Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Kontra Attila: „S ő harmadnap föltámadott” (A feltámadás hite Pilinszky János publicisztikájában)
113 feltámadására jellemző intimitás tapasztalata tehát itt, a 45-ös összeomlást követő, idegen környezetben is egyfajta átvitt értelemben megnyilvánuló, személyes élménnyé válhatott Pilinszky számára. A második szöveg a Nagyszombat margójára . A Belvárosi plébániatemplom szertartásán való részvétel alkalmával Pilinszkynek Mallarmé és Simone Weil gondolatai jutottak eszébe: „...a modern francia költészet kivételes óriása szerint a katolikus egyház liturgiája az utolsó »nagy színház«. [...] S hogy mennyire igaza volt, azt valójában ma, a megújult liturgia idején tudjuk felmérni, amikor anyanyelvünkön, tehát teljes drámai szépségében élhetjük át a szertartásokat. [...] Minden művészet – írta Simone Weil – eleve vallásos. De ha ez így van, a fordítottja is érvényes. És érvényes is: minden autentikus vallásos élmény liturgikus kifejezése eleve a legmagasabb rendű művészet.”22 A továbbiakban a nagyszombati liturgia leglényegesebb pontjait járja körül, külön kiemelve az „üres színen” kezdődő szertartás jelképes cselekedeteit, amelyek még a templom előtt zajlanak. Az „elemi erejű és tűzkopár” szöveget szinte teljes egészében idézi, majd hozzáfűzi: „Így kezdődik a »szín« hasonlíthatatlan »bevilágítása«, ilyen páratlan tolmácsolással hitünk legnagyobb titkának liturgiája. S ahogy a »fény«, hasonlóképpen a »jelentés« is egyre mélyülő dimenzióban terjed a templom terében, a hívők sokaságában és a szertartás cselekményében.”23 Ehhez a „drámához” kapcsolódnak a már korábban idézett szöveg, Az isteni dramatur giáról idevágó megállapításai: „Minden emberi keletkezés és elmúlás párbeszéde szükségképpen drámai fölépítésű. Ez a dráma – nyíltan vagy lappangva – már gyermekkorunkban jelen van, végighúzódik egész életünkön, s annak végső szakaszában többnyire fölgyorsul, mielőtt végképp kisimulna. Jézus drámája utolsó szakaszában, végkifejletében, mindannyiunk drámáját fölülmúlja.”24 Ezen a szembeállításon túl azonban más helyeken (például a Feltámadás című Tolsztoj-regényből készült filmadaptációról írt kritikájában) Krisztus feltámadásának a többi emberével való korrelációját hangsúlyozza: „»Krisztus feltámadott«, s a válasz rá, hogy »valóban«, ami most azt jelenti, hogy bennük is föltámadott, hogy ők is föltámadtak benne, s hogy az ő föltámadásuk is, akár a Krisztusé, mindenkit érint, az egész szenvedő és szeretetet szomjúhozó világot.”25 Az utolsó napon történő, minden embert érintő feltámadás tehát Jézus Krisztus feltámadásához hasonló: nem visszaéledést jelent, hanem a test mennyei dicsőségbe öltözését. Jézus Krisztus nemcsak föltámasztja, azaz nemcsak életre kelti a holtakat (amint 22 Pilinszky János, Nagyszombat margójára , Új Ember, 1968. április 28. = P. J., Publicisztikai írások , 552. 23 Uo. 553. 24 Pilinszky János, Az isteni dramaturgiáról , Új Ember, 1977. április 24. = P. J., Publicisztikai írások , 764–765. 25 Pilinszky János, Feltámadás , Új Ember, 1961. szeptember 24. = P. J., Publicisztikai írások , 186.
