Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Clemens J. Setz: A Jézuska (fordította: Tatár Sándor)
11 kigyulladt a fényszóró. A nyulak megrettenve dermedtek mozdulatlanná a kórháziműtő világosságú fényárban: letámadott, röntgenbüntetésnek kitett népség. Látni lehetett a fekete szemüket és profilban az orrukat. A hirtelen megvilágítás nyilván valami ősrégit hívott elő belőlük: sem a szomszédjuk bundájába nem tapadtak menedékkeresőn, se nem kúsztak be hátrálva a fűtött házikóba; egyáltalán meg se moccantak, akárha a világvége jött volna el. – Most talán kapcsoljuk ki – indítványozta Dr. Korleuthner. De meg kellett böködnie Juliane vállát, hogy az megtegye, amit mondott. Most, hogy – mondhatni, mindkét oldalon föloldódott a dermedtség – Juliane megnyomta a gombot, a nyulak visszaugrándoztak az óljukba, s az udvarba visz szatért a sűrűsödő sötétség – immár magasabb összefüggésekre is lehetett utalni: az égbolton, nagyjából Gollbergerék házának irányában, hibátlan teljességben ragyogott az Orion csillagkép. Dr. Korleuthner megmutatta a lányának a jelenséget. Juliane így nyugtázta: – Szóval az. Oké. – Váóó, tök világos volt! – kiáltotta Renate. – Én is! én is! Csaknem teljesen lement a nap. Dr. Korleuthner ránézett a mobiljára. – Rendes tőlünk – mondta. – Mármint hogy egyáltalán megtesszük. – Fázom – mondta Renate. Juliane még egyszer megrúgta a lámpát; most kicsivel erősebben. Nevetett. A távkapcsolót még nem adta vissza. – Eszement dolog – mondta. – De hát te is ismered a Mareent – mondta a nővérének Renate. – Hogy mi? Nem. – Dehogynem! Dr. Korleuthner maga se tudta, melyiküknek van igaza. Tulajdonképpen csak egyszer látták a kislányt; annak idején, a keresztelőn... – Juliane, hagyd! Gyer ünk , ide vele. Kinyújtotta a kezét a távkapcsolóért. Juliane az apjára nézett. – Mert?! Talán csak szabad be- és kikapcsolnom ezt az izét; mi olyan tilos ezen? – Oké, oké. Csak, tudod, megígértem... Semmit nem ígértem, helyesbített magában. Hadd csinálja, kit zavar? – Olyan hideg van – mondta Renate. – Bármikor bemehetsz – kontrázott Juliane. – Nem kell indulnod lassan? – kérdezte Dr. Korleuthner. – Dede. Juliane közelebbről szemügyre vette a távkapcsolót. Volt még egypár további gomb is az oldalán. – Renate, te is bemehetsz már – mondta Dr. Korleuthner. – De muszáj?! – nyekergett a kislány. – Vagy hozz ki magadnak egy kabátot, ha fázol. – Nem fázom! – Pfff! (Juliane) Dr. Korleuthner jónak látta lezsilipelni valamelyest a kellemetlen feszültséget, ezért újra a kislányra terelte a figyelmet, akinek az egész szomszédiszívesség-akció szólt.
