Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Szilágyi Zsolt: Alkalmazkodó mezőváros (A kecskeméti tanyák kialakulásának éghajlattörténeti kontextusa)
21 A tanyák kialakulásának hátterét az utóbbi néhány évben új megvilágításba helyezte Orosz István alföldi települések újkori határhasználatát vizsgáló tanulmánya.51 Ebből kiderül, hogy a 18. század elején legalább 107 olyan falut és mezővárost írtak még össze az Alföldön, ahol parlagoló földművelést folytattak, ahol a szántóföldek és a gyepterületek meghatározott rend szerint követték egymást.52 Jellemző, hogy a táj területének harmadát parlagoló rendszerben művelték, mert az állattartásra berendezkedő alföldi gazdaságokban ezzel a módszerrel könnyebb volt a gyeplegelőket megújítani. Ehhez részint kiterjedt határra volt szükség (mert ennek hiányában nem lehetett megoldani a szántóföldek és a kaszálók „vándoroltatását” a legelőkön), részint arra, hogy a lakosságszám a kiterjedt határhoz mérten alacsony maradjon. Ugyanis, amint nőni kezdett az adott település lélekszáma, azonmód szűkült a legelők területe a szántók térnyerése miatt. Tehát növekvő lakosságszám mellett csak addig maradhatott működőképes a parlagoló rendszer, amíg újabb területeket (pusztákat) lehetett bevonni a gazdálkodásba. Minthogy a 18. században folyamatosan nőtt az Alföld népessége, döntően két út nyílt a parlagoló települések előtt: vagy újabb pusztákat igyekeztek bérelni, esetleg vásárolni, mint Kecskemét; vagy ilyen lehetőségek híján kénytelenek voltak felhagyni, gyakran felsőbb kényszer nyomására, a parlagolással. Bármelyik utat is választották, lakosságuk növekvő gabonaszükséglete miatt az arra alkalmas távolabbi legelőket is fel kellett törniük, elősegítve és felgyorsítva ezzel a tanyák elterjedését a határban. Tanyák már a 18. századot megelőzően is léteztek,53 többnyire épp a parlagoló rendszer következményeként. Azzal ugyanis, hogy parlagoláskor a gazdák földjei egy tagban maradtak (szemben a nyomásos műveléssel), nemcsak a modern mezőgazdaság nélkülözhetetlen előfeltétele teremtődött meg, hanem egyúttal lehetővé vált a tanyás gazdálkodás kialakulása is. Aligha véletlen tehát, hogy a 19. századi tanyás gazdálkodás határai egybeestek az egykor parlagoló, szállásföldes rendszer alföldi elterjedésével.54 51 Orosz 2014. – Ezúton mondok köszönetet Orosz István professzor úrnak, hogy kéziratát a rendelkezésemre bocsátotta. Vö. Orosz 1982: 27–29., Uő 1986. 52 A főleg vízgazdálkodási és homokmegkötési kérdésekben publikáló Vedres István, nyugalmazott szegedi főmérnök, 1817-ben így írt erről: „Nálunk az Allföldön, azon helységekben, hol a Jobbágyoknak minden földjeik eggy darabba vannak kiadva; vagy a városi nagyobb terjedésű bírtokokban, Ugarok nem igen találtatnak; föképp ha a tájjék homokos; mert ott a gyöpöt, elsöbben Kölesnek, Dinnyének, vagy Kukoritzának fölszántyák, ugyan azt azon esztendőben öszi Gabonával, a harmadikban pedig Tavaszival vetik bé. – Azután kaszállónak hadják mind addig, még ismét jól meggyöpösödik.” (Vedres 1817: 273–274.) Hasonlóan írt erről az ismert mezőgazdasági szakíró, Balásházy János, 1838-ban: „Az alfőldségen honunkban, hol tanyánkint vannak öszvetagosítva a’ külhelységi illetőségek [...], divatozik egy különös neme századok óta a’ szabad gazdálkodásnak, nem takarmány növényekkel, sem hüvelyesekkel változtatik a’ vetés, hanem kapálóval, rendszerint tengeri után kalászos őszi, ’s ezután tavaszi; ismét tavaszi, ez után vagy őszi vagy tengeri következik, ’s ha valamellyik része a’ terűletnek lankad termő erejében, pallagon hagyatik, ’s mint kaszáló több évekig használtatik, ’s később ismét feltöretik [...] Melly gazdának elégendő lábas jószága van, ’s trágyázza főldjét, a’ tapasztalás bizonyítja, hogy jó erőben marad, ’s csak középszerű években is jó terméseket ád. [...] Való egyébiránt az is, hogy melly gazda csekély erejű, ’s igavonó marháin kivűl alig van egykét darab lábas jószága, ’s így nem is trágyázhat, ki van csigázva főldje úgy, hogy csupán igen kedvező években juthat türhető terméshez, vagy ha pallagon hagyja főldjének egy részét néhány évekig, ’s ismét feltöri.” Balásházy 1838: 309–310. 53 A tanya szó használata a 17. század végétől bukkan fel Kecskeméten a levéltári forrásokban (Papp 1933: 102.). 54 Orosz 2014: 14–15.
