Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 5. szám - Zelei Miklós: Háttal a placcnak
31 – Akkor előbb tájékozódni kell. – Viszont rögtön meg kellett élnem. Én is azok közé tartozom, akikkel ezen a filmhéten szolidaritást vállalsz. A menekült áradat egy menekültje vagyok. Aminek a filmjeihez döbbenten csápoltok itt, hogy hű, de megrendítő. – Te egy jobboldali nacionalista vagy. Nem menekült. Veled én nem vállalok szolidaritást. Jössz a szarból és megérkeztél a szarba. Persze! Otthon, a titói kábítás Jugoszláviájában nagy házaitok voltak, nagy autókkal. Rendesen ki voltatok fizetve, hogy tartsátok a pofátokat. Csak semmi vajdasági vérengzés, ugye? A nagy avantgárd alku. Itt Budapesten meg szar albérletekben nyűglődtök. – A rendszerváltás hozta, hogy van jobboldal. Hogy jobboldali lapok is vannak. Az miért ördögtől való? – Magyarországon a jobboldalnak nincs üzenete. – Ha majd manipulálni kezdik azt is, amit én csinálok, veszem a kabátom, a kalapom, és eljövök. – Csak nincs hova. – És ha akkor adom ezt a kéziratot, amikor átjöttem, akkor is visszaadjátok? A szerkesztőség csöndben van. Öntik a sörüket. Dolnai folytatja: – Én meg is értelek téged. Átjöttél Suboticáról, és menni kellett valahova. Vajdmagyok tenger nélkül. Megy a kiszorítósdi, aminek a szerbek a haszonélvezői. Itt meg nem tudtál hova beszorulni. Se tenger, se posztó. Igaz? – A cikkem jó. Nem az számít? – Nem az számít. – Hát mi? – Hogy nem akartok semmit. Már most látszik, hogy a horvátok, a bosnyákok, a szlovének, az albánok, még a macedónok is, mind el fogják érni, amit akarnak. Önállóak lesznek. Csak ti nem fogtok elérni semmit. Nagy üres táskákkal pucoltok át hozzánk. Jöttök sztrájktörőnek. És innen szidjátok az otthon maradt szabadkai meg újvidéki haverokat, akik közé tartoztatok. Hogy megalapozzátok az itteni megélhetést. Van belőled egy tucat, Hídi Józsi. Száztizenkettő! Ezerszáztizenkettő. – Még tegyél rá. – Tegyek? Akkor figyelj! Maradsz a Pesti Híreknél. Beszélni tanítod a turulmadarat. Hunnorrrka vaggyok! Maggorrrka vaggyok! Palma de Magorka. Az a te szigeted, ott az őshaza. Oda húzzál el! Idepisálok, eddig tart Magyarország. Láttad itt egy filmben az előbb Radovan Karadžić mellett Eduard Limonovot! Orosz író, very famous, very famous, így mutatta be Karadžić a katonáinak. Akik odaengedték a géppuskához. Úgy kapott rá a híres író a fényes, fekete géppus kára, mint tyúk a takonyra. És nyomta az elsütőbillentyűt. Kapd be, Szarajevó! Megküldte őket rendesen. Nesztek! A te seggedbe is, Subotica. Bocsánat, Szabadka. Nem akartam a nemzeti érzéseidbe taposni. Hát valahogy így kell harcolni, Hídi Józsi. Ahogy a Limonov. Csak ezért mondtam el. Tudsz te angolul? – Tudok. Vegyetek oda a külpolitikai rovatba. A tabloidok némán bámulnak a poharukba. – Miért? Jó vagyok. Nem? Csöngetnek. Az előadás a filmvásznon megy tovább.
