Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 7-8. szám - ***: Borászok a Duna borrégióból (Interjú Font Gáborral, Frittmann Jánossal, Galántai Norberttel, Lantos Szabolccsal, Szentpéteri Attilával, Dabasi Gáborral, Hetényi Józseffel, Kökény Benővel, ifj. Kökény Benővel, Gálné Dignisz Évával, ifj. Gál Csabával, Gonda Jánossal, Koch Csabával, Koch Pálmával és Kovács Róberttel - az interjúkat készítette Bárdos Ferenc és Kriskó János)

167 tosan növeljük a cég brandértékét, s ezzel próbáltunk kissé függetlenedni mindenki más­tól. Szerencsére mára a régió is eljutott oda, hogy sokat javult a kunsági borok megítélése a fogyasztók körében. Dolgoznunk kell még rajta, de jó úton járunk. – Milyen csatornákon keresztül értékesítenek? Az évi 10 000 mázsa feldolgozott szőlő jelentős mennyiségű palackos bort is jelent? – Így van. Szinte az összes multinacionális kereskedelmi láncban beszállítók vagyunk. Időnként vannak exportkiszállításaink is, olykor még Japánba is, főként rozét és vörösbort szállítunk. Természetesen Európán belül is értékesítünk palackos kiszerelésű borokat, de elsősorban a hazai piacra termelünk. A már emlegetett fajtákat ismerik is, szeretik is vásár­lóink, erről győznek meg a folyamatosan figyelt fogyasztói visszajelzések. – Melyek a Font-borok legfontosabb jellemzői? – Nagyon sok mindent említhetnék, kezdve a szüret időpontjának megválasztásától, ami nyilvánvalóan hatással lesz a készítendő borra. Fontos továbbá, hogy nálunk nem sze­mélyre szabott feladatok vannak, itt minden ügyközpontú. Egy ügyünk van, éspedig hogy a fogyasztó jó minőséget kapjon, elégedett legyen és kitartson mellettünk. Ha jó minőségű a termék, nagyot már nem hibázhatunk. A magyarázkodás senkit nem érdekel, a fogyasztó becsapottnak fogja érezni magát, ha nem a megszokott magas minőséget kapja. Mindent alá is rendelünk a minőségnek. Szüretben, ha kell, éjfélig is fenn vagyunk, a feldolgozást késedelem nélkül meg kell kezdeni. A szürethez kell igazítani, megfelelő állapotba kell hozni és tartani a gépparkot, hogy készen álljon az éves mennyiség gördülékeny befoga­dására. A brandhez hozzátartozik a megjelenés is, a címkéinken most már hosszabb ideje nem változtattunk, hiszünk abban, hogy ez a fajta változatlanság a cég stabilitásáról üzen. A kommunikáció is nagyon lényeges eleme a brandépítésnek, elemi érdekünk például, hogy jelen legyünk a fesztiválokon. Erről az utóbbi évben ugyan nem nagyon lehet beszél­ni, de a járvány után biztosan fokozottan ügyelnünk kell a feszes jelenlétre. – Mondta, hogy ügyeket szolgálnak mindannyian. Azért van valamiféle munkamegosztás? – Édesapám a szőlész, én vagyok a borász, az öcsém, ifjabb Font Sándor pedig a mene ­dzser, a cégvezető. Ahogy már utaltam rá, szüret idején ezek a határok feloldódnak, de akkor is igaz marad, hogy a technológiai kérdések, az élesztők kiválasztása fő szabályként hozzám tartoznak, az öcsém a cégvezetés mellett a kereskedelmi ügyeinket, a marketinget is összefogja. A család női tagjai is itt dolgoznak, szerepük a mindennapokban például a palackozásnál vagy a vendéglátásban van, és a fesztiválokon, kóstoltatásokon is részt vesznek. A cég egyik nagy erényének tartjuk, hogy minden egyes munkafolyamatnál vagy tevékenységnél többnyire jelen van egy családtag is. A legjobb eredmények akkor szület­hetnek, ha az érintett gazda szemlélettel teszi a dolgát bármely területen. – Miért tartják fontosnak a fesztiválokon és borversenyeken való folyamatos részvételt? – Minden fesztiválra azért nem szoktunk elmenni. Van néhány, ahol mindig ott vagyunk, ilyen például a szegedi vagy néhány fővárosi alkalom. A fesztiválok alapvető­en apám asztala, szereti is, testhezálló is neki. Beláttuk, hogy szükséges a fogyasztókkal való közvetlen kapcsolat. Érzékeljük, hogy a fesztiválok alkalmával milyen boroknak van sikere, merre mozdulnak a trendek. Jó visszajelzés arra, hogy milyen irányokban finomít­sunk vagy változtassunk. Sokat lehet tanulni egy fesztiválon. Más kérdés a borversenyek ügye. Egy borversenynek az a lényege, hogy az emberek agyába beleül az élmény, hogy a nyertes borokat előállító cég stabil, állandó minőséget produkálni tudó vállalkozás. Ez pedig fontos marketingszempont. Lényeges tehát a folyamatos jelenlét a versenyeken, a visszajelzések szerepe, fontossága miatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom