Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Clemens J. Setz: A Jézuska (fordította: Tatár Sándor)
8 derűvel azt kezdte magyarázni, hogy Mareen, a sajnos nagyon is ismert okokból, nem mehet ki a házból, hogy megkeresse a Jézuskát. Normál esetben, azaz korábban, röviddel az ajándékok kiosztása előtt, napnyugtakor mindig sétálni mentek, és fényeket kerestek. És valamilyen fény mindig fel is tűnt valahol; egy közlekedési lámpa visszfénye, valami villogás; minden évben valami más. Az idén viszont a fényjelnek kell eljönnie Mareenhez; valami olyan pontból kell érkeznie, amelyet a kislány lát a szobájából vagy a háznak ugyanazon a frontján található erkélyről. Dr. Korleuthner nyugodtan hallgatta a magyarázatot. Neki magának két lánya volt, akiket azóta, hogy a feleségével az a kimondhatatlan dolog történt hét éve, egyedül, mármint hogy két, egymást váltó nörsz segítségével nevelt. Renate most nyolcéves, Juliane tizenhat. Nem, az efféle játékok a legkevésbé sem voltak számára ismeretlenek. A varázslás, a szenteste és hasonlók. Maga is csinált korábban ilyesmiket. Nem volt lehetetlen a dolog. – Menjünk vissza a házba –, javasolta. Thomas Gollberger olyan képet vágott, mintha kipukkadt volna egy luftballon. – Ne vegyem ki? – kérdezte a lámpára téve a kezét. – Talán majd később. – Várj csak, máris kiveszem. Dr. Korleuthner fejcsóválva követte a méltatlan színjátékot. Thomas húzott és ráncigált, újra megvetette a lábát, hogy nagyobb erőt tudjon kifejteni, elügyetlenkedte a dolgot, így kezdhette elölről. A halogénlámpa, vagy bármi is volt az a dolog, természetesen túl nehéz volt, úgyhogy Thomas kis híján leejtette a kavicsos felületre. Aztán meg még az eső is eleredt; mindketten meg fognak ázni. Dr. Korleuthner bement a házba esernyőért; ahogy visszafelé tartott vele, megnyomta a gombját, s ahogyan nemritkán történik, amikor a küllős gombaforma textília, az ernyő hirtelen odavarázsolódik a térbe, a doktorban ebben a pillanatban tudatosult valami: hogy tudniillik még egyáltalán nem is mondott igent az egész vállalkozásra. Késő vajon? Dr. Korleuthnernek még jutottak eszébe érvek. Ez az én birtokom. Mióta kötelességünk nekünk közreműködni a ti ajándékkiosztásotokban? És ha akkor épp a templomban leszünk? Húzz innen ezzel a hülye szerkezeteddel együtt. De nem; mindez már lehetetlen volt. Thomas cipelte a dög nehéz holmit, imbolygott, papagájszerűen sandított el mellette a földre, a lába elé, végül aztán talált egy helyet neki a lankán, ahová letette. – Szóval, most itt lesz a helye? – kérdezte gyenge hangon Dr. Korleuthner. – Innen Mareen látja – állapította meg Thomas. Elnézett a saját házának irá nyába. – Remek, remek – motyogta Dr. Korleuthner. Folyton ezt hallani: légy kedves felebarátaiddal . Oké. Csakhogy ebből aztán ez sül ki: egy formátlan, ronda UFO terpeszkedik a telkeden. Dr. Korleuthner megkapta az okítást a távkapcsoló kezeléséből . Közben Thomas többször megköszönte a kedvességét, és testvériesen megsimogatta a vállát. Micsoda szemtelenség ez is! De mit tehet ilyenkor az ember?
