Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Schiller Róbert: Nem enged a negyvenkilencből (Pynchon és talán Szilárd Leó)
84 el, hogy a szerző azt találta ki, amit kitalált? Ha csak azért nem, mert annyi rejtélyeskedés és huncutkodó meg mélységesen mély eszmetársítás olvastán fel lehet tenni, hogy bolondot csinál belőlünk, olvasóiból. A rohanvást bolyongó Oedipa utak, vasútvonalak, kábelkötegek bonyolultan összefonódó, egymással versengő hálózatában jut városról városra, ezekben tapasztalja meg Kaliforniát. Egyebek mellett azt, ahogyan egymás mellett halad, egymásba fonódik, majd kettéágazik a két posta, a hivatalos állami és az illegális, ezért érzéki izgalmakat kiváltó, rejtélyeskedő, földalatti szolgálat, amelynek még a neve se biztos. A hírközlés hálózatai ezek – erről, információról és információkat továbbító csatornákról beszél hosszan a szöveg. Ezt hamarosan nyilvánvalóvá teszi a regény, felokosítva (de tényleg!) az olvasót az információelméletnek, ennek a fizikai és matematikai diszciplínának a lényegéről. Oedipa összekerül egy fizikus feltalálóval, aki elmagyarázza, hogy mi módon kapcsolódik egymáshoz a hírközlés alapfogalma: a matematikailag definiált információ és a hőtanban alapvetően fontos mennyiség: a termodinamikai entrópia. A hírközlésben kábelek és hálózatok mentén továbbított jelek játszanak szerepet, a termodinamika törvényeit dugattyús hengerekbe zárt gázok kiterjesztésével, összenyomásával szokták a tankönyvek szemléltetni. Mi lehet a közös a két területben? A fizikus magyarázata szerint a Maxwell démonnak nevezett képzeletbeli lény teremt kapcsolatot a két fogalom között. Ez a lény sokáig csak pedagógiai feladatot látott el, arra szolgált, hogy megértesse a termodinamika törvényei és a magánosan mozgó részecskék magatartása közti különbséget. A magános részecske képes arra, hogy a termodinamika törvényeivel ellenkező módon viselkedjék. Jóval később aztán Szilárd Leó rájött arra, hogy ez azért van így, mert a démon ismeri minden egyes részecske helyét és sebességét, és ezt a tudását fel is használja. A démonnak információja van a részecskék fontos tulajdonságairól. Ez húsz évvel azelőtt történt, hogy Shannon és Weaver megalkotta volna az információ elméletét. A fizikus egy könyvet mutat Oedipának. A borítón Maxwell szigorú, viktoriánus szakálla hullámzik – igazság szerint Szilárd Leó kétségtelenül kevésbé fotogén portréja lenne helyénvaló. Mert a könyv ábrája, ahogyan Pynchon leírja, Szilárdtól, az ő alapvető cikkéből származik. Maxwell ilyen ábrát soha nem rajzolt, Szilárd neve a könyvben nem fordul elő. Két egymásba hatoló téglalapot látunk Szilárd rajzán, hasonlót a Tristero-jelkép egymásba hatoló két háromszögéhez. Szilárd Leó cikkének ábrája 1929-ből (elforgatva)
