Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Novák Anikó: Felmutatni a végtelent
27 akkor beszélhetünk végtelenről, ha valami akár pár fokkal is, de hosszabb, mint a hosszú, vagy a nagyon hosszú, ekkor megáll a tudományunk, kimondjuk, hogy végtelen, de egyben el is bizonytalanodunk. Ez az elbizonytalanodás különösen lényeges. Emmanuel Lévinas megdöbbenésről ír a végtelen ideája és annak létmódja, a végtelenülés kapcsán. Hangsúlyozza, hogy a végtelenülés feltárulkozás, az idea belénk helyezése, az a valószerűtlen tény „amikor egy elkülönült, az azonos ságában rögzült lét, az Ugyanaz, az Én mégis tartalmazza azt, amit pusztán azonossága által sem tartalmazni, sem befogadni nem képes. A szubjektivitás e lehetetlen követelményeket valósítja meg: azt a megdöbbentő tényt, hogy többet tartalmaz annál, mint ameny nyit tartalmazni tudna.”2 E folyamatban felismerhetőek a Tolnai-textusok mindent bekebelező mechanizmusai, a költői kategóriává válás mozzanatai. A végtelen a legmeglepőbb helyeken, a legapróbb részletekben is megmutatkozhat, mint amilyen az árvacsáth egyik darabjának mocskos függönyrojtja: „nem értik, hogy ez az egyetlen bizonyítékom / csak ezt tudtam megmenteni magamnak / a végtelen e csücsökre meredve nyílott meg nekem / csak ezt tudtam megmenteni / a végtelen e mocskos véresbojtú / csücskét”. 3 A Tolnai-univerzumban a végtelen elsősorban az azúr, a tenger, mely minden egyebet magába olvaszt. A folyó és a tenger találkozása, a misztikus delta végtelen hasadékként az idő és a lét leglényegébe enged betekintést a művész számára. A szerző felségvizeit tanulmányozva a vízi növények végtelen gyökereire, zsinórjaira, húrjaira bukkanunk A pompeji filatelista XIII. fejezetében: „Húzza a zsinórt, húzza a misztikus víz alatti hangszer végtelen húrját. Ha jó oldalról közelítesz, ha jól, pontosan fogod, ha kellő érzéssel érinted meg, minden dolog, tárgy, szó, jelenség engedi, hogy kiemeld végtelen látható, ökörnyálszerű avagy láthatatlan gyökerét, húrját, mert minden ilyen végtelen gyökérrel, húrral kötődik a centrumhoz (Istenhez?), úgy, mint amikor a cigányzenészek hegedűhúrral kötik a kisgyerekek lábát az asztalhoz, ne mászkáljanak szanaszét, igen, különben minden szanaszét mászkálna, szanaszét szállna, hullana a világban, semmi sem volna a helyén, minden szanaszét repülne, akár Šejka szemétdombjánlerakatán, akár Antonioni Zabriskie Point jában...” 4 Ilyen végtelen pókhálófonalak szövik át Tolnai Ottó szövegvilágát is, óvatosan, figyelmesen kell bánnunk velük, hogy nehogy elszakadjanak, hogy felmutassák az összefüggéseket. A művekhez alkotójuk munkamódszerét követve kell közelednünk: türelemmel, végtelen alázattal, végtelen böngészéssel, silabizálással, nyitottsággal. S ha így teszünk, minket is olyan csodák érnek, mint az előbbi idézet szereplőit, a gyökér végén legnagyobb meglepetésükre az ördögfej, azaz a sulyom lapult, mely végigkísérte gyermekkorukat, meghatározta művészetüket, de ebben a formájában még sosem találkoztak vele, de még az is megtörténhet, hogy az óceán túloldaláról a vízbe érő kötél víz alatti kábelként egészen az otthoni körtefáig kígyózik, mint A ruhaszárító kötél című novellában. A mélység helyett a magasba tör a Constantin Brâncuși Végtelen oszlop a, abszolút kopjafája, mely a Tolnai-alkotások visszatérő motívuma, fontos viszo-2 Emmanuel Lévinas: Teljesség és végtelen. Tanulmány a külsőről . Jelenkor, Pécs, 1999, 10. 3 Tolnai Ottó: árvacsáth . Forum, Újvidék, 1992, 96. 4 Tolnai Ottó: A pompeji filatelista XIII. , Élet és Irodalom, 2001. május 18.
