Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - ***: Borászok a Duna borrégióból (Interjú Font Gáborral, Frittmann Jánossal, Galántai Norberttel, Lantos Szabolccsal, Szentpéteri Attilával, Dabasi Gáborral, Hetényi Józseffel, Kökény Benővel, ifj. Kökény Benővel, Gálné Dignisz Évával, ifj. Gál Csabával, Gonda Jánossal, Koch Csabával, Koch Pálmával és Kovács Róberttel - az interjúkat készítette Bárdos Ferenc és Kriskó János)
168 – Nemrég tagja lett a Magyar Borakadémiának. Mit jelent borakadémikusnak lenni? – Frittmann János ajánlott, így választottak meg. Még kevésről tudok beszámolni, mert a felvételemet követően a járványveszély miatt a programok döntő többsége elmaradt. De természetesen nagy megtiszteltetésként élem meg a tagságot, hiszen mégiscsak ez a szakma legmagasabb foka. A vele járó felelősség is nagy, továbbra is az egész magyar borásztársadalom javára szolgáló ügyeket kell szolgálnom, ahogyan eddig is tettük a vállalkozásunkban mindannyian. A hazai borkultúrát terjeszteni és fejleszteni kell továbbra is. – Változott a trend a minőségi borok javára, vagy továbbra is az asztali minőségű boroké a piac nagyobb része? – A nagyon olcsó, egyszerű borok részaránya visszaesett, egy részük le is vált a rendszerről. A fiatalokat ma már nem elég a sok évtizedes, hagyományos módon megszólítani, korszerűbb, modernebb megoldásokra van szükség. El kell felejtenünk például, hogy csak az üvegpalackban forgalmazott bor létezik. Mi is piacra léptünk egy 2 decis fémdobozba töltött gyöngyözőborral, és nem szakadt ránk az ég. Gondolja el: egy fesztiválra, egy koncertre biztosan nem vihet be a közönség üvegpalackot, mert az potenciális fegyvernek számít. De ahogyan a dobozos üdítőt, energiaitalt vagy sört, úgy a dobozos bort minden további nélkül magával viheti a fiatal a nézőtérre. – Érzékenyen reagál a piac kihívásaira? – Alapvető, hogy elsősorban a bortörvénynek kell megfelelnünk, utána szinte arra vagyunk kényszerítve, hogy szabadabb gondolkodást vigyünk be a munkánkba, hiszen a világ fejlődik. Vagy tudomást veszünk róla, és próbálunk reagálni, vagy nem. De ha nem veszünk tudomást a változásokról, elrohan mellettünk a világ, meg a többi termelő. – Mi a víziója a saját pincészetük közeljövőbeli, vagy akár kissé távlatosabb jövőjéről? – Nagy változásokat a fajtaszerkezetben és a készített borok karakterében nem várok. Az új fahordós érlelés például szerintem nem a mi utunk, de a pezsgőkészítést elképzelhetőnek, sőt kívánatosnak tartom. Ugyanakkor az ehhez szükséges beruházás, technológiai fejlesztés nagy anyagi megterheléssel jár. A pezsgőgyártás minden elemében nagyon költséges. Ma már sok borászat állít elő saját pezsgőt, többnyire a tradicionális módszerrel, palackos erjesztéssel. Én nem tartom elrugaszkodott ötletnek, hogy egy jó minőségű tankpezsgővel próbálkozzunk. Úgy gondolom, hogy nekünk, mint kis cégnek, leginkább ezzel van esélyünk egy rentábilis bővítésre. – Mi alkalmas alapbornak a pincéjükből? – Ott van a régi, jól bevált ezerjó, de nem önmagában, hanem egy kissé illatos társsal, mondjuk egy cserszegi fűszeressel vagy Irsaival házasítva. – Mennyire van béke, vagy mennyire ádáz a konkurenciaharc a soltvadkerti borászok között? Vannak-e a munkájukban közös felületek? Ha nincsenek, lát-e rá igényt, hogy legyenek? – Teljesen őszintén mondom, hogy problémamentes a kapcsolatunk. Ha nem is vagyunk napi kapcsolatban, de sűrűn beszélgetünk. Van egy borklubunk is, egy asztaltársaság, ahol időnként összejövünk, és megbeszéljük közös dolgainkat. Azok járunk össze, akik Vadkerten palackos bort állítanak elő és forgalmaznak. Beszélgetünk, mindenki hoz néhány palack bort a kiválasztott témakörhöz illeszkedően, megkóstoljuk és élvezzük a borokat, és nem mellesleg megbeszéljük az aktuális ügyeinket is. Meggyőződésem, hogy szükség van a szakmán belül az ilyen informális összetartásra is.
