztriai Fucking településről, amely állítólag címfestő generációkat tart el, háromnaponta lopják ugyanis el a határt jelző feliratot, vagy a délnyugat-franciaországi festői kisvárosról, melynek neve Condom, s ahol ugyancsak jól élnek a táblafestők. Magyar keblünknek egyébként dagadni illene Pornóapáti nevének hallatán, hisz a falut a trianoni békeszerződés után Ausztriához csatolták, ám az ott élők népszavazáson döntöttek úgy, mégis inkább Magyarországhoz akarnak tartozni. De vissza Ödi bácsiékhoz: Sütheö Ödönről van szó, nagyanyám kisebbik bátyjáról. Nem először voltam náluk: 1938 nyarán ott töltöttük a vakáció nagy részét, három vagy négy hetet. Kényelmes nagy házuk volt a kis falu végén, a Pinka-hídon túl. Már csak három ház volt itt: az övék, az állatorvosé meg egy tanítóé. A ház első részében volt a patika, mögötte kis szoba, azonfelül még vagy három. A házhoz hatalmas kert csatlakozott, a vége majdnem az osztrák, akkor – tavasz óta – a német határig ért. Az Anschluss Ödi bácsit kellemetlenül érintette. A szomszédos ausztriai faluból a két-három kilométerre levő Németlövőről (Deutschützen) az emberek akadálytalanul átjártak a patikájába, a németek ezt nem engedték meg. A határ azért nem volt mereven lezárva, minthogy volt (egész Európára – Spanyolország és a Szovjetunió kivételével érvényes) útlevelünk (akkortájt ilyet adtak), átlátogattunk mi is Németlövőre. Bejártuk unokatestvéreimmel s a szomszéd állatorvos fiával, Ferivel együtt az állatorvos autóján a szomszédos, körzetébe eső falvakat is. Horvátlövőt, Vaskeresztest, Felsőcsatárt. Jákon Ödi bácsiékkal voltunk: feleségének bátyjai bérelték az apátsági birtokot, ők küldtek értünk kocsit. Kedves, művelt nyugat-dunántúli emberek voltak, örömmel mutogattak, magyaráztak mindent. Nagyon jól éreztem magam közöttük. Pornó is érdekes volt: A Pinka felduzzasztott szakasza afféle kis uszoda volt, oda jártunk fürödni. A patikában nem volt nagy forgalom, Ödi bácsival eljártunk anyarozsot szedni, otthon meg latinból vizsgáztatott. Csak az zavarta az ott töltött időt, hogy útközben a vonaton felejtettem a szemüvegemet, nem tudtam olvasni. Azért is megállok Pornónál (jó, legközelebb már csak P-t fogok írni), mert egyszerre megváltozik a Memoár atmoszférája. Ami eddig múlt idő volt, hirtelen jelen időbe vált, mintha az elbeszélés egyszerre filmmé változna, az elbeszélő újra, közvetlenül éli át az eseményeket. Ismét ott van P-ban. Az 1944 karácsonya és az 1945. március vége vagy április eleje közti bő három hónap olyan, akárha moziban peregne le. Télen Pornó akkor is komorabb lett volna, ha nem háborúban, menekültként érkezünk. A falu tele menekülttel, katonával. Ödi bácsi nagyobb fia – hadapródiskolás – valahol Németországban, onnan ír „hazafias” leveleket. Ödi bácsi valami félkatonai tisztséget visel, időnként fölteszi a kabátujjára a nyilaskeresztes karszalagot. A patika afféle hírközpont. Egy magyar alezredes vagy ezredes mondja: nem az a baj, hogy nyugaton elakadt a német offenzíva: az oroszokat képtelenek föltartóztatni. Itt vannak a faluban Págerék, meglátogatják Ödi bácsiékat is. Páger komor és kevély. Velük van Kerecsendi Kis Márton, a Páger-filmek írója. Ő szerény és barátságos, a népi írók rajongója, vele többször is beszélgetek. Unaloműzésből, meg hogy valamiképp hasznossá tegyem magam a két szombathelyi gimnazistával, Öcsivel meg a szomszéd állatorvos fiával tanulgatok. Helyzetem tisztázatlan és fenyegető. A nyilas falragaszok szerint régen katonai szolgálatra kellett volna jelentkeznem. A leventéket elelviszik munkára, félő, hogy végül Németországba. Az oroszok előrenyomulása egyelőre megállt, lehet, hogy nem hetek, hanem hónapok vannak még hátra. A zavaros helyzetet tisztázandó végül is bevonulok a helyi híradós alakulathoz. Nem tiszta ügy ez sem, de számomra kedvező. Polgári személyi lapom nálam marad: katona is vagyok, nem is. Néhány hétre beköltöztetnek az egyik körletbe, igen tisztességes emberek közé. A rajparancsnok, egy tizedes, igen derék, vallásos fiú: esténként olvassa a Bibliáját, rossz szót sem tőle, sem a többiektől nem hallok. Megtanítanak morzézni. Hamarosan visszaköltözhetek Ödi bácsiékhoz, időnkét rádiós szolgálatot látok el az iskolában berendezett parancsnokságon. Egyszer sem érkezik hívás, a kapcsolatokat – úgy hiszem – telefonon
