Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Kontra Attila: „S ő harmadnap föltámadott” (A feltámadás hite Pilinszky János publicisztikájában)
112 második (szakrális csönd) a hangsúlyos, noha a kiüresedés nek 19 és a hallgatás nak 20 is jelentős szerepe van benne. Amikor Pilinszky a feltámadást a „teremtés hajnalá”-hoz hasonlítva gyakorlatilag egy új teremtés kezdeteként aposztrofálja, szintén a kimondhatatlan , szakrális csönd példáját látja benne. Két olyan írása is van, amelyek ezt a liturgikus történés középpontjába állítják. Az első egy elhagyatott kápolna kopár díszletei között, ahol az ünneplők hiánya ellenére elevenedik meg mégiscsak valamiféle ünnepi hangulat. Időrendben is ez az első. A címe: Háború után. A háború befejezésének tapasztalatát megörökítő szöveg valójában egy rövid elbeszélés. Egy németországi faluban állomásozó katonák sorakoznak a főutca két oldalán. Az elbeszélő barátjának jut eszébe, hogy épp húsvét vigíliája, nagyszombat van. Egy kis kápolnát találnak a közeli dombtetőn, amelyet időtlen idők óta nem használtak, és amelynek még az ajtaja is be van szögezve. A léceket szétfeszítve mégis belépnek. „Végre letérdepeltem – s mintha évek óta először ereszkedhettem volna térdre. Imádkoztam – s mintha évek óta most imádkozhattam volna először. Ebben a pillanatban – hihetetlen világossággal emlékszem rá – ért véget a háború. S a világ fokról fokra, először lassan, aztán egyre sebesebben, mint kiszikkadt medence a beáradó folyóval, ismét megtelt élettel. Igen, vége volt a háborúnak. Egy szót sem szóltam, egy hangot sem hallottam, szemem is csukva volt. Még csak egy árva harang sem hirdette Jézus föltámadását” – írja.21 A Jézus 19 A kenotikus krisztológia egyik leggyakrabban hivatkozott szentírási részletében (vö. Fil 2,5–11) közvetlenül nem esik szó a feltámadásról, mivel a himnusz az ellentétek más kategóriáiban (megaláztatás/felmagasztalás) mozog: „Ő Isten formájában volt és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,6–9). Deutero-Izajásnak az Úr szolgájáról szóló kijelentései juthatnak eszünkbe: „Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját” (Iz 53,7). Krisztus önzetlensége érvényt szerzett Isten dicsőséges kegyelmének, amely ott működik teljességében, ahol az emberi értelem nem fogja azt föl. Vö. Byrne, Brendan, SJ, Levél a Filippieknek = J eromos Bibliakommentár , II. kötet, szerk. Boros István, ford. Dr. Benyik György et al., Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Bp., 2003, 335–338. 20 Richard Schaeffler, vallásfilozófiai tárgyú könyvének, A fenomenológiai módszer vallástudományi alkalmazásának lehetőségei és határai című fejezetében Friedrich Heiler koncepcióját idézi. Heiler szerint a vallási noémák és a vallási noézissel szembeni elsőbbségéből adódóan az ige prófétai vallása és a hallgatás misztikus vallása az Istenségnek a megnyilatkozás és az elrejtőzés kettősségében megmutatkozó belső kettősségére vezethető vissza. Ez az ellentét azonban végső soron nem típusok között áll fenn, hanem magában az Istenségben: a deus absconditus és a deus revelatus (a rejtőző és a megnyi latkozó Isten) kettősségében rejlik. Isten maga a logosz és a szigé coincidentia oppositoruma (a szó és a hallgatás ellentétegysége). Vö. Schaeffler, Richard, A vallásfilozófia kézikönyve , ford. Czakó István, Osiris, Bp., 2003, 96–97. Pilinszky az ima kapcsán szintén utal erre a kettősségre. Megállapítja azonban, hogy ez nem pusztán emberi tapasztalat: „A kétségbeesést nemcsak emberek tudják; Isten éjszakáját, hiányát, »csendjét«: maga Jézus is megszenvedte. Mégis: az imádság szívében határtalan öröm lakozik, ahogy a természet éjszakája sem jelenti a nap halálát, csupán távollétét. [...] Isten hiányának és jelenlétének megtapasztalása: két partja az emberi imának.” Pilinszky János, Vallomások az imádságról , Új Ember, 1965. január 31. = P. J., Publicisztikai írások , 394–395. 21 Pilinszky János, Háború után , Új Ember, 1959. szeptember 27. = P. J., Publicisztikai írások , 82–82.
