Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Muhel Gábor: A hagyományvesztés identitásformáló szerepe József Attila művészetbölcseletének kialakításában
59 műszere”). 71 A cikk ismerete választ ad azokra a kérdésekre is, hogy miért bukkan fel Croce neve annyiszor a „bergsonista” költőnél, illetve hogyan volt képes összeegyeztetni Pauler Ákos Arisztotelész tanain alapuló ismeretelméleti rendszerét az intuicionista Bergson organikus téziseivel. Művészetelméleti szempontból viszont a képzet és a gondolat József Attila számára csupán annyiban volt fontos, amennyiben a harmadik szellemiség – az ihlet – ezektől elkülönböződik. Nála az ihlethez vezető egyik döntő mozzanat az önlét, ami „alapadó valóság”, míg Erdős – Hume, Mach és Bergson, valamint mások alapján – úgy véli, hogy az én, a külvilág (melyeknek kölcsönhatásából jön létre a világkép) és az okság elve, ami szerint a belső és külső jelenségek végbemennek. Úgy gondolja, hogy „az összes eddigi filozófiai rendszerek az »én« egységes, oszthatatlan, szubsztanciális fogalmából indulnak ki. Azonban, ha elfogulatlan szemmel magunkba tekintünk, nem találunk ott mást, mint érzeteket és képzeteket. Ezen érzetek és képzetek közül kiemelkedik egy komplexum, melynek elemei részint testünkre, részint képzeteink összeköttetéseinek mikéntjére vonatkoznak. Ezek alkotják az »én«-t. Az »én« tehát nem valami külön metafizikai valóság, hanem képzetkapcsolat, mint minden más ún. tárgy. Nem állandó, nem változatlan, hanem képzeteinkkel, hangulatunkkal változik. Más énünk van gyermekkorunkban, más, ha aggastyánok vagyunk. Betegség, mérgezés, külső események megváltoztatják. Oly felfogása ez az én fogalmának, amely igen közel áll a modern pszichológia fölfogásához, s még közelebb Mach speciális álláspontjához.”72 Erdős szerint tehát az én nem választható külön a világtól, ugyanazon összefüggésrendszer tagja, izolálása ily módon nem más, mint absztrakció eredménye. Ez az elgondolás már József Attila ihletfelfogása felé mutat, s az is kiolvasható belőle, hogy „a nagy világösszefüggés” manifesztációja tulajdonképpen az énen keresztül történik meg – még ha nem is feltétlenül tudatosan. Ezek a Freud tanaival rokonságot mutató tételek ugyancsak József Attila analitikus hajlamára utalnak. 73 Noha Erdősnél a terminus gyakorlati és tudományos felfogása különbözik egymástól, azt ő is kiemeli, hogy az én a mindennapi életben ösztönszerűen és elemi erővel lép fel, s „szolgálatában áll az örömöket kereső és fájdalmakat kerülő akaratnak” . (Ez tulajdonképpen a freudi örömelv Erdős-féle megfogalmazása.) Mint írja: „a gyakorlati életben erre az énre vonatkoztatjuk minden élményünket, nagyjából elhatároljuk a »nem én«-től (pontos elhatárolás lehetetlen), s úgy érezzük, a világ megfejthető az én és a tárgyak kölcsönhatásából. A naiv realizmus (és egyfelől a filozófia) e felfogása egész életünkben érvényesül, az én t mint végső princípiumot tekintjük, melyre vonatkoztatjuk a világ minden jelenségét. Egészen kivételes esetekben azonban, mikor nem praktikus kérdések megoldásáról van szó, mikor a megismerés nem mint eszköz, hanem mint öncél szerepel, eltekinthetünk az egységtől, s elfogulatlanul vizsgálhatjuk a viszonyokat. S ekkor látjuk, hogy az én tulajdonképpen nem egy elemezhetetlen egység, hanem ellenkezőleg, egy rendkívül bonyolódott képződmény, egy ideális egység, mely a felfogás és cselekvés ökonómiája értelmében keletkezett, épp úgy, mint a tárgyfogalom.”74 Egyáltalán nem mellékes ezért, hogy József Attila nyelv- és művészetfilozófiájában a nyelvesztétika szerepét, a „születő szó” teóriáját a hazai kritikai recepció milyen szemszögből vizsgálja. Ezek között első helyen találjuk azt a módszert, ami a szó mágikusmitikus funkcióját ősi, rituális szertartásokra vezeti vissza (pl. Tverdota György, Horváth Iván, Valachi Anna). Ehhez kapcsolódik az a felfogás is, amely a névvarázselméletre 71 József Attila: Tanulmányok és cikkek I. (Sajtó alá rendezte: Horváth Iván és Tverdota György) Osiris, Bp., 1995, 261. 72 Lengyel András : i. m. 111. 73 A későbbi években ugyanis a költő én-poétikája, vagyis az én (a Self) meghatározásának szubjek tumelméleti problematikája, illetve az alanyi létre vonatkozó egzisztenciális kérdésfelvetések sora fokozatosan egyre meghatározóbbá válik költészetében. 74 Erdős Lajos: Ernst Mach filozófiája. = Huszadik Század, 1913./1. sz. 421.
