Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Kontra Attila: „S ő harmadnap föltámadott” (A feltámadás hite Pilinszky János publicisztikájában)
119 A szöveg végén Pilinszky Isten lényegi természetéről beszél: „A halandó embernek meg kell békélnie azzal a gondolattal, hogy Istene nem a hatalom, hanem mindeneken túl a szeretet Istene. Életünk, történetünk a földön talán nem is egyéb, mint Istenre vonatkozó szavaink kínos-keserves megváltoztatása, kicserélése. »Szállj le a keresztről!« – kiáltoztunk valamikor a hatalom Istenéhez, de a szeretet Istene nem szállt le keresztjéről. Meg kell hát tanulnunk azt is, hogy húsvét is ugyanennek az Istennek, a szeretet Istenének a föltámadása. Vagyis: véghetetlenül gyengéd, rejtett és bensőséges.”51 Érdemes ezt a bekezdést összevetni Varillon idevágó gondolatmenetével, hiszen a francia teológus szinte ugyanazokat az alapvetéseket fogalmazza meg, mint Pilinszky: „A Kinyilatkoztatás egész története nem más, mint fokozatos áttérés egy hatalomnak tekintett Istenről egy szeretet gyanánt imádott Istenre. Ebben a távlatban kellene újraolvasnunk az egész Bibliát és tanulmányoznunk a vallástörténetet. [...] Istenben nincs más hatalom, mint a szeretet hatalma, és Jézus azzal tárja fel előttünk a szeretet mindenhatóságát, hogy elfogadja értünk a halált. Mikor a katonák elfogják, gúzsba kötik az Olajfák hegyén, ő maga mondja, hogy angyalok légióit hívhatta volna, hogy kiragadják a katonák kezéből. De a világért sem tette meg ezt, mert akkor egy hamis istent tárt volna fel előttünk, egy mindenhatót nyilatkoztatott volna ki, és nem a valódi Istent, azt, aki kész a halálba menni azokért, akiket szeret. Krisztus halála kinyilatkoztatja, miben áll Isten mindenhatósága: nem eltipró, uralkodó hatalom, nem afféle önkényes hatalom, amely azt a kérdést kelti az emberben: ugyan miféle tervet szövöget odafent, a maga örökkévalóságában? Nem, Ő csak szeretet, de ez a szeretet mindenható.”52 Akárcsak Varillon, Pilinszky sem a „mindenhatóság” köznyelvi fogalmát (legalábbis a szónak egy igen elnagyolt módon történő értelmezését, amely szerint „Isten mindent megtehet, amit csak akar”) veszi alapul az isteni lényeg valódi természetének megragadásához, hanem a szeretet mindenhatóságát. Amint láttuk, a témával foglalkozó szövegek e második csoportja a húsvéti eseményt (mint rejtett csodát) oly módon járja körül, hogy közben újra és újra kiemeli a feltámadás és a csend összefüggését.53 mekkori Krisztus-élményének megidézésével: „Emlékezem – írja Emmanuel –, hogy gyermekkoromban valahányszor kiejtettem az Írás sorait: »Megtörték kezemet és lábamat, és megszámlálták minden csontomat« hirtelen szívembe hasított valamiféle robbanó erejű hála e gyengeség végtelenjének, totalitásának, egyetemességének gondolatára. Ez hát Ő! – szóltam magamban. Ő, aki szüntelenül elveszi a világ bűneit, nyomorúságát. És tudtam, hogy ez a föltámadás. [...] Ez oly botrány az ember számára, ki Isten mindenhatóságába fogódzkodik és oly szenvedést jelent Istennek, hogy a világ egyikük és másikuk számára se volna egyéb tragikus komédiánál, gyötrelmes félreértéseknél, ha nem lenne Feltámadás. Isten Igéje: maga a Föltámadott. Ő Isten beszéde, mely átformálja kapcsolatainkat a világgal, anélkül hogy látszatra bármit módosítana rajta, jóllehet lényegében változtatja meg azt.” Pilinszky János, Orfeusztól Krisztusig , Új Ember, 1967. február 12. = P. J., Publicisztikai írások, 502–503. 51 Pilinszky, Publicisztikai írások , 552. 52 Varillon, 2001, 23–25. 53 Schein Gábor Pilinszky csönd-poétikáját taglaló tanulmányában egy Pilinszky költészete és esszéisztikája közötti lényeges különbségre hívja fel a figyelmet. E költészet csendjei kezdettől egy-