Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3. szám - Feledy Balázs: Parafrázisok
Megszűnőben tehát a hagyományos könyv tárgyjellege, nyomdatermékjellege, tegyük hozzá: egészséges fétisjellege. A „csata” természetesen folyik, nézetek és ellenvélemények csapnak össze, statisztikákat lobogtatnak mindkét oldalon, de a hagyományos könyv él, ám a veszély valóban nagy. A valóságos könyvek területén az egyik érv a létezés mellett – a természetes és szükségszerű tartalmi lényegen túl – az anyag, a papír, a kézbe fogható tárgy jellegzetességeivel együtt, azok mívessége, kivitelezésük gyönyörűsége, amelyre szintén a technika robbanásszerű fejlődése, s paradox módon szintén a digitalizáció biztosít remek lehetőségeket. A könyv mellett szóló egyik érv tehát lehet annak esztétikuma, könyvművészeti, tipográfiai értéke, melyet nem képes helyettesíteni, divatos szóval: kiváltani semmiféle számítógépből, laptopból, iPadből, pendrive-ból, okostelefonból képernyőre vetített hiteles információ, jelhalmaz. Nos, úgy hiszem ez a körülmény, ez a – valljuk meg – ádáz technológiai háború fokozott lehetőséget ad/hat/ a művészkönyv számára. A tárgyiasult képzelet ugyanis felkelti a néző érdeklődését és adott és szerencsés esetben egyszerre elégítheti ki a könyv iránti és a szuverén műtárgy iránti igényét is. Miben állhat ez a különlegesség? Az egyik az, hogy míg a könyvben a betű talán a legfontosabb formai, megjelenítési kellék ahhoz, hogy teljesíthesse hivatá sát, addig a művészkönyvben a betű jelentősége parciális. Feltűnése jellemzően pszeudo funkciójú, és esztétikai célokat szolgál, de a művészkönyvnek mint műtárgynak nem szükségszerű tartozéka. Véleményem szerint a művészkönyv egyik különlegessége az is – más képzőművészeti műfajokhoz, ágazatokhoz képest, hogy a művészkönyvet kézbe lehet venni, sőt kézbe kell venni (ennyiben akár hasonlíthat is a hagyományos könyvre). Meg lehet, meg kell tapogatni, taktilisan is érzékelhetjük szépségeit, értékeit, miközben, ha valamelyik pozíció jában elhelyezzük, lehelyezzük, akkor olyan műtárggyá válik, mely látványával, vizuális jellegzetességeivel hat (ennyiben viszont szintén más, mint az olvasható könyv, ahol ez – talán – mégsem elsőrendű követelmény). E fent jelzett tulajdonságok szinte minden képzőművészeti tárgytól megkülönböztetik a művészkönyvet, hiszen sem a festményt, sem a szobrot (sajnos), sem a grafikát jellemzően nem fogásunkkal, tapintásunkkal „fogadjuk be”, igaz: a képzőművészet alapvető befogadási mechanizmusa is a látásra épül, s azért a látás általi befogadás itt sem másodlagos. A művészkönyv különlegességei azonban még sorolhatók, melyeket leginkább a szabadság kategóriájába sorolnék. A művészkönyv ugyanis (tán szó esett már róla) természetesen emlékeztethet a könyvre (formájában, motívumaiban, anyaghasználatában), de ez nem kötelező. Vagyis az előbukkanó object-jelleg, a művész szabadsága más jellegű tárgyat is beemelhet a művészkönyv kategóriájába, a készítés processzusába. De szabadság van az anyaghasználatban is. Természetesen a művészkönyvek nagy része is természetszerűleg papírból vagy ahhoz hasonló alapanyagokból készül, például lefegyverző hatása van a különböző famentes rongypapíroknak, ahol már maga a matéria önálló esztétikumot hordoz a maga ősiségével, felületeinek, textúrájának szépségeivel, a kézművesség fontosságával, de a művészkönyv bármilyen anyagot „elvisel”, láthatunk fémet, fát, műanyagot, egyfajta asszamblázs jellegű alkalmazást, a kollázsok legváltozatosabb összetételeivel. S mindettől is művészkönyv
