Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Juhász Attila: Más állapotok (Zalán Tibor: Papírváros – egy lassúdad regény, négy, szétszaggatva)
111 fenyegetőnek, fenyegetően közelinek is lát, s ezért inkább menekül a további szembesüléstől, a perspektívavesztés előérzetétől. Menekülésre biztatná a lányt is, akire szerinte még nagyobb veszély leselkedik választott „nagyvadja” mellett , ám a lányban a rendező öntisztulást hozó monológjai rácsodálkozást, „furcsa rémülettel átitatott nyugalmat” kelte nek, s őt is megérinti egyfajta katartikus hatás, számára egyelőre még azonosíthatatlan, ellentmondásos vágyébredés. A gyermekkori és kamaszkori testi-lelki erőszakon, traumákon átesett lány örökbefogadott árvaként, öntudatra ébredve maga is a kiválás szabadságát és magányát választotta, s az érzelmi immunitásnak már elég magas fokára jutott, mire a rendezővel való fátumszerű találkozásra sor került. Sorsának egészére jellemző a drámaiság, így – noha általában védekező közönyt tanúsít – a rendező katartikus kitárulkozása, a szemében felfedezett ritka fények benne is megbolygatják a lélek legmélyebb zugait. Ennek hatására következik be szintén katartikus hatású víziója, melyben sosem ismert anyja belső hangként szólal meg, s feszült, nagy érzelmi-gondolati végleteket bejáró, formáját tekintve is drámai dialógusuk elvezet egyfajta nyugvóponthoz, elengedéshez. Ezt azonban a regény – vagy a lélek – sajátos dinamikája szerint szinte rögtön követi egy szürreális csapongást felmutató álomszerű reflexió, röpimákra emlékeztető bizarr vallomásvers-inzert (a már említett sira tó-ébresztő), mely tanúsítja, hogy a szülő-gyermek viszony – s bizonyára nem csak ebben a szituációban – ellentmondásos, megdöbbentően komplex nexust rejthet. A regény esszészerűségéhez is kötődik a családszociológiai elemek történetbe szövése, bár ez a vonal kevésbé a belső történésekhez, gondolatisághoz illeszkedik, sokkal inkább implicit érvényesül a kiegészítő eseményszálakban, a regény mindhárom fő cselekményvonalán. Az analitikus jelleg e téren inkább a feltáró, inverz időrendiségben mutatkozik meg. Nem kielemzett társadalmi viszonyokról beszélhetünk tehát, de maradandó nyomot hagy az olvasóban a rendezői vonulatnál a fesztiválközeg gesztusok általi jellemzése, a hospice-házbeli körülmények és emberi viszonyok felvillantása vagy a zenész által felvázolt, kiégésre ítélt művészkarrier-folyamat általánosított képzete. A tervező történetében emlékmozaikok kapcsán az egypártrendszer végi funkcionáriusok állatian gátlá stalan hatalmaskodása elevenedik meg, valamint az utca emberének tipikus reakciói a lecsúszottak láttán, illetve a vidéki színházak szellemi életének, emberi kapcsolatrendszerének sablonos és illúzióvesztő belterjessége. A szociológiai problémaérzékenység a még nem részletezett harmadik történeti főszálhoz kötődik elsősorban. Mondhatni, itt jelenik meg, a gorkiji „mélyben” a társadalom elesettjeinek már eleve illúziótlan világa, melynek megjelenítése a regényciklus korábbi részeiben is fontos törekvése volt Zalánnak. A harmadik történeti szál főszereplője egy kallódó fiatalember, „külvárosi jancsiszög”, azaz Bandika, aki csupán névrokona lehet a korábbról, a tervező régi köreiből ismert ba rátnak (Bandi). Valószínűleg nem ez az egyik „rejtett kapilláris”, melyek révén – egy szerzői közbevetés szerint – kapcsolatok fedezhetők fel a fő eseményszálak között. Erre nagyobb esély kínálkozhatna egy itt is névtelen nőalak szerepeltetése által, akinek élettörmelékei több rokon vonást mutatnak a rendezőt „felkaroló” lányéval (valós és lelki árvaság, rossz viszony a szülőkkel, kitaszítottság, szexuális kalandokba és közönybe menekülés, szeretetvágyból vonzódás az elesettekhez, „lúzerekhez”), de az is elképzelhető, hogy a Bandika második kalandjában megjelenített, az élet fontosságát démokritoszi megvetéssel kezelő hajléktalanban az egzisztenciális lecsúszás mélypontjára jutott tervező majdani alakját azonosíthatjuk. A regényciklus szabad időrendi logikájához illeszkedő módon nem lenne ellentmondásos, hogy már most szembesülünk a halálával, hiszen Máté nevű barátja halálát már a Papírváros kettő ben olvashattuk, alakja most mégis visszaidéződik, s a Papírváros négy Bandika-szála is tulajdonképpen Bandika halálával kezdődik.
