Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Bártol Réka: Klímaváltozás és környezeti nevelés a Kiskunsági Nemzeti Park erdei iskoláiban
226 A legfőbb értéket a vizes élőhelyekhez kötődő növények, mint a tavirózsa, békaliliom, tündérrózsa, sulyom, illetve madarak, mint a gémfélék, ludak, récék, partimadarak jelentik. Ezek eleve olyan, emberek számára nehezen megközelíthető helyeken élnek, melyekre egy átlagos látogatónak eszébe sem jutna behatolni. Az Alpári-rétet leginkább a tiszaalpári Templomdombról láthatjuk be. Ha sétálni akarunk az ártérben, jó időt kell kifognunk. Ha eső volt korábban, sarat dagaszthatunk, ha pedig meleg van, az árnyékoló fák hiánya tart vissza minket. A Tőserdő is a kijelölt tanösvényről járható be a legkényelmesebben – az útról letéréstől visszatart a sok kidőlt, korhadó fa és a dús aljnövényzet. Attól mindenesetre nem kell tartanunk, hogy akár egy nagyobb csoport is vissza nem fordítható károkat okozna a taposással. A folyó nem ellenség Látni-, tanulni- és okulnivaló azonban bőségesen akad kicsik és nagyok számára egyaránt. Ha nagyon röviden kellene összefoglalnom, miről szól a Kontyvirág Erdei Iskola, két szót mondanék: árvíz és erdő . Két magától értetődőnek tűnő, mégis nagyon félreértett fogalom, amely magán viseli a fentiekben kifejtett eldeformáló „fogyasztói szemlélet” minden nyomát, következményét. Az egész hetet felölelő, felsősöknek szóló foglalkozássorozat elején mindig azt kérem a gyerekektől, soroljanak szavakat, ami eszükbe jut az árvíz szóról. Pusztítás, veszély, halál, gát, homokzsák, védekezés – hangzik minden alkalommal. Csupa olyan asszo ciáció, ami tükrözi a mai ember tapasztalatát, szemléletét: az árvíz valami nagyon rossz dolog, amit meg kell akadályozni. Kétszáz évvel ezelőtt egyetlen szó foglalhatta volna össze az akkori, folyó menti ember viszonyát az árvízzel: élet. Bizonyítja ezt a sárközi jobbágyok földesuruknak 1774-ben írt könyörgő levele: „... Mi pedig kik Gyermekségünktől itt lakunk, és mind nagyobb, mind kissebb árvizeket értünk tudjuk, hogy a vizeknek rendes áradása hasznunkat szerzi, mert szárazság idején bőséges kaszállást és marha legeltetést tapasztalunk, az Halbul pediglen nemcsak élelmünket és ruházatunkat, hanem minden adóinkat és portio fizetésünket szerezhetyük.”4 Vagy ahogy Bellon Tibor néprajztudós mai nyelven megfogalmazta: „A vízjárta táj sohasem volt ellensége az embernek, együtt élt vele, mint életet adó testvérrel.”5 Hogy történhetett ez meg? Hogyan lett testvérből ellenség? Öt napon át foglalkozunk azzal, amit egy másfél órás előadásban el lehetne mondani. De előadás nincs, helyette a gyerekek ártérmodellen figyelik az árvíz kialakulását, vizsgálják a lefelé mozgó víz természetét, társasjáték keretében az ártérben gazdálkodnak, jelenetet adnak elő, függönyből és ágakból minihalászeszközt készítenek. Ezek során kiderül, hogyan vették régen hasznát az árvíznek, miért került sor a folyó-4 Andrásfalvy Bertalan (1987): Rekesztőhalászat a középkorban Poroszlón. História https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/87-02/ch05.html 5 Bellon Tibor (2003): A Tisza néprajza – Ártéri gazdálkodás a tiszai Alföldön. Budapest, Timp Kiadó 15. old.
