Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Ladányi István: Belső fordítások (Tolnai Ottó verseinek horvát, szerb és szlovén műfordításairól)
31 (Magyarkanizsa-Ókanizsa , Újvidék, Palics megnevezésével), majd a Jugoszláviához, Kis-Jugoszláviához, Magyarországhoz való viszonyt érintve (annak kapcsán, hogy melyik országnak, közegnek a képviseletében van jelen a rotterdami költészeti fesztiválon), egészen a nagyvilágban, illetve az irodalomban és a művészetekben való otthonosság, berendezkedés kérdéséig. A versciklus Rotterdam és a közelében lévő Delft és Hága kapcsán bevonja a vers referenciális világába a németalföldi festészet számos alkotóját és alkotását, külön hivatkozva Eugen Fromentin 19. századi francia szakíró legendás monográfiájára, a Régi mesterek re, megidézve a mű első olvasását, annak szerb nyelvű, újvidéki kiadását. Mindez annak lesz nagyszabású és ironikus kontextust kapó előkészítése, hogy a rotterdami költészeti fesztiválon vendégeskedő költő, a versciklus lírai énje Delft érintésével ellátogat a tengerparti Hágába is, és ha már ott van, akkor megtekinti a scheveningeni börtön épületét , ahol akkoriban, a versben szóba hozott más háborús bűnösök társaságában ott tölti napjait Slobodan Miloš ević megbuktatott szerb diktátor is. A rotterdami kikö tőben az Ómama című verset felolvasó, aztán a továbbiakban képzőművészeti és irodalmi vizeken hajózó lírai én hosszú, narratív szövegegységben időzik el ennél a problémánál, az olvasást és a művészetekben való tájékozódást javasolva egykori elnökének. Ómama és az egykori szerb diktátor ilyen találkoztatása a vers terében a semmis vidéki lények történelmi kiszolgáltatottságának fájdalmas színre vitele lesz, ugyanakkor az elmúlásba visszahúzódott ómama sajátos művészi fölemelése a történelmet irányítókkal szembeni lírai elégtételként azonosítható. Ez az attitűd a délszláv térség történelmi mozgásait személyes és közösségi tra umákként átélő befogadói közegekben különösen sajátként rezonálhat, a versekben színre vitt kérdések, problémák, érzelmek, traumák voltaképpen abba a közegbe helyeződnek vissza, ahonnan a tapasztalatuk származik – összetett nyelvi, fordítási és értelmezési helyzetet létrehozva együtt is és a három (szerb, horvát, szlovén) fordítás (és a szerbiai, horvátországi, szlovéniai, bosznia-hercegovinai befogadói közegek) révén külön-külön is. Tolnai verseinek lírai énje pedig sajátosan köztes pozíciója révén ezekben a közegekben egyszerre jelenítheti meg a saját és a külső szempontot is. A Vickó Árpád válogatásában és fordításában megjelent 2014-es Studije o karfiolu ( Karfiol-tanulmányok ) című kötet széles panorámát kíván fölvázolni az életműről, a kezdetektől a kései versekig, kifejezetten láttatva ennek a költészetnek a világirodalmi beágyazottságát, közvetítve vajdasági kontextusait, és a vizsgált kötetek közül leginkább érzékeltetve magyar kulturális és irodalmi kap csolódásait (Ferenczy Noémi festészete, Pilinszky lírája, a Kosztolányi- és Csáthhivatkozások – különös tekintettel Tolnai árvacsáth című kötetére). Meglátásom szerint a válogatás reprezentatív, felmutatja az életmű értékeit, közvetíti mind magyar, mind délszláv, illetve nemzetközi kontextusait. A délszláv képzőművészeti alkotásokkal foglalkozó anyag hiányára pedig nemrégiben kaptam választ az újvidéki Forum kiadásában megjelent, Vickó Árpád által válogatott és fordított, Tolnai Ottó képzőművészeti írásaiból és képzőművészeti tárgyú verseiből készült válogatáskötet anyagával.2 2 Oto Tolnai: Drhturavi samuraj. Li čna pinakoteka . Uredila Kornelija Farago. Izbor i prevod Arpad Vicko. Forum, Novi Sad, 2019.
