Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - ***: Tanyán élő értelmiségiek (Kriskó János beszélget Balanyi Zoltánnal, Lakó Andrással és Bérces Dórával)
91 – Kecskemétre kerülésedet követően hamar nyilvánvalóvá vált, hogy környezettudatos módon próbálod élni az életedet. Valaki rádöbbentett ennek a fontosságára, a saját felismerésed volt, vagy a panelidőszakot követő életmódotokból következett? – A gyerekek születésével gondoltam végig először azt, hogyan is élünk. Első körben az kezdett foglalkoztatni, hogy mit adunk enni nekik. A következő körben pedig az, hogy ha így halad tovább ez az egész, akkor egy használhatatlan szemétdombot hagyunk a gyermekeinkre. Ahogyan egyre jobban beleástam magam a kérdéskörbe, és felfogtam az összefüggéseit, úgy döbbentem rá, hogy az, ahogyan élek, nem etikus. Ez a felismerés volt, ami idehozott. Ezt a házat először még a gyermekeim apukájával néztük meg, de nagyon különváltak az elképzeléseink az életet illetően. Egy ideig belenyugodtam, hogy kénytelen vagyok egy külső-kecskeméti kertes házban élni, de mindvégig éreztem, hogy ez egy bizonyos fokú megalkuvás. Két fontos fordulópont volt az életemben, ami továbblökött a tanya felé. Az egyik, az a 2009-es világválság után, amikor a családunk egy kicsit megrendült anyagilag. Annyira, hogy kikapcsolták az áramot. Nemcsak velünk, nagyon sok más emberrel is történt ilyen, de a középosztály nyilván minden erejével titkolni igyekezett, hogy bajban van. Azóta is léteznek ezek a látens csórók, akik szép ruhákban járnak ugyan, de egyáltalán nincs pénzük. Akkor nagyon mellbevágott a felismerés, hogy ha nincs áram a lakásban, akkor mennyi minden nem használható. Nem ment a fűtés, főzni sem tudtam, nem volt világítás, nem működött a mosógép és a többi eszköz a háztartásban. Végiggondoltam, hogy van három csap, amelyeken keresztül érkezik be az energia a házba, az áram, a gáz és a víz. Ha ezeket a csapokat bármilyen okból elzárják, a ház teljesen használhatatlanná válik. Egyre inkább éreztem, hogy számomra ez elfogadhatatlan. – Ekkor kezdtetek el, még a pároddal közösen, megoldást keresni a kiszolgáltatott helyzetre? – Egyrészt. Fontos még, hogy volt akkoriban egy jelentős, svájci frank alapú hitelünk. Gyakran mondtam a páromnak, hogy valójában abnormális helyzet, hogy itt élünk egy olyan házban, amit a tartozásaink miatt feltehetően soha nem fogunk tudni befejezni. Ingünk-gatyánk rámegy arra, hogy fizessük a részleteket még közel 20 éven át. Ez így vállalhatatlan. Adjuk el, fizessük vissza az adósságot, vegyünk valami nagyon szerény házat, és alakítsuk át olyan egyszerű megoldásokra, fafűtésre és hasonlókra, amivel biztonságosan ki tudjuk kerülni a nagy rendszereket. Ha kertészkedünk, akkor kicsit kiegyensúlyozottabban tudunk élni akkor is, ha a világ újra megbillen. Az már régóta nyilvánvaló volt számomra, hogy ez a civilizáció a jelenlegi formájában már nem fog sokáig tartani. – Végül a szemléletbeli különbségeken múlott, hogy a tanyára költözést csak egyedül te választottad? – Igen, ezen múlott. Én akkoriban jártam egy Élőfalu-találkozón, ahol egy idős házaspár nyitotta fel a szememet. Azt mondták: gyerekek, lehet tervezgetni a kiköltözést 5-10 éven át, vagy még tovább, nem lesz sok értelme. Cselekedni kell, ki kell költözni, máskülönben mindig csak az ideális alkalomra fogtok várni, ami
