Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 5. szám - Kovács Lajos: Másodosztályú történelmünk
69 Akkor hirtelen ránk nyitott a Berberich bácsi, kopogtatni is elfelejtett. Belőttek a bátyám ablakán, kiabálta izgatottan, majd megfulladt, úgy meglihegtette a tíz lépcsőnk az udvarról. Volt náluk egy szomszéd, azt eltalálták, de a kórházba nem lehet telefonálni, hogy mi van szegénnyel... Kicsit zavarosan összekapkod ta a híreit, a másik golyó a kályhacsövet fúrta át, most fűteni se tudnak, úgy jön a lyukból a füst. Kapkodni kezdtük magunkra a megszokott csomagokat, a Botosék szaladtak elöl ajtót nyitni, becsinálni minden ablaknyílást, csak gyertyafény mellett fektettek le bennünket. Már aludtam, mikor apánk rázni kezdte a karomat, gyere, hazamegyünk. Kétszer is elestem a sötétben, a Botos bácsi pizsamában állt az ajtóban, esküdözött, hogy minden szó igaz, a bátyja Pesten lakik, a mészműnél működött a telefon, ott mesélte neki, de sajnos megszakadt a vonal... Apánk csak nekünk morogta: a Botos úr máskor ne a Hoffmannból jöjjön a rémhíreit kicifrázni. Akkora volt a sötétség, hogy beleestem az árokba a házunk előtt. Könnyezni sem mertem, pedig a gólomat meg kellett volna siratni. Mikor lefeküdtünk, folyton az ablakot figyeltem meg a kályhacsövet. A réseken át gyönge fény villogott a kályhából, amíg apa dühében jól meg nem rakta. Most vörösen izzott minden vasdarab, és éppen úgy dübörgött a tűz, mintha tankok jönnének Pest felől késő délután. (Nyomasztó és édeskés ízekre emlékszem. A fiúkkal folyton a kereszteződésben ácsorogtunk, kicsit nagyobb lett a forgalom, sosem látott nagy fekete személyautók száguldoztak Bécs felől és Bécs felé. Néha lefékeztek, kidobtak vagy a kezünkbe nyomtak néhány csomagot, szaladtunk vele haza. Anyánk szagolgatta, engem is bevont a döntésbe, ez tejpor lehet, ez meg kakaó. Csokoládét fogunk főzni. Cukrot már ő szerzett valahonnan, addig megint kiálltam a sarokra koldusnak. Mikor üres kézzel hazakullogtam, nagy tepsikben hűlt a csokoládé, nehéz volt kivárni, hogy ehessünk belőle. Apánk vidékről érkezett, mindig vidéken voltak szakadások, oszlopkidöntések. Azelőtt vele ment a zavarelhárító, de Roboz úrnak akkor már nyoma veszett, nem jött este aludni a díványra, anyánk arra gondolt, hogy megjavult a Roboz úr, és visszament a családjához. Elvált ember nem megy vissza sehová, józanította volna ki apánk, egész biztosan meglépett Nyugatra. Anyánk nem akarta elhinni, van két gyereke, ennyire nem lehet felelőtlen. Közben fölvágták anyánkkal a csokoládétáblát, ez volt a vacsora, mindenki gyomrát megfeküdte, hiányzott is valami belőle, egyáltalán nem olyan íze volt, mint a boltinak. Délelőtt azért megint lopkodtam belőle, anyánk a pincében rejtegette, a szerszámos dobozok között, a legjobb konyharuhájával bugyolálta be, könnyű volt megtalálni. Akartam adni a fiúknak, de mindenkinek volt a zsebében egy darab, az egész utca csokoládét főzött.) Délben Berberich bácsi megjött a mészműtől, leállt a munka, most már biztos történni fog itt is valami, megcsináltam a pincebejárót, jöjjön, nézze meg maga is, hívta apánkat izgatottan. Bombabiztos pince az, a háborúban is kibírt két találatot, pedig itt voltak a német állások.
