Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Kerpics Judit: „A mit külföldi divatlapok adni nem képesek” (A nyugati és a nemzeti divat vetélkedése a Nővilág hasábjain az 1850-es és 1860-as évek fordulóján)
77 volt, mert nevét nem tüntették fel a szerkesztő Vajda neve mellett, és az aktuális előfizetési felhívásokban sem szerepelt. Annál nagyobb hírverés kísérte a rákövetkező évben a divatrovat – és ezáltal a Nővilág arculatának – átalakulását a magyaros öltözet robbanásszerű elterjedésével és Bajza Lenke divattudósításainak megjelenésével. Ezzel el is érkeztem dolgozatom központi kérdéseihez, melyek a kortárs cikkírókat is élénken foglalkoztatták. Divattá válhat-e a hagyomány? Alávethető-e a magyaros viselet a természetéből fakadóan minden évszakban megújuló, folyton változó divathullámok szeszélyeinek? Megtartható-e a nemzeti öltözet az időbe fagyasztott, egyetlen állapotában a divatsajtó és a társas események újdonságra éhes figyelmének kereszttüzében? Az 1859-es év nagy változást hozott a művelt pesti polgári társaság divatjában. A Napkelet, a Nefelejts , a Divatcsarnok és a Nővilág novemberi-decemberi divathírei már magyar dolmányokról, külföldön is kapható női és férfi atillákról, illetve magyar kanászkalapokról és más, szintén a nemzeti viselethez sorolható ruhadarabokról szóltak. A külső megjelenés kérdése minden addiginál erősebb ideológiai felhangot kapott, s a szimbolikus jelentéssel feltöltött divat olyan politikai beszédmódot hozott létre, mely alól – az öltözködés szükségszerűsége által – senki nem vonhatta ki magát.25 A 17–18. századból hagyományozódott, tulajdonképpen nyugati és törökös elemekből összeálló nemesi viselet nem a magyar kulturális eredet révén, hanem változatlansága által nőtte ki magát nemzeti szimbólummá. A korszakban póriasnak tartott paraszti, népies öltözet elemei továbbra sem kerülhettek be a polgári-nemesi nemzeti viseletbe. A nemzeti divat korszakokon átívelő, időszakos fellángolásai közt kapcsolatot feltételezhetünk. A 19. században új jelentésmezővel gazdagodott nemzeti öltözet az 1820-as, 1830-as évek fordulóján megjelent a magyar úri társaság külhoni eseményein is: például 1829-ben Párizsban magyar táncestélyt rendeztek. Az eseményről szóló tudósítás, mely részletes leírást adott a résztvevőkről, a táncrendről és a magyaros öltözetekről, először a Tudományos Gyűjteményben jelent meg 1829-ben.26 A beszámolót 1859-ben a Vasárnapi Ujság27 az aktuális divathullámra reagálva, a táncestély harmincadik évfordulója alkalmá ból újra közreadta28 Figyelmet érdemel a cikkhez fűzött szerkesztői megjegyzés, amely az új közlést indokolja:29 „E közlemény, melly megjelenésekor, mint idősebb olvasóink emlékeznek, igen örvendetes hatást gerjesztett, most sem vesztette el érdekét, midőn annak épen 30-ik évfordulóját értük.”30 E sorok tanúsága szerint az 1859-es farsangi szezonban már nem volt ritkaság az 1829-es cikkben leírtakhoz hasonló ünnepélyeken a magyaros viselet. A nemzeti viselet általános divatja tehát erősen támaszkodott a hagyományra, a cikkírók rendszeresen hivatkoztak régebbi megjelenésekre a folytatólagosság benyomását keltve, de a magyar öltözet iránti rajongás hamar elcsitult. Az 1850-es, 1860-as évek fordulóján kialakult, és széles körben hordott nemzeti öltözet a század második felében aztán vagyis a látszat szerint Vajda betegsége miatt vette át Heckenastné a Nővilág szerkesztését.” D. Szemző, „A Nővilág megszűnési...” 129. 25 Lukács, Nemzeti divat... 5. 26 Fekete Gáspár, „Magyar táncz Párisban (Február 9-én 1829)”, Vörösmarty Mihály (szerk.), Tudományos Gyűjtemény, 13. évf. 1. kötet (Pest, Trattner J. M. és Károlyi I. 1829) 114. 27 Fekete Gáspár, „Magyar táncz Párisban (Február 9-én 1829)”, Vasárnapi Ujság , 6. évf. 6. sz. (1859. február 6.) 28 Gere Zsolt, Szebb idők, Vörösmarty epikus korszakának rétegei, Fórizs Gergely (szerk.) Irodalomtörténeti Füzetek 174. (Budapest, Argumentum, 2013) 200. 29 Uő, uo . 200. (49. lábjegyzet) 30 Vasárnapi Ujság , 6. évf. 6. sz. (1859. február 6.)
