Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Nyerges Gábor Ádám: Biográfia és én-konstruálás Orbán Ottó életművében
89 Nyerges Gábor Ádám Biográfia és én-konstruálás Orbán Ottó életművében A „soha el nem készülő önéletrajz” Orbán Ottó életművének legátfogóbb tendenciája minden bizonnyal az önéletírás kísérlete, illetve kísérletei. Ez nemcsak a versek tematikai áttekintése során észlelhető tapasztalat, melyet az önéletrajzi jellegű leírások sokasága bizonyít, hanem Orbán Ottó számos olyan nagy vagy nagyobb lírai kompozíciója, melynek fő szövegszervező eleme a biográfiai tematika (ilyen például1 a Gyökér a földben című versciklus, de az 1983-as Helyzetünk az óceánon kötet is, melynek már – kettős – műfaji meghatározása [Versregény. Válogatott prózaversek] sem lényegtelen e szempontból2 ) is mutat. Az alábbi, a szerző élete vége felé készült nyilatkozat is alátámasztja, hogy Orbán Ottó maga is életműve hiányos-hiányzó, de töredékeiben-töredékességében mégis meglévő, alapvető fontosságú elemének tartotta 1 Egy jóval részletesebb, teljesebb felsorolást ld. Prágai Tamásnál: „A személyes élettörténet tehát egyfelől nyersanyag, amivel a költő dolgozhat. Ehhez az anyaghoz újból és újból visszatér. Ez a stra tégia leginkább az Emberáldozat (1973) Gyökér a földben prózaversciklusától jelenik meg folya matosan az életműben – ennek már véleményem szerint poétikai szempontból előzménye a Szigetek (1962–1963), illetve a Csillagöv (1966–1968) ciklus – ennek része az az R. Z. című vers, melyet önéletírásában maga is a Gyökér a földben előzményének tart; majd továbbíródik a Királysír (1971–1972), a Szigetvilág (1974), A folytatás (1975–1976), Az új világ (1978–1979), majd, már verssorokba tördelt formában, a Sárkányvér ciklusaiban (1982; 1983–1986; 1986–1988; 1988–1991); de a kilencvenes évek közéleti költészete után ehhez az önértelmező formához tér vissza a Tudósítás a kés alól (2001–2002) verseiben. Bár tartalomjegyzéke kicsit bővebb, nagyjából e korpusz anyagából állt össze a Helyzetünk az óceánon – Versregény (válogatott prózaversek) anyaga (Magvető, 1983). Ez Orbán fő verstípusa.” Prágai Tamás, „Az ürességet töltötted belém...”. Orbán Ottó összegyűjtött verseit lapozgatva, Kortárs, 2005/1., online: http://epa.niif.hu/00300/00381/00089/pragai.htm (letöltve: 2017.11.03.) 2 Ahogy ugyancsak sokatmondó Kulcsár Szabó Ernő a kötetről írt korabeli folyóirat-kritikájának címe is: Szemlélettörténet versprózában , valamint néhány ugyancsak idevágó megállapítása: „A mű történet-jellege mégsem a » regényiségben « , hanem a prózaversekből kirajzolódó szemlélettörténetben és az Orbán-féle magatartásmodell folyamatszerű leképezésében ragadható meg. Éppen a lírai indefinitivitás következtében olvasható ez a könyv úgy, mint lírai családtörténet, mint költői curriculum vitae, de úgy is, mint a legújabb magyar történelem tragikus-ironikus lírai epizódsora, sőt, esetleg akár az egyetemes történelemre vonatkozó reflexiók gyűjteménye gyanánt is. (...) A kötet prózaverseit lényegében két műteremtő elv alakítja, s mindkettő endogén fejlődésű minőség Orbán Ottó költészetében: az önéletrajzi személyesség és a metaforizált tárgyszerűség egyidejű jelenléte az ironizáló karakterű, de elemeit tekintve rendkívül összetett hanghordozásban. Az önéletrajzi elem, s vele a versbeszéd személyessége különös módon nem az én kiemelését, kitüntetését szolgálja, de nem is az objektivizmus híres Michaud-féle elvére (» Az ÉN nem egyéb egyensúlyi helyzetnél « ) rímel: ha lehet, a legbensőbb lírai tartalom hordozója ez Orbánnál, csaknem azzal a lélektani logikával, amellyel Emil Staiger határozta meg líraiság, belsővé válás és emlékezet (Erinnerung, »Innerlich-Werden « ) egybefonódását. Persze, ez a személyesség inkább a jelentésessé emelt emlékkép, epizód lírai hitelességének letéteményese, ugyanakkor, funkciója szerint a szubjektív alanyiság ellensúlya is; mintegy ellenőrzése alá vonja, reflektálja a közvetlen beszédhelyzetet.” Kulcsár Szabó Ernő, Szemlélettörténet versprózában , Jelenkor, 1984/5., 474–476.
