Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Büky László: Karinthy Frigyes gubóinak nyomában
77 nyos és mégis... hiszen ez volt ő, én istenem, ez a szurtos pép, ami koponyájában szikkad, mint romlott tejfel elhanyagolt csészében [...]” (Karinthy Frigyes 1938). A korábban fehér selyemgubóba gyöngyölt holttestből szétfolyó barna pép lett, szennyes lett a fehér selyem, nem sikerült tehát a gubóba zárt lény átváltoz(tatás) a pillangóvá, amire célzást is tett korábban az író („fekete hangya viaskodik elejtett pillangó tetemével ”). A döglegyek, a galacsinhajtó bogár, a golyó alakú kocso nya olyan együttelőfordulások, amelyek a pusztulásra utalnak, szemben a Capilláriában leírt ábrázolattal, amelyben a nő (és országa) a maga nemében (is) a szépség. A Capilláriá ban a nő rabságába került férfi, a Kötéltáncban a három személyi ségben szerepeltett hős vesztesége (a szeretett nő elvesztése) a világtól való elkülönülés kétféle jelensége. Mindkettő a gubóba zártság képzete (Roman Ingarden kifejezésével) mint ábrázolt tárgyiasság jelenik meg. A gubóba zártságból való kikerülés, átváltozás kétféle kimenetelű. A Karinthy-kortárs Babits Mihály ([1920:] 49) a gubó képzetet ugyancsak használja, nála a kiszabadulás jelképessége jelenik meg: „....Mikor | kel ki vak szemhéjaitok nehéz gubójából az isteni Látás | fájdalmasan? ”. Babits kifejezésében a gubó = szemhéj metafora szerepel, és ami kikel, az „az isteni Látás” szimbolikus (mondhatni?) lepkéje. A nyelvjárásokból ismerhető a gubó szó ’szemgolyó’ jelen tésben is egyetlen előfordulással, ezt a szójárást a Bán-patak völgyéből jegyezték föl (Nyr. 1902: 468). Radnóti Miklósnak leginkább korai lírájában tapasztalható érzéki tájábrázolás, ám később is rajzol képeket a tájról, amelynek a több értelemben is sötét állapotában is várja az idillt, a még elzárt szépség-békesség lepkéjének megjelenését a gubó- és lepkemotívummal (Radnóti 1959: 156): Fű nő, rügy izzad, hallgatag gubók ölében készül már a lepke, halat pólyálgat a patak, gyöngy pára száll az álmodó hegyekre. A fenti példák ellenére is tudható, hogy a gubó szó használata meglehetősen ritka, a 187 644 886 szó terjedelmű Magyar nemzeti szövegtárban 15 előfordulás van (MNSzt.), ezekből kilenc van szépirodalmi szövegben. Tamási Áron írásaiban nyelvjárásinak tartható a szó beépítése: „Én pedig meghúzódtam az egyik sarokban, akár egy óriási cseremakk vagy talányos, nagy gubó” (Tamási Áron www‒1); „De szegény asszony, kinek egy gubó [ ’daganat, bibircsók’ ] is volt az arcán, nem tudott sem rajtam, sem anyámon segíteni” (Ragyog egy csillag, Tamási Áron www‒2). Határ Győző műveiben a gubó és gubózik a képépítés eszköze: „Te is beleszülettél ebbe a kényelembe; a Hárfás már kezdettől fogva ott ringatott képzelgéseinek márványtengerén, tornyában téged gubózott, és épp ezért még csak meglepetést sem mutatott, amikor egy kora tavaszi délutánon előléptél, Óriáspillangó, a gubó megfoszló selyemszálai mögül” (Határ www‒1); hasonlóképpen metaforikus kép: „[...] bizonytalanság vesz körül, de úgy, mint a hernyóbábot a gubó, ha a gubó maga a sötét világegyetem. Vessed le
