Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Kovács Róbert: Élet a hajósi pincefaluban
159 feltevések szerint ezek a barlangok adtak otthont ebben az időben a bornak. Az 1763-ra vonatkozó Balla-féle térkép Hajós határában nem tüntet fel szőlőket. A mai pincefalu területén valószínűleg a 18. század végén, a 19. század elején kezdtek a helybéliek pincéket építeni. Az első pincék a külterületen voltak, ugyanis itt található egy barlangrendszer, amelynek vájatai már az 1840-es években ekként működtek. Az első mesterséges pincék vályogból készültek, az oromfal deszkából vagy vesszőfonatból épült, a tető pedig nádból. A ház alatti löszbe vájt pince eredetileg boltozatlan volt. A falu melletti löszhát alkalmas volt borospincék kialakítására, közelebb volt, mint Hild, viszont bent a faluban a belvízproblémák miatt nem tudtak borospincéket kialakítani. Az első rendelkezésre álló számszerű adat 1851-ből származik, ebben az időben 553 holdon termeltek szőlőt Hajóson, és 363 pince volt. A századfordulóra a pincék száma 850-re gyarapodott, a szőlőültetvény pedig 1200 holdra. Jóllehet nagy terhek nehezedtek a hajósi gazdákra, és időnként súlyos veszteségek érték a szőlőkerteket, mégis megélhetést biztosított a terület. A legnagyobb csapást a filoxéra és a peronoszpóra okozta, példának okáért az 1874. és az 1879. évi szőlőtermés csaknem teljesen megsemmisült. Ebben az időben rengeteg szőlő ment tönkre. Megoldást kellett találni a fertőzésekkel szemben, ezért az ellenállóbb homoki szőlők, az amerikai alanyokra oltott, nemes európai vesszők jelentették a kiutat. Az országos erőfeszítések Hajóson is eredményekhez vezettek, hiszen 1908-ban rekordmennyiségű szőlő termett. A 20. század elején készültek azok a présházak, amelyek napjainkban műemlék jellegűek. 1908-ban rekordmennyiségű szőlő termett, s emiatt új pincéket építettek, amelyek azonban már téglából, cseréptetővel készültek, s a présházakban pinceszobát is kialakítottak. Az épületek ekkor már vályogfallal, oromzatukra tapasztott vesszőfonattal, legfelül aládeszkázott formában épültek. Egy 1935-ben készült statisztikai összesítés szerint Hajóson 1812 holdon termesztettek szőlőt. Jó termés esetén a pincékben 25-30 ezer hektoliter bort is tároltak, a második világháború idején azonban szorongatott helyzetbe kerültek a gazdák. Az átvonuló front katonái, hogy borhoz jussanak, több présház ajtaját felfeszítették, a nyitva hagyott, illetve ajtók nélküli pincék zöme kifagyott és tönkrement. Ezek a pusztítások azonban elenyészőek voltak azokhoz a károkhoz képest, amelyek a háborút közvetlenül követő, immár békés években érték a pincefalut. Az 1960-as évek kedvező irányú társadalmi változásaira volt szükség ahhoz, hogy a pincefalu újjáéledjen. Ekkorra már a kitelepített svábok nagy része visz szatért Hajósra és újra gondozta, ápolta a szőlőültetvényeket. Elkezdődött a présházak újjávarázsolása, és idővel, fokozatosan kialakult a pincefalu mai arculata. A régi időkben csak a férfiak mehettek ki a pincékhez, nőket csak akkor fogadtak, ha szüretelni, vagy éppen takarítani kellett. A pincei társaséletben, szórakozásban hajósi asszonyok, lányok nem vehettek részt. Hajósi nőnek időtöltés céljából nem illett a pincében tartózkodni. Ha valamilyen munkavégzés odaszólította, igyekezett minél kevesebb időt ott tölteni. A borospincék általában három részből állnak. A legfontosabb a pincelyuk, amely 20-35 méter hosszan nyúlik a löszbe, zömében kézzel kivájva, 3-6 méter mélyen, általában téglapadozat nélkül. A ’80-as évek közepétől kezd elterjedni
