Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Tolnai Ottó: A tavasz hírnöke
4 eljárásról, egy új művészetről kellene beszélnünk e gobelinek kapcsán... Igaz, e megakísérlet esetében arról nem esett szó, hogy ezek a színes, élő molytelepek akár ellenem is fordulhatnának. És példának okáért láthatatlan gyémántfogaikkal éppen az én nyúlszőr kalapomat kezdjék el támadni, kezdjék perforálni, bombázni ritmikusan, zabálni mohón... A molyos galériám a Homokvár pincelejáratában található, ott érlelem, festetem újraélő színekkel gobelinjeimet... Te is a pincébe vonultál, mondja Jocó, mint a gombások... De mondom, azzal, bamba művész, nem számoltam, belém is belém eshet... Szóval többször kellene használnom, ítéletidőkben le-föl sétáltatnom a kalapomat. Szeretem a használt, régi, értékes nyúlszőr kalapokat, amelyek itt-ott már meg is nyomoríttattak, elzsírosodtak, megsérültek, amelyeknek egyéniségük van, egyedül csak a molyokat, a molyok nyomait vagyok képtelen tolerálni, megpillantva mikrojeleiket a nyúlszőrben, megborzadok, elvesztem lélekjelenlétemet, dühös leszek. Igen, az történt, munka közben egyszer csak félni kezdtem, belém esik a moly. És nem csak nyúlszőr kalapomba. Előbb csak a kalapomba, majd a ruhámba, Trianon-szürke öltönyömbe is, aztán pedig immár, mint Jonathán mondta volt, belepotyognak lényem szövétnekébe is. Úgy járok, éppen úgy, mint egyik barátom, akinek, költözzön bárhová, minden lakása falán megjele nik egy nagy, nedves folt, majd gyorsan penészesedni is kezd... Mindannyian segítkezni próbáltunk neki, a lehetséges szigetelések minden formáját kipróbálták már lakásaiban a szakértő mesterek, akiket mi küldtünk hozzá, ne panaszkodjon, ne rinyáljon, amíg egy napon rá nem döbbentünk, hogy őbenne rejtőzik, valamiféleképpen maga viszi magával lakásról lakásra azt a nedves foltot, azt a penészt... Ott hibáztál volt, Olivér, véltem hallani Misu reszelős hangját, ott már a kezdetekben, hogy túl közel merészkedtél, nem tartottad be az előírt tisztességes távolságot a műalkotást illetően, ott, hogy intimpistáskodni kezdtél, intimpistáskodni magaddal, immár akár új művésznevet is választhatnál: Intim Pista... Egy napon majd azt hallod, a mikroszkopikus gyémántfogak a szívedet rágják-harapják, mint az almát... Szóval, ítéletidő ígérkezik, én meg otthon felejtettem a kalapomat. Pedig milyen jó lenne jégesőben megsétáltatni egy kicsit. Mert jégesőt is emlegettek. Milyen jó lenne, ha ráfagyna a nyúlszőrre az eső. Ha jég, ha ónos eső horganyozná, nikkelezné. Ha a nyúlszőr kalap ragyogó csákóvá tűnne... Emlékszem, gyerekkoromban még csodálatos csákókat viseltek a tűzoltók, a mi tűzoltóink is olyan csákókban indultak Torinóba, a világbajnokságra... Ahogy megéreztem, kezd átnedvesedni a hajam, behúzódtam ide, a buszmegállóba. Nem szokásom különben. Csak most látom, itt-ott még az üvegtéglákat is kirugdosták a falából. Talán hogy még hidegebb, huzatosabb legyen. Ez valóságos csoda, mármint hogy egy ilyen kis, szűk hely ennyire huzatos legyen. Noha ismerem a formatervezők abszurd buszmegállóit mind. Büntetésből napokra bezárnám őket ide. Várják a buszt. Amely még el sem
