Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Szilágyi Zsolt: Alkalmazkodó mezőváros (A kecskeméti tanyák kialakulásának éghajlattörténeti kontextusa)
20 Az alföldi tanyák keletkezéstörténetének kanonizált kontextusa Az alföldi tanyák kialakulásának évszázadokra visszanyúló történetét, a téma összetettsége miatt, máig nem sikerült megnyugtató módon tisztázni. Györffy István néprajzkutató a két világháború közötti években úgy vélte, hogy a tanyák kialakulása a honfoglaló magyarság nomád életmódjával hozható összefüggésbe.44 Ebből a vélt kapcsolatból vezette le aztán a sajátos „magyar várostípust”, az alföldi mezővárost. Álláspontja szerint ezek a városok a török kor előtt „két beltelkes”, úgynevezett ólas-kertes települések voltak, amelyeket egyszerűen a későbbi tanyás városok előképének tekintett. Nézőpontját történészek, geográfusok, néprajzosok és szociológusok is rendre elfogadták,45 így koncepci ója széles körben elterjedt.46 Több ízben felmerült, hogy Kecskemét is ilyen, két beltelkes település lehetett egykoron,47 azonban máig nem került elő olyan forrás, amely mindezt igazolná. Ráadásul a legkorábbról fennmaradt térképi ábrázolás, amely a morfológiai összehasonlítást lehetővé teszi, szintén ellene szól.48 Hiszen amíg a 18. század végén még számos alföldi településnél jól látható a két beltelkes rendszer, 49 addig Kecskemét eseté ben ennek semmi nyoma.50 Pusztán azért feltételezni e rendszer egykori meglétét, mert a Három Város másik két településén, Cegléden és Nagykőrösön kimutatható, nem lehet tudományos álláspont. 44 Györffy I. 1910, 1926, 1928, 1937. – „Az alföldi magyarnak két beltelke van. Egyik a falu vagy város belső részén lévő szűk lakótelek, melyen csak a háza van, másik a falu vagy város külső részén levő ólas, aklos szállás, vagy szérűskert. Ez utóbbin van az óla, itt telel az egész jószágállománya. [...] Ez a külső telek, mely többnyire jelentékeny távolságra van a lakótelektől, ma nem egyéb, mint gazdasági udvar. Ezt a célt is csak ott szolgálja, ahol a szántóföldet kényszergazdálkodással, három nyomásos rendszerrel élik. Ahol a gazda a szántóföldjét szabadon használhatja, ott az ólát, vagy a gazdasági kertjét kiviszi a szántóföldre s előttünk áll a tanya. Tudjuk, hogy ezt a külső telket kertnek is nevezik. Kert alatt azonban a magyar régebben kizárólag kerített helyet értett, nem pedig művelt területet. [...] Alföldi városaink, mint a levéltári adatokból, vagy sok helyen még a népek emlékezetéből is megállapítható, árokkal voltak körülvéve. [...] Ezek az árkok vagy kerítések választották el a lakótelkeket az ólas kertektől. A főbb utak számára kapukat hagytak a kerítéseken. Egyébként a beltelkek közt nem voltak kerítések s a házak a város árkán vagy kerítésén belül csakugyan úgy állottak, mint valami sátrak. [...] A magyar falu és várostípust tehát az különbözteti meg a szláv és germán településformáktól, hogy még ma is magán viseli a nomád téli szállás ősi jellegét. [...] A nomád téli szállás leszármazottaiként fennmaradt két beltelkes vagy kertes falvak és városok valaha nagy területen el voltak terjedve, de a török világ az Alföld déli részén elpusztította őket s ahol újabb települések történtek a török világ után, ott ezt az ősi települési rendszert már nem vették át.” Uő 1928: 316–318., 1937: 72–76. 45 Vö. Gesztelyi Nagy 1927: 3–36.; Szekfű 1939: 460–461., 615; Mendöl 1963: 226–238.; Erdei [1942]: 12, 55–56., 67–69.; László Gyula ennél is „tovább ment”, a honfoglalás előtti Kárpát-medencében élő avar kori viszonyokra vezette vissza az ólas-kertes településeket (László 1944: 70–76.). 46 A vitát röviden összegzi: Szabó L. 1986: 585–587. 47 „A tatárjárás utáni időkben tehát Kecskemét valódi, ugynevezett kertes város lehetett, amikor a kertek vagyis telelők egymás mellett, a várost mindegy [sic!] körülvették. Később a népesség szaporodásával a várost közvetlenül körülvévő jószágteleltető kerteket lakóhelyeknek foglalták el, a téli szállások pedig kiszorultak a puszták távolabb eső, kötöttebb talajú földjeire, így Városföldre és Talfájára. Innen kezdve Kecskemétről, mint valódi alföldi »tanyavárosról« beszélhetünk.” (Szabó K. 1936: 11.) Jóval később is felmerül ez a nézet: „A halmazos belsőséget egykor Kecskeméten is valószínűen ólaskertek övezték. Ez az övezet azonban igen korán – feltehetően még a török előtti időkben – felbomlott, ill. benépesült. A palánkkal és árokkal kerített városterülethez közvetlenül a veteményes- és szőlőskertek parcellái csatlakoztak.” (Lettrich 1968: 23.) Novák László ezzel kapcsolatos álláspontja változó: kezdetben úgy vélte, „Kecskemét kétbeltelkűsége nem igazolható” (Novák 1986: 580.), azonban ennek lehetőségét későbbi munkájában már nem zárta ki (Uő 1989: 41–44.). 48 EKF 2004. 49 Vö. Novák 1986: 577–579. 50 Iványosi-Szabó 2002: 123., vö. Juhász 1998: 69., Beluszky 2001: 54., Rosta 2014: 333.
