Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Géczi János: Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral
17 − Köszönöm! Úgy helyes magyarul! − magához szorít, piheg. Azt hiszem, pityereg. − Reggel mentem érte. A központi parkban lévő étteremben vállalták, hogy megcsinálják. Na és akkor láttam, hogy már tegnap kinyílhattak az első ligetszépék. De nem tudom, azeriul mi a neve. Meglehet, itt annyira nem ismerik, hogy neve sincs. − Aksam sefasi – mutat rá hosszas töprengés után a növényre a langaléta ember. Tőle kérdezem, otyec szerint ő bennszülött azeri, s nem magunkfajta gyüttment. − De ez egy amerikai növény, s nem terjedt el nagyon a mi térségünkben. Újabban annyi idegen élőlény jelenik meg mifelénk. Bár lehet, máshol is. − Köszönöm, uram! − Ne urazz engem, gyerek. Szólíts Essadnak. Azt jelenti, hogy oroszlán. A mi családunkban régen Lev volt az elsőszülött fiú neve, de az 1900-as évektől, amikor a világ kőolajszükségletének a felét Azerbajdzsán adta, és egyre erősebb az orosz befolyás, a legidősebb fiúk már Essadra hallgatnak. − Értem, Essad úr. Köszönöm, Essad úr! − Az urat elhagyhatod. Essad. És ha itt tartunk, jól gondolom, a családodban mindenkinek tetszik ez a ligetszépe? − Ma vettem észre. − Ami azt illeti, elég föltűnő jelenség. − Nem tűnik gyomnak. − Majd gondom lesz rá is, le ne törje valaki. Őszig virágzik, minden este új és újabb virágokat bont. − Hát az bármely pillanatban bekövetkezhet. − Nem. Nem hinném – és halkabbra fogja a hangját. – Én többnyire ezen az utcán vagyok. − De aludnod csak kell valahol? − Mindegy, hol alszom, majd a lépcső alá heveredem. − Nincs lakásod? − Bakuban nincs. Máshol volt, de most itt vagyok – s elneveti magát. − És akkor dolgozni sem dolgozol? − Munka? Mi az, hogy munka? Itt? – s felkacag. − Bizonyos értelemben dolgozom. Nekem az a dolgom, hogy üljek az árnyékban, várjam, hogy valaki dob egy pénzdarabot vagy ad ételt. Máskor, hogy figyeljem, hogyan zúg a vihar, vagy ha megáll a városban a levegő, miként izzadok. − Pápká ilyen foglalkozásról eddig nem beszélt nekem. Nem tudom... − Hát ez nagyon ritka foglalkozás. Elszántság kell hozzá. Meg, tudod, ahhoz, hogy valaki erre adja a fejét, kell valami különleges adottság. Az azeriek egyszerre helyben lakók és egyszerre vándorlók. A családoknak készül ház, többnyire valamilyen elhagyott településen, azt hiszem, azért, mert így kevésbé lesznek szem előtt. A családfő meg járja a világot, tavasztól őszig legeltet, vagy, ha nincs tevéje, nincs birkája, akkor elmegy messzire, ahol dolgozhat. Olajkutaknál, városi építkezéseknél, országutak vagy gyárak és üzemek környékén keres alkalmat a megélhetéshez, a családját akkor keresi fel, ha viszi haza a pénzt, és majd akkor, ha öreg lesz. Már ha megéli az öregséget. De az, hogy ez a férfi elhagyja a családját, úgy sejtem, nem ezekkel az egyszerűbb okokkal magyarázható. Nagyon más, mint az azeriek. Mókásan colos, kirí az azeriak tömegéből.
