Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Szilágyi Zsolt: Alkalmazkodó mezőváros (A kecskeméti tanyák kialakulásának éghajlattörténeti kontextusa)
19 kedés révén alakult. Ezt az időszakot a szétterülés korának (2), míg a 19. századot, egészen a 20. század első harmadáig, a kiteljesedés, a besűrűsödés korának nevezte (3). A 18–19. század fordulóján újabb lehűlés vette kezdetét. 1783 nyarán működésbe lépett az izlandi Laki vulkán, amelynek kitörése rendkívüli hatással volt elsősorban Észak- és Nyugat-Európa gazdaságára és társadalmára;34 sőt a kitörést a francia forra dalom egyik előzményeként tartják számon a felerősödő El-Niñ o hatásával együtt (a ter méskiesés és a gabonaárak növekedése miatt).35 Röviddel később egy újabb, mindmáig azonosítatlan, valószínűleg Dél-Amerikában fekvő tűzhányó robbant fel 1808 végén.36 Hamarosan ezt követte a jól ismert Tambora explóziója 1815 tavaszán. E két utóbbi esemény páros kitörésnek minősül, tekintve, hogy a két gigantikus méretű jelenség (VEI 6 és 7)37 tíz éven belül követte egymást. 38 A legújabb kutatások épp az ilyen esetekre hívják fel a figyelmet. Mint az kiderült, a kettős kitörések különösen nagy szerepet játszanak az éghajlatváltozásban. Ráadásul a két folyamat nemcsak egymás, hanem az 1790-ben kezdődő Dalton-minimum hatását is felerősítette. Ez a konstelláció pedig nagyban hozzájárult például a kolera világméretű elterjedéséhez 1816 és 1832 között.39 A Kárpátmedencében tovább folytatódott a lehűlés.40 Az 1830-as évek időjárása különösen változékony volt: szinte minden második esztendő aszályosnak bizonyult, azonban az évtized végére csapadékosabbá, egyben még hűvösebbé vált az idő.41 Ezzel szemben a vegetációs időszak (április–október) még „tartósan és egyöntetűen” meleg volt a század első felében, az 1870-es évektől viszont hűvössé és rendkívül csapadékossá vált; ami egészen az 1930-as évekig jellemző maradt.42 Ezek után elmondható, hogy a kis jégkor szak valamikor a 20. század második negyedében, a két világháború közti időszakban ért véget a Kárpát-medencében. Eltekintve a kisebb kilengésektől, a Föld éves átlaghőmérséklete – a regionális különbségek ellenére – már a 19. század második felétől folyamatosan emelkedik. A legutóbbi számítások azt mutatják, hogy napjainkban +1,1 Celsius-fokkal van melegebb, mint közvetlenül az iparosodás, vagyis a referenciális szint (1850–1900) előtt.43 A felmelege dés, mint kiderült, természetes folyamat. Csakhogy a korábbi koroktól eltérően, amióta fosszilis energiát használ ipari méretekben az ember, maga is jelentős tényezője lett az éghajlatváltozásnak. 34 Wood 1992. 35 Grove 1998: 319. vö. Soboul 1999: 13. 36 Guevara-Murua et al. 2014. 37 Uo. 1903. 38 Harangi 2015: 881–882. 39 Behringer 2010: 214–215. 40 Rácz L. 2013: 123. 41 Rácz L. 2008b: 159–160. 42 Rácz L. 2013: 129. (9. ábra) 43 WMO 2020: 6.
