Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Géczi János: Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral
13 23. (Bicska) Iván pajtásom bicskás. Van bicskája. Piros. Mindkét oldalán kereszttel. Az óvodában a ruhánk meg van jegyezve, azt meg kell kérdeznem Ivántól, hogy a bicska a piros színnel vagy a keresztekkel jelölt. Kinevet, és azt állítja, ez svájci bicska, s tudhatnám, hogy minden svájci bicska a pirostól és a kereszttől svájci bicska. A svájci bicska nagyon hasznos, állítja Iván, mert konzervet lehet vele nyitni, palackot, hogy lepattintod a kupakot, benne csavarhúzó, dugóhúzó, kisolló, na és két késpenge. A dajka elveszi Ivántól a bicskát, amikor meglátja, hogy játszunk vele, s azt állítja, hogy gyermeknek a bicskából csak a kisollóra lehet szüksége. Ennek a svájci bicskának a kisollójával vágja le Iván nagyra nőtt körmeit, majd az enyéimet, de nemcsak a kezünkről, a lábunkról is. Bömbölünk, azt mondják, mint az árva szamár. 24. (Dromov) Pápká feketén érkezik haza. Mindene fekete, mint akit szénporban forgattak meg vagy olajban merítettek alá, a szeme is telve feketeséggel. A bőrét, vagy nem is a bőrét, a húsát vastag fekete kéreg borítja. A fekete szén és olaj elkeveredett egymással, és réteget képez azon, aki pápkának tekintendő. Édeskés a szaga, a szájából, amikor nyitja, nem édes, hanem savanyú lélegzet párállik elő. Annyira fekete, hogy meg sem merem kérdezni tőle, miért vagy mitől olyan, mert a rettenet, amit benne tapasztalok, rajtam is úrrá lesz. Aztán így, teljesen feketében, elmeséli a repülőgép történetét. A történetet, amelyet akkor hall, amikor a tanárát nagyon nagy bajban találja. Ő az, aki számára ezt elmondja. A mesterét úgy hívják, hogy Borisz Vasziljevics Dromov. Mindenkinek van egy mestere. Az én mesterem pápká. A jenki hadvezetés megbízza a Center for Naval Analyses nevű, főként matematikusokból álló kutatócsoportot, hogy vizsgálják meg a sérülten visszatérő bombázókat, és tegyenek javaslatot, hogy mely részeket kell páncélzattal megerősíteni a veszteségek csökkentése érdekében. A több száz bevetésről hazatérő B-17 Flying Fortress tanulmányozása után a kutatók megrajzolnak egy ábrát, majd első körben azt javasolják a tábornokoknak, hogy azokat a részeket erősítsék meg, ahol a találatok a legsűrűbbek. Ez első közelítésben logikusnak tűnik. Aztán jelentkezett egy Wald Ádám nevű, kolozsvári matematikus, aki akkor az USA-ban tanít a Columbia Egyetemen (családja jelentős részét akkor már elhurcolják koncentrációs táborokba). Wald felhívja a katonai illetékesek figyelmét, hogy a CNA téved: a repülőgépeknek pont azokat a részeit kell megerősíteni, amelyek az ábrán nem kaptak találatot. A tudós zseniális magyarázata szerint egy repülőgép statisztikailag a teljes felületén kap találatot, de azok a gépek, amelyeket megvizsgáltak, sikeresen visszatértek, míg azok, amelyek lezuhantak, a többi, látszólag sértetlen részeken kapták a német légvédelem találatait, s ezek nyomai a hazatért gépeken értelemszerűen nem láthatóak. Vagyis a legsérülékenyebb, legveszélyeztetettebb részek pont azok, ahol a megvizsgált gépeken nincs, vagy nagyon kevés lövésnyom van.
