Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Lőkös István: Iskolaéveim
59 szertartást. Ennek végeztével a tanítás pontosan nyolc órakor mindennap zavartalanul megkezdődik. Az „órarend” fölöttébb feszes: az első félév ismeretanyagát is el kell sajátítanunk. Tantárgyaink listája a következő: vallástan, beszéd- és értelemgyakorlat, olvasás és olv. tárgyalás, írás, fogalmazás, helyesírás és nyelvi megfigyelés, számolás és mérés, földrajz, a magyar nemzet történelme, polgári jogok és kötelességek, természetrajz,, gazdaság- és háztartástan, természettan és vegytan, egészségtan, ének, rajz, kézimunka, testnevelés. A tanítás mindennap reggel nyolc órától délután egy óráig tart, az a tanuló viszont, aki készületlenül jön iskolába, délután „bezárással” büntettetik. A szankció addig tart, amíg a tanító úr meg nem győződik a mulasztás pótlásáról. A hittanórákat, hajlott kora, betegeskedése ellenére, továbbra is a főúr tartja. Órájáról a helyi kommunista párt vezetőjének fia sem hiányozhat. A két osztály képzését, az osztatlanság mellett, a tankönyvek hiánya, nehéz beszerezhetősége is nehezíti. A tanító úr ezt a problémát is megoldja. Begyalogol Egerbe, internátust vezető, s a város elemi népiskoláiban tanító kollégái segítségével megfelelő mennyiségű használt, de jó állapotú tankönyvvel térhet haza. Azt sem feledhetem, hogy bizonyos tárgyak (történelem, földrajz, számtan, természet- és vegytan) tanításához falusi viszonylatban gazdag szemléltető anyagot használhat. A tanterem falán a magyar történelem nagyjait és fontos, sorsfordító eseményeit ábrázoló színes képek sorakoznak, egy szekrényben Nagy-Magyarország s a kontinensek térképei, a katedra mellett harmónium, amelyet az énekórán a tanító úr szólaltat meg. Van itt aztán szerény ásványgyűjtemény, geometriai idomok (testek), egy szekrényben szép könyvgyűjtemény, az egykori Levente Könyvtár kötetei (köztük Illyés Gyula Petőfi-könyve!), ezekből lehet kölcsönözni. A tanító úr a katedráról lelépve, a padok közt sétálva, mesélő stílusban, páratlan nyelvi szabatossággal, a gyengébb tanulók számára is közérthetően szól a magyar irodalom nagyjairól, majd meg történelmünk sorsfordító csatáiról, győzelmeinkről, az elvesztett szabadságharcról, nagyjaink önfeláldozásáról, trianoni veszteségeinkről, vagy éppen Nagy-Magyarország földrajzáról, hogy aztán – egy-egy téma lezárása után – énekórával vagy testnevelési gyakorlatok végeztetésével tegye oldottabbá a nyolctól tízig, majd negyedtizenegytől egy óráig tartó foglalkozást. S hogy tartalmilag, „pedagógiailag”, „metodikailag” hogyan is épülnek fel előadásai, példaként írom ide, miként értette meg velünk például Mátyás király könyvtárának s korvináinak irodalmi és művelődéstörténeti jelentőségét – egyszerűen, igényes nyelvi formában, lényegre törően. Az előadás, amennyire bő hét és fél évtized múltán fel tudom idézni, nagyjából így hangzott: „Mátyás király, uralkodása idején, Európa egyik legértékesebb könyvtárát alapította meg. A könyvtár kéziratos kódexeket tartalmazott, amelyek művészi kivitelűek voltak, s számos korabeli tudományágat képviseltek. Ezeket a könyveket nevezzük korvináknak. A könyvtár anyagát ötszáz korvina alkotta, ami mai szemmel nem nagy szám, nekem is több könyvem van ötszáznál, de az az ötszáz több ezer mai kötetnél is többet ért. Sajnos Mátyás halála után a könyvtár súlyos károkat szenvedett, ma csak néhány korvinát őriznek Magyarországon.”
