Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 11. szám - Juhász Attila: Más állapotok (Zalán Tibor: Papírváros – egy lassúdad regény, négy, szétszaggatva)

112 Már az eddig említettek is jelzik, hogy valóban lényegi vonulata ennek a szálnak a mélybeli társadalmi jelenségek korfestő jellegű szemléltetése. Klasszikus elbeszélésnek tűnik fel mind a négy Bandika-fejezet (összterjedelmük a legkisebb a kötetben, s behívá ­saik ritmusa is hosszabb késleltetéseket mutat), é s ezekben a legritkább a kommentáló, reflexív inzertálás. A történések szembesítenek nyers közvetlenséggel és nyers nyelvezetet működtetve a rendőri erőszakkal, a megélhetési bűnözéssel (prostitúció, lopás, rablás), a tehetetlenségi, frusztrációs vagy hierarchiateremtő fizikális brutalitással, az intézeti fiatalok kezelhetetlen kallódásával, a családok szétesésével. Indirekt beavatást kapunk a be nem fogadottak pótcselekvéseinek lélektanába, perspektívátlanságuk kompenzációs kísérleteibe. Itt említendő, hogy ebben a világban is folyamatosan jelen van az alkohol, a céloknak a létirányoktól való eltolása, a semmi felé sodródás – csupán az okok és moti­vációk terén van jelentős különbség a másik két főszálhoz és karaktereihez viszonyítva. Bandika négy történetéből háromban hangsúlyos szerep jut a szexualitásnak (első tör­ténetrészéből ismerhető ironikus vesztét is ilyen helyzet idézi elő), de a regény egészéről s a ciklus egészéről is elmondható, hogy motivikus-tematikus szinten ez a vonulat rendület­lenül jelen van. A három történeti fő sík mindegyikéhez kötődik egy-egy meghatározó, a nemiség elemi érintettségét felszínre hozó párkapcsolat, melyek közül az utolsó oldalakon is jelenlévő misztikus fekete nő alakja kap legárnyaltabb karaktert, most főként múltja kapcsán, azaz a tervező emlékezetéből kitakarva. Míg utolsó „képbe kerülése” rendre démoni, ellenséges, agresszíven számonkérő a regénykötetekben, addig a tervező és Máté történetébe lépve most több habitust is megtestesít: volt megközelíthetetlen és titokzatos, volt romantikusan odaadó, volt gátlástalan libertine, provokatív hűtlenkedő, hűségbe­megszokásba belefáradt feleség, végül pedig megöröklött, kíméletlen házisárkány – szinte egymagában jeleníti meg a női nem jó néhány pszichotípusát. A rendező, a tervező és Bandika kapcsolataiban is meghatározó az alkalmiság, a nyers vágyvezéreltség, míg a főbb nőpartnereket az ösztönösség különböző árnyalataival jellemezhető boldogságszomj vezérli. Zalán egy reflexiójában felveti a szereplőgárda érdemi kiterjeszthetőségének karakterpoétikai problematikáját, de úgy tűnik, hogy a mellékalakok nagy többsége, akik – valamely aktus szereplőjeként – nők, igazából az arctalan statisztériához tartoznak (a vidéki színház üdvöskéi szó szerint is). Kibontatlan és nyitott marad, feltehetően a később is szerepeltetés szándéka miatt a rendező mellett kitartó és a Bandika magzatával elvetélő két erős lelkű lány története – az ő karakterük és sorsuk valószínűleg igazán megindítja már most az olvasót. A szexus jelenléte a nagy terjedelmet kapott álomfolyamok fejezetében is meghatáro­zó, azonban nem a felszabadító beteljesedés motívumaiként, hanem többnyire abszurd, groteszk történések komponensei, bizarr, szégyenkezést vagy félelmet keltő elemekként bukkannak fel, akár pszichopatológiás (ödipális , identitáskeverő, animális) képzetek. A filmszerű álomképek igazolják azt, hogy a szexuális tartalmak, fantáziák a tudattalanból dinamikus gyakorisággal szabadulnak fel bármely álomtematika esetén. Az álombéli tudatműködés nyelvi, szerkezeti leképezése rendkívüli alkotófolyamatot és lélektani­poétika avatottságot feltételez. Ehhez képest másodlagos, mégis strukturális szempontból fontos, hogy az álomszólamok karakteres (az alanyiság kilétét lebegtetve is hagyó) tipog ­ráfiai megkülönböztetést kapnak, melyet kötet szinten összehangolni az alapszólamok és reflexív közbevetések formakezelésével szintén érdemi alkotói leleményt mutat. Ez a fajta tagolás, szétszálazás és egybeszövés ahhoz is nélkülözhetetlen, hogy a regény, illetve a három történeti sík mint befogadásélmény ne váljék fárasztóan lassúdad dá. A lassúság amúgy a tiszta kronológiában és a tényleges cselekvéstartalmak dinami­kájában is jelen van. A rendező története egyetlen éjszaka keretein belül zajlik, a tervező jelenbeli eszmélkedésfolyamata talán pár órát fog át csupán, s míg őt a zuhanást követő

Next

/
Oldalképek
Tartalom