Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3. szám - Feledy Balázs: Parafrázisok
letek nagy része elnehezül, erősek a kifáradás jelei, sőt az egyik legizgalmasabb társaság – kicsit közeli profilú –, a Magyar Papírművészeti Társaság meg is szűnt. Ők nem! Ennek egyik kulcsa a jól szervezett (szerveződő), folyamatosan változó vezetésben (az elnökök egészséges rotációjában), a tagság összetételében rejlik, ahol a valamikori alapító tagok mellett – és sokak lemorzsolódásával együtt – folyamatos az új tagok bekapcsolódása. Van Hamvas Bélának egy briliáns okfejtése az úgynevezett imaginárius könyvekről. Pontosabban arról értekezik, hogy az az igazi könyvismertetés, amelyben olyan művekről esik szó, melyek valójában meg sem születtek, vagyis olyanok, mintha valódi könyvekről lenne szó... Gondolatát következetesen kifejtve oda jut, hogy komoly esszéistát nem kötheti a reális élet fantáziátlansága (vagyis a ténylegesen megszületett könyv), mindettől függetlenednie kell, s így nem kell minduntalan megalkudnia a valóban megjelent művekkel... „Könyvismertetései” előtti zárógondolata a következő: „Az a jó recenzió, amikor a szerző a könyvet, amely ről ír, maga választja meg, éspedig teljesen függetlenül attól az előítélettől, hogy a mű megjelent vagy nem, vagy soha nem is fog megjelenni.” Bár a magyar kifejezés kissé eufemisztikus a livre-objet (francia) és az objectbooks (angol) kifejezéshez képest, melyek a könyvtárgyra utalnak, igen szerencsés a magyar művészkönyv kifejezés, mert első hallásra/látásra intenzíven mutatja e műtárgy esztétikai karakterét, s amikor ezzel az elterjedt és már ismert meghatározással, az ún. művészkönyvekről értekezünk tehát, akkor Hamvas Béla eredetien abszurd gondolatmenete izgalmas kapaszkodót adhat számunkra, több szempontból is. Használhatjuk ugyanis az imaginárius könyv szóösszetételét a művészkönyvre is, hiszen a képzelet könyveiről, alias képzelt könyvekről, sőt képzeletbeli könyvekről van (lehet) szó. Ám ugyanakkor tovább is kell lépnünk, hiszen ezek a könyvek valóságosan tárgyiasulnak, kézzelfoghatóak és kézbe foghatóak, tehát abban többek az induló okfejtésnél, hogy – s ez eme műtárgyaknak az egyik, de lehet, hogy igazi gyönyörűsége – az imagináriust egyesítik a valóságossal, s a kettő szintézise jelenik így meg előttünk. Hamvas kiindulása azonban valóban lendületet ad e sorok írójának is, s fel is szabadíthatja annak gátlásait, hiszen lehetőséget ad és legitimációt biztosít egy olyan gondolatmenetre, melyben arról eshet szó – ad absurdum –, amely, ami valójában nem is létezik... A művészkönyv korunk egyik legizgalmasabb műneme lett. Kiindulása az emberi kultúra és tudomány talán legjelentősebb hordozója lett, melyet ma úgy definiálhatunk, hogy „összefűzött belső lapokból és két fedőlapból álló szöveget (és illusztrációt) tartalmazó nyomdatermék”, s melyet a XV. századig csak kézzel írtak, s például kódexnek neveztek. A könyv, a valóságos, hihetetlenül óriási pályát futott be csak az elmúlt négyszáz évben, s ahogy az lenni szokott, el is következett halálának jóslata. A Gutenberg-galaxis végét feltételező mcluhani nézetek éles ellenérvekre (és „ellenfolyamatokra”!) találtak, ám minden eddiginél erőteljesebb a fenyegetés a tömegkommunikációval, elektronizációval, digitalizációval, amikor lehetővé válik a könyvben fellelhető információ gépből történő befogadása, egyéb veszélyeken túl, amelyekről most szó se essék (pl. mediális jelenségek, mobil- és okostelefon, televíziós diktatúra, életformaváltás stb.).
