Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Staar Gyula: A harmadik mérföldkő (Emlékezés Weszely Tiborra)
89 Domáldon temeti el, mert ott volt életében legboldogabb. Férje tiszteletben tartotta végakaratát. A szerencsétlen asszony még a sírhelyet is megjelölte. Az ősi birtok egyik kiugró domboldalát választotta örök nyugvóhelyéül, ahová Farkassal valamikor, szép idő esetén együtt jöttek fel kávézni és a tájban gyönyörködni. A sírhely, mely nem a temetőben van, idővel a felismerhetetlenségig egybeolvadt a környező legelővel. A század elején az ottani öregek szájhagyománya szerint már csak egy erősen korhadt faalkotmány jelölte ezt a helyet. Az 1973/74-es iskolai évben a székelykeresztúri líceum tanulóinak egy csoportja, fizikatanáruk, Illyés Ferenc kezdeményezésére, cserefából gyönyörű kopjafát faragott Benkő Zsuzsanna sírjára. A hosszas hercehurca után, Benkő Zsuzsanna halálának 160. évfordulóján, 1981 szeptemberében, a saját költségemen végül is felállítottuk a kopjafát, a székely faragóművészet megkapóan szép példányát. Az új síremlék jól illeszkedik be a tájba, a kis falu majdnem minden pontjából látható. A két Bolyai városa azonban mégiscsak Marosvásárhely. Járva e Maros menti város régebbi útjait, a főtértől emelkedő Bolyai utcán elérkezünk az ősi volt református kollégiumhoz, ahol valamikor a világhírű professzor apa tanított, és zseniális fia tanult. Eme iskola kezdetleges kis nyomdájából került ki Farkas több műve mellett a Tentamen , és az ehhez kapcsolt Appendix. Az iskola szomszédságában található az az épület, melynek homlokzatán elhelyezett emléktábla figyelmezteti az erre járókat arra a helyre, ahol valamikor az ősi Bolyai-ház volt. Itt élt Farkas több mint egy fél évszázadon át, és itt töltötte gyermekéveit János. A kollégium századunk elején épült új impozáns épületével szemben áll a két Bolyai szobra, ettől alig 100 méter távolságra a Teleki-téka, ahol tudománytörténetünk e két büszkeségének kéziratait őrzik. Innen nem messze a katolikus és református temetők között a Somostető felé emelkedett a Kálvária utca, melynek emléktáblával meg nem jelölt egyik épülete helyén állt az a rozoga kis ház, amelyben Bolyai János életének utolsó éveit töltötte. Itt halt meg 1860. január 27-én. Annak idején Marosvásárhely nyárspolgárai nem is sejtették, hogy kit veszítettek el ebben a visszavonult, és szinte mindenkitől elhagyott emberben. A kötelező kis létszámú katonai kíséreten kívül csupán három városi lakos kísérte el utolsó útjára. Még jelet sem tettek sírja fölé. 33 év múlva Schmidt Ferencnek kellett Budapestről Marosvásárhelyre utaznia, hogy felkutassák Bolyai Jánosnak szinte az örök feledésbe merülő sírhelyét. Schmidt Ferenc felhívására a Matematikai és Fizikai Társulat gyűjtési akciót indított, és így sikerült előteremteni azt az összeget, mely egy egyszerű sírkő felállításához szükséges volt. De ma már Marosvásárhelyen – ha megkésve is – elevenen él a két nagy tudós emléke. Megtanultuk tisztelni világklasszis nagyjainkat. Lelkes pedagógusok is akadnak, mint például Filep Etelka, a Bolyai Farkas Líceum matematikatanárnője, akinek minden diákja Bolyai-füzetet őriz. Ebben gyűjtik össze a tanulók a Bolyaiakról szóló kivágott cikkeket, ide teszik a róluk írt saját gondolataikat és tanulmányaikat, itt kapnak helyet az általuk készített vagy máshonnan összeszedett fényképek és fotókópiák. Minden év november elsején, halottak napján, amikor az élők megemlékeznek elhunyt hozzátartozóikról, megragadóan szép ünnepi köntösbe öltözik a marosvásárhelyi református temető. Itt alussza örök álmát egymás mellett a két Bolyai. Hozzátartozó leszármazottjaik már nem élnek Marosvásárhelyen, de sírjuk, melyet virágerdő övez, fényárban úszik. Százával gyúlnak ki a gyertyák, melyeket az idővel elégettek helyére az egymás utáni és szűnni nem akaróan lenyúló kezek helyeznek el. Minden ilyen világító gyertyalángban a város idesereglett lakóinak e géniuszok iránti megkésett tisztelete, valamint egy néphez és nemzethez fűződő néma görcsös ragaszkodása ég. De végül is az éjfélbe hajló sötétségben, a még megmaradt csonkává égett gyertyák fel-fellobbanó utolsó lángjai is kialszanak, s a lassan elnéptelenedő temetőben csak a Somostető irányába tartó hideg novemberi szél érzékelteti az idő könyörtelen múlását.”3 3 Az előadás teljes szövege a Természet Világa 1983. évi 5. számában jelent meg, Bolyai János hátraha gyott matematikai munkái címmel.
