Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Kovács Róbert: Élet a hajósi pincefaluban
157 Akik igazán jól ismerik Hajóst, azok evidens módon a hajósiak. A község nevének keletkezésére többféle magyarázatot kaphatunk tőlük. Az egyik szerint a sváb telepesek Dunán történő érkezése miatt a környező falvak lakói nevezték el őket hajósiaknak. A másik ismert magyarázat szerint a község neve onnan származik, hogy a falu mai területén egy vízfolyás vezetett, amely lehetővé tette a halászatot, illetve a hajózást. Szájhagyomány útján terjed egy harmadik magyarázat is. A török megszállás előtt ez a terület bizonyos Hajósy családé volt. Ez a szóbeszéd igaznak bizonyult, mert számos írásos dokumentum is alátámasztja. Az első okleveles adat 1366-ból való. A dokumentumban a település neve Hayós. Későbbi, 1420-ból, 1433-ból és 1465-ből származó írásokban is ezen a néven szerepel. A faluközösség korai életéről kevés adat maradt ránk, annyit tudunk, hogy a török hódoltság előtt vásártartási joggal rendelkezett. Az ország három részre szakadásakor bár nem lakatlan, de nagyon gyéren lakott volt ez a vidék. Arról tudunk, hogy a község lakói 1543 és 1680 között tizedet fizettek. Egy 1690-ből származó dokumentum egy elnéptelenedett településként említi. 1722-ben itt talált megélhetést, boldogulást az az első 25 sváb telepes család, akiket az akkori kalocsai érsek, gróf Csáky Imre hívott be a török idő után elnéptelenedett országrészre. A betelepítés 1770-ig folyt általában Bussenberg környékéről, a mai Baden-Württenberg tartományból. A község mai területét mocsaras-vizes rétekkel váltakozó tölgyes boríthatta a 18. században, amely vadban gazdag volt. A falut két patak partjára építették, az egyik mellett működött az érseki vízimalom. 1728-ra felépül a templom. Írásos dokumentumok szerint 1732-ben már mintegy 122 család élt a településen. Még csak 1739-et írunk, amikor az érsek, gróf Patachich Gábor a templom mellé a falu egyik legjelentősebb épületét emelteti, a vadászkastélyt. Az épület pihenő-, mulató-, szórakozóhelyül szolgált. Ide jártak vadászni a közeli vadaskertbe az érsek vendégei és a különféle főurak. A vadaskert mára beépült, csak az utcanevek viselik a történelmi múltját. Egyébként a község ebben az időben kedvelt tartózkodási helye volt a kalocsai érseknek és más egyházi személyeknek is. Itt szentelik fel 1752-ben a Kalocsán végzett kispapokat, sőt ebben az esztendőben püspökavatásra is sor került Hajóson. Az intenzív egyházi, vallási, politikai élet következtében a település egyre jelentősebb szerepet vívott ki magának a környéken. Ezt támasztja alá az is, hogy a község 1756-ban, Mátyási Ferenc jegyzőségének első évében vásártartási és mezővárosi jogot kapott. 1767-ben a vadászkastélyhoz tornyok épültek. A 18–19. században gyakori belvízproblémákkal küszködött a település, ami a Duna szabályozásával oldódott meg. A század végére már vásárvárosi rangot is kapott a település. Az 1930-as évektől az érseki uradalom a falu fejlődését gátló erdőket kitermelte, majd felparcellázta házhelyek számára. Ezeket kedvező áron értékesítette a lakosság felé, és ezzel kezdetét vette a minden korábbinál intenzívebb településfejlődés. Ekkortájt járta a szólás, „ha nem jön a háború, tán még a dusnoki templomot is megveszik a hajósiak”. A második világháború után a település fennállásának legnagyobb csapása következett, ami kezdődik a már említett „k. e.”-vel, majd folytatódik a település történetének másik szakaszával, a „k. u.”-val . A kezdeti
