Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Rigó Róbert: Az alföldi, tanyás paraszti gazdálkodás értékei
64 Rigó Róbert Az alföldi, tanyá s paraszti gazdálkodás értékei Most így, 2020-ból visszatekintve, egészen valószerűtlennek tűnik, hogy a múlt század hetvenes éveinek közepéről, a generációm néhány tagjával, még személyes emlékekkel rendelkezünk a tradicionális paraszti gazdálkodás és életmód számos részletére vonatkozóan. Ebből mára szinte semmi nem maradt, a mezőgazdasági termelés gyökeresen megváltozott, a háztáji gazdálkodás szinte teljesen eltűnt az ezredfordulót követően. Negyvenegynéhány év alatt annyira eltávolodtunk ettől az életmódtól és kultúrától, mintha évszázadok választaná nak el tőle, még a falusi emberek mindennapi rutinjából, tudásából is nagyrészt kivesztek a generációk sora által csiszolódott és átadott – az adott táji környezettel való harmonikus együttélésre vonatkozó − ismeretek. A hetvenes években a téeszek mellett működő háztáji gazdaság okban még számottevő szerep jutott az igaerőnek és a kézi munkának, ma már döntő többségében gyáripari körülmények között, szigorú technológiai előírások mentén termesztik a növényeket és tenyésztik az állatokat. Ezzel a legősibb munkaforma, a mezőgazdaságban végzett kétkezi munka, ami évezredeken keresztül a társa dalom döntő többségének mindennapjai fő tevékenységét jelentette, szinte eltűnt az életünkből egy-két emberöltő alatt. Ezzel párhuzamosan a természettől és a természet által megszabott ciklikus életritmus unktól is elszakadtunk. Egy ilyen horderejű változás − ami a mindennapi életünket gyökeresen átalakította − csak jelentős veszteségek árán történhetett meg. Faludy György a következőképpen fogalmazta ezt meg: „Mindig szégyenkeztem, hogy oly világban élek, melyben ruháink, bútoraink, sőt konyhaedényeink is messze maradnak kecsességükben, szépségükben és színezésükben a bronzkori ember, a mükénéi polgárok vagy a reneszánsz szegényei csatjaitól vagy cseréptáljaitól; hogy az értelmiség jelentős része, szinte a szemem láttára váltott át kultúremberből szakbarbárrá, míg a parasztság feladta ősi életformáját, hogy élete az iparvárosok reménytelen unalmába fulladjon, és legfeljebb a fürdőkádat, a mosogatót és a gázkályhát kapja cserébe mindazért, amit elvesztett. Egy társadalomban, ahol az élelmiszeripar elvette az ételek ízét és az italok zamatát, ahol a tömegcikkeket irgalmatlanul leöblíttetik a vásárlók torkán a tökéletes reklámhadjárat segítségével, mely nem
