Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Beke József: Szólások a Bánk bán nyelvében
72 vegyen részt a királyi udvar mulatságain. A dráma végén egy nehéz helyzetében Solom mester így fogadkozik: „Uram Király! / ezt, Istenemre mondom , nem tevém” (5:206). Amikor Tiborc nyomorában végső megoldásként már-már lopásra vetemed ne, így beszél: „De látja Isten , hogy nem értem azt” [= a lopást] T ( 3:125). Az efféle helyzetmondatok mindig szinte belevilágítanak az illető szereplő lelkivilágába, s bizonyosan a drámai műfaj beszédstílusának egyik alapvető formáját képviselik, mert általuk válik a mű szövege igazán élővé, mélyen emberivé, a színpadon életszerűvé. Katona benne élt kora színházi világában, nemcsak fordító és író volt, hanem rendező és színész is, így hát bizonyos, hogy drámájának minden mozzanatát végigélte: az elhangzó szavakat biztosan százszor végiggondolta, a látható gesztusokat bizonyosan százszor elképzelte, és lelki szemei előtt végigpergette egy olyan tökéletes előadás képét, amely csak az ő képzeletében élt, s amilyen talán még sohasem valósult meg. Éppen ezért a Bánk bán ban feltűnően sok színpadi utasítást találunk, ezekkel a korabeli színészek mozgását, mimikáját próbálja segíteni, egységbe hozni a szavakkal: főbe üti magát; térdre esik; elhanyatlik; csúfosan kimutat; könnyű vállvonítással; szavakat láttatik keresni stb. Igen érdekes, hogy egy helyen még a szövegben is találunk olyan kifejezést, amely elbeszélés közben mutat be egy jellegzetes, különös jelentőséggel bíró mozdulatot, ami voltaképpen a szokásos magyar gesztusnyelv körébe tartozik. Ez pedig Petur szájából hangzik el, amikor azt a fölháborító jelenetet idézi föl Bánk előtt, amelyben Gertrudis valamikor fellengzős beszéd kíséretében óriási kincseket adott át leánya német nevelőinek, s ugyanakkor „Hogy álla ottan Endre, hátul egy / szegletben – Endre, a Magyar Király! ... ’s te Bánk a köntösét rántád, hogy előbbre menjen.” Az általam itt kiemelt szavak egy mozdulatot fogalmaznak meg – ami lehetne csupán a köntös ráncának megigazítása is, de nem az – ugyanis e mozdulatban voltaképpen ugyanolyan átvitt értelem rejlik, mint a tárgyalt szólások szavai mögött: a valóságos cselekedet itt most a helytelenítés, a figyelmeztetés, sőt a biztató szándék kifejezése. Külön kell itt szólni azokról a kifejezésekről, amelyek csak szokatlanságuk, régiességük miatt szorulnak némi magyarázatra. Ilyen például a „megvilágosít” szónak ez az áttételes értelmezése: ’hozzásegít valakit, hogy tisztán lásson a helyzetében’: „Öreg világosíts meg e’ dologban” B Mi-nak (2:96). Ugyanebből a szóból származik ez a régies kifejezés: „világosíttatás”, amelyet ma már egyszerűen „felvilágosítás”-nak mondanánk: „...úgy / kivántok itt világosíttatást , mint- / ha a’ dolog csak engem’ érdekelne” P (2:20). Ilyen a mai „figyel” helyett a régies „figyelmez”: „Hiszen / nem is figyelmez rám – Bán! – Bán!” T (2:205); ugyanilyen a mai „törődik valakivel” helyett a „gondol valakivel” is, amikor Gertrudis bosszúsan így kiált Ottóra: „Ha! vessz el itt ... árva bíboros Teremtmény – / mit gondolok veled!!!” G (1:529). Két szavuk ma már elavulóban lévő, áttételes értelmét látjuk a következő idézetben is: „Fő” = ember, illetve: „Ész” = gondolkodásmód, vélemény. E két szóval igen tanulságos és tömör hasonlatszerű mondást ad Katona Petur szájába feleletül, amikor az öreg Mikhál az egységes nemzeti fellépésre figyelmezteti: „Oh / a’ Nemzet! – a’ hány Fő, szint’annnyi Ész” P (1:135), ami itt így értendő: ’ahány ember, annyi vélemény’, hiszen minden ember másként gondolkodik. (A Magyar közmon dástár tartalmazza is Katona drámájából a fenti idézetet, így a mai értelmezés már közmondásnak tekinthető.)
