Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 7-8. szám - Rigó Róbert: Az alföldi, tanyás paraszti gazdálkodás értékei

65 csak ínyeink jó ízlését pusztítja el, de a gondolatainkba és tudatunk alá is befész­kelte magát, hízeleg hiúságunknak, foglalkoztat, kondicionál és hülyít;”1 Magyarországon a KSH aktív keresők megoszlására vonatkozó adatai sze­rint, az önálló parasztgazdák aránya 1949-ben még 46,7% volt, tíz évvel később, a kényszerkollektivizálás idején már a fele sem, csupán 19,9%, és 1970-re már szinte eltűnt ez a réteg, csak 1,6%-ot tett ki.2 A pártállam a kényszerítőeszközök széles tárházának bevetésével 1962-re elérte, hogy a mezőgazdasági keresők 94%-a ekkor már a szocialista szektorban dolgozott, ezzel a magyar társadalom legnépesebb társadalmi rétegét, a parasztságot − amely kultúrát, önállóságot, értékrendet képviselt − 20 év alatt sikerült szinte teljesen felszámolnia. Tehát a hatalom megtörte a Duna–Tisza köze legbefolyásosabb társadalmi csoportját, a birtokos parasztságot, mely évszázadokon át tökéletesítette azt a tudást, munka­szervezési formát, aminek révén a kiskunsági, homokhátsági tájjal harmoniku­san, a környezeti erőforrásokkal felelősen és fenntartható módon tudott együtt élni, azon eredményesen gazdálkodni. Ez a tudás nyomokban, töredékesen még létezik, de néhány év, évtized múlva teljesen el fog veszni. Hatvani Dániel 1977-ben megjelent sorai szerint: „az újabb menekülési hullám az 50-es és a 60-as évek fordulóján, az átszervezés idején érte el a kiskunsági tanyavilágot. A korábbihoz hasonlítva még hevesebben, még végérvényesebben. A nagytáblák útjába eső tanyák sorsa pár év alatt megpecsételődött – a gazdaságok is minden módon segítették az ott lakók elköltözését, s ezek helyét ma már semmi sem jelzi. [...] Más tanyákon meg a magukra maradó öregek adták fel évről évre a küzdelmet.”3 A szocializmus egyfelől felszámolta az önálló parasztságot, másfelől a gaz­dasági összeomlás elkerülése érdekében tett engedményekkel, a háztájival és a második gazdaság kibontakoztatásával, a kizsigerelt és téeszbe kényszerített parasztok tőkehiánya okán konzerválta a tradicionális, háború előtti munkaszer ­vezési formákat. Ennek következtében a háztáji gazdálkodás kiteljesedésével a háború előtt született paraszti nemzedék még fenn tudta tartani a tradicionális paraszti gazdálkodást a rendszerváltás időszakáig – azért, mert a szocializmus bezárta és konzerválta ezt azzal, hogy nem tudtak gépesíteni, a technológiai fejlődéssel lépést tartani. A rendszerváltás hozta el ennek az időszaknak a végét, egyrészt azért, mert ez a háború előtt született és szocializálódott korosztály kihalt, másrészt azért, mert a gépesített, technológiai mezőgazdaság megfojtotta a háztáji jellegű, kisüzemi gazdálkodást. Ennek a folyamatnak az utolsó mozza­natait szeretném az alábbiakban bemutatni a saját emlékeim alapján. Az első világháború után született nagyszüleim nemzedékéből már csak a „legfiatalabb”, az 1926-ban született anyai nagymamám él. Mind a négy nagyszülőmet volt szerencsém ismerni, akkor vesztettem el őket az ezredfor­duló környékén, amikor munkám, családom és otthonom már Kecskeméthez kötöttek. Nagyszüleim mind Jászkarajenő délnyugati, Alsókara felőli végében fekvő tanyákban születtek, néhány dűlőre, kilométerre egymáshoz és a faluhoz. 1 Faludy 1989, 170. 2 Andorka 2006, 180. 3 Hatvani 1989, 87.

Next

/
Oldalképek
Tartalom