Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 7-8. szám - Kovács Róbert: Élet a hajósi pincefaluban

161 Magyarország más vidékeihez képest nálunk egy speciális változata alakult ki a falusi turizmusnak. Kezdetben az idelátogató vendégek a pincefalu varázsa és a sváb vendégszeretet miatt érkeztek a településre. Mivel számunkra voltaképpen két falu áll rendelkezésre, így a turizmus is e két helyen alakult ki. A ’80-as évek elején még a faluban szálltak meg az idelátogatók, többnyire ismerősöknél. Mivel ugyanakkor a környék legnagyobb látványossága a pincefalu, s idejük nagy részét amúgy is itt töltötték legszívesebben, a gazdák sütés, főzés, borozgatás célját szolgáló grillezőket, lugasokat alakítottak ki a présházak mögött. Régebben azonban az itt töltött idő végeztével visszavonultak a vendégek és vendéglátóik a faluba éjszakázni. Logikus lépés volt tehát, amikor hálószobák kialakítására került sor a présházakon belül. Ez megoldást nyújtott a családoknak a vendégek elhelyezésére, miközben zavartalanul élhették mindennapjaikat saját lakásukban. Így kezdődött el 1985-ben az a máig tartó intenzív folyamat, melynek során egyre több présház vált pinceapartmanná, a padlástérből kialakított lakótérrel. Családom nagyon büszke arra, hogy a pincefaluban a mi apartmanpincénk foga­dott elsőként vendégeket. Komplett kis lakások jöttek létre, mosdóval, fürdővel és kis konyhával felszerelve. Ezek már nemcsak az ismerősök és rokonok elhe­lyezését szolgálják, hanem az egyre nagyobb számban érkező külföldi turisták elszállásolását is. Nem elhanyagolható az ebből származó bevétel sem, ami jelen­tősen hozzájárul a családok büdzséjéhez. Felismerve az egyre nagyobb érdeklődést, és hogy még vonzóbbá váljon a térség, az akkori Hosszúhegyi Állami Gazdaság egyik vezetője és Alföldi Albert népművelő megálmodta azt az ünnepet, ami megszínesíti a borászkodók hétköz­napjait, és egy hétvége erejéig összeverbuválja a falu apraját s nagyját, s a „fél világot.” 1981-től rendezi meg a település május utolsó vasárnapján az Orbán­napi borünnepet. Május utolsó vasárnapja nemcsak az Orbán névnapot jelenti, hanem megemlékezés és évforduló is egyben, hiszen ugyanebben az időpontban érkeztek ide annak idején az első szőlőtermesztők. Ezen a hétvégén benépesül a pincefalu, folyik a bor, és jókedvtől hangosak az utcák. A pincefalu főterén egész napos program szórakoztatja az árusok sorai között hömpölygő tömeget. Természetesen borverseny is zajlik, melynek keretében helyi és környékbeli borászok mérik össze tudásukat, pontosabban boraikat. A nyertest az a megtiszteltetés éri, hogy az ő borával locsolják meg a szőlővédő Szent Orbán szobrát. Ezen a hétvégén minden présház tárt ajtókkal várja a látoga­tókat, s általában minden szálláshely betelik. Az Orbán-napi ünnep is döntő sze­repet játszott abban, hogy a falusi turizmus voltaképpen borturizmussá változott. Visszakanyarodva a ’90-es évek közepéhez: felismerve a célirányosan Hajósra érkező vendégek egyre növekvő számát, 1997-ben elkezdtük építeni az első borozónkat, elsődlegesen abból a célból, hogy kulturált körülmények között tudjuk fogadni üzleti partnereinket, amíg elkészül borfeldolgozó üzemünk. De ekkor már egyre több vendég látogatott el hozzánk, és a borozó már nemcsak üzleti partnereink fogadására szolgált, hanem fakultatív borkóstolók lebonyolí­tására is. Marketingmunkánk eredményeképpen egyre szélesebb körben ismerik meg borainkat és szolgáltatásainkat, mind hazánkban, mind külföldön. Ennek köszönhetően mind gyakrabban jelentkeznek borkedvelők, sőt borszakértők, és a

Next

/
Oldalképek
Tartalom