Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - ***: Tanyán élő értelmiségiek (Kriskó János beszélget Balanyi Zoltánnal, Lakó Andrással és Bérces Dórával)
81 készít, az összes épületet maga építi, sokféle állatot tart. Nem tudom, hogy konkrétan miből él, élelmiszert feltehetően nem vásárol, de időnként ezt-azt azért muszáj vennie. A rendszerváltás után a kárpótlási jegyekből megvásárolta azt a területet, ahol gyerekkorában játszottak, és létesített ott egy életmódkutató, régészeti telepet. Az őskortól kezdve nagyon sok mindent rekonstruál, mindenféle háztípust, és ott él. Profi módon kovácsol, bronzot önt, szobrokat készít, mindent. – A sokoldalúsága volt vonzó a számodra? – Inkább az, hogy megéreztem az általa megismert őrületes kulturális örök ségben azt a súlyt meg azt az elképesztő mennyiségű tudást, tapasztalatot és értéket, ami szép lassan feledésbe vész. Viktor tesz ellene, hogy ne így legyen, az egész élete erről szól. Felépített egy egész falut, legalább húsz házzal. Az ő hatására öltözködöm úgy, ahogyan látod, és a frizurámat, a külsőmet is a barátságának köszönhetően változtattam meg. – A szüleid soha nem próbáltak rábeszélni, hogy változtass életmódot? – Nem emlékszem ilyesmire. Még anya sem, pedig ő kifejezetten nem örült, amikor az építészetről átmentem szobrászatra. Megígértette velem, hogy levelezőn befejezem a Pollackot, csináltam is egy évig, és amikor egy három hónapig tartó munkát egy nap késéssel adtam le, és megnézni sem voltak hajlandók, akkor megköszöntem, és kalapot emeltem. Más szemlélet volt ott, mint most nálunk az egyetemen, ahol minden a hallgatóért van. Akkoriban emlékeim szerint pont fordítva volt. Valahol a kettő között lenne az optimum. – Hosszabb ideje tanítasz a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karán. A hallgatók hogyan reagálnak az életmódodra, szemléletedre? – Kíváncsiak. Sokan érdeklődnek, általában normálisan viszonyulnak hozzá. Igaz, akit nem érint meg, az meg sem kérdezi. – Nem fordul meg a fejedben, hogy népszerűsítsd, terjeszd a szemléletedet? – Reménytelen volna. Amit kaptam, annyira az én dolgom, hogy ezt másra ráruházni részben felelőtlenség, részben túl nagy teher lenne. Nekem is az, csak nekem ez a dolgom a világban, ezért élvezem. Akinek viszont nem dolga, az ebbe belehalna. – Többször szóba került már az építész testvéred. Ezt a házat ő tervezte, közösen terveztétek, te magad találtad ki egyedül, és csak segítséget kértél egy-két tisztázatlan kérdésben – hogyan született meg a tanya terve? – Tíz évig készült a fejemben, tervezgettem kézi rajzok formájában papíron. Minden részletét százszor is végiggondoltam. Mindig is érdekelt a történeti épületszerkezettan, szakkönyveket forgattam e tárgyban, konzultáltam olyan ismerősökkel, akiknek lehetett hasonló épületekről tapasztalata. A folyamat az volt, hogy én kigondoltam és megterveztem, a testverem pedig az építészi tapasztalataival elvégezte a szükséges korrekciókat. Szükség is volt rá, mert például a lépcsőt rossz helyre tettem volna. Az építést is családi erőforrások és
